Talán szokatlan és furcsa ennek a dolgozatnak címe, de rendelõi tapasztalat alapján

Megállapítottam, s ettõl egyre kevésbé lehet eltántorítani, egy betegség van mindössze:

A lélek nincs a helyén.

Furcsának tûnik ez a megállapítás és sokan azonnal hivatkoznak a balesetekre, amikor vétlenül, például utasként ér bennünket valamely trauma, de felmerül a kérdés!!!

Akik okozták a balesetet, milyen lelki állapotban voltak,

Vagy hivatkoznak a genetikai okokra, megint csak kérdezzük!!!

Miért volt genetikai károsodás???

Lehet és kell is vitatkozni, de amikor több tízezer kórkép, elsõsorban krónikus degeneratív betegség ok okozati elemzésén van túl az ember, egyre közelebb kerül az igazsághoz, az igazság, pedig, mint említettem, lelki eredetû.

Elsõször talán tisztázzuk, hogy a rheumatológia mint gyûjtõ fogalom mit takar!

Ide tartozik minden olyan gyulladásos, kopásos és vegyes eredetû, mozgásszervi megbetegedés, amely részben a lágy részeket, izmokat, inakat , részben pedig a szilárd részeket, a csontokat, ízületi felszíneket és magát az ízületet is érinti.

Bár eredetüket tekintve eltérõek, mindegyikre jellemzõ a gyulladás öt ismérve:

dolor magyarul a fájdalom

functio laesa magyarul a csökkent mûködõ képesség

calor magyarul a felmelegedés, forróság

tumor magyarul a duzzanat, megdagadás

rubor magyarul a pirosodás, vörhenyesség

Ezek közül az ismérvek közül a leginkább életminõség meghatározó az elsõ kettõ, mert ha valami fáj és nem mûködik jól, az bizony reá nyomja bélyegét az egész életre, annak valamennyi szintjére.

A betegségek eredetét tekintve is széles a skála:

A fiatal korban a JRA juvenilis rheumatoid arthritis valamely szervezetben lévõ gennykeltõ baktérium következménye.

Ilyen a krónikus tüszõs mandula gyulladás következménye, amely következményként a fenti kórképen túl szív belhártya, szívizom, szívburok gyulladásba is manifesztálódhat, de reá húzódhat a vesékre, kialakulhat általános vérmérgezés is.

Idõs korban is kialakulhat valamely fertõzés következtében a gyulladásos kórkép, de ebben a korban már inkább az anyagcsere eredetû betegségek jelentkeznek, amikor is egyes végtermékek például húgysav lerakódás okozza a panaszokat.

A gyulladásos arthritiszes folyamatok, ha nem kezelik kellõ idõben és kellõ szakértelemmel, elõrehaladott torzulásos formákká alakulnak át, s ennek már arthrosis a neve, s igen csak nehéz a terápia.

Ebben a dolgozatban azonban egy másfajta gyulladásos folyamatot szeretnék körbe járni, mégpedig azt, hogy a lélek gyöngülés hogyan vezet el egészen a csípõ protézis mûtétig.

Korábbi dolgozataimban részletesen leírtam, most csak ismétlem az ok okozati láncolatot, mintegy emlékeztetõül:

Az ember pszichoszomatikus lény. Ezen a tényen nincs vita. A psziché a lélek, a szoma a test.

A kettõ közti kapcsolatot a vegetatív idegrendszer végzi, mégpedig két formában.

A mindennapi élet kihívásait, a stresszeket, magát a kihívásoknak való megfelelést, az adaptációt, a szimpatikotoniás forma vezérli.

A nyugalmat, az alvást, a pihenést, a kikapcsolódást, tehát a mérleg másik felét a para szimpatikotónia vezérli.

Ha a kettõ hosszútávon egyensúlyban van, akkor nincs baj, ez maga az élet örömeivel, bánataival, de egyensúlyban.

A mai rohanó világban azonban a szimpatiko tonia van túlsúlyban, s ez azt jelenti, hogy a szervezet energia gazdálkodása tartósan hiány állapotban van.

Energia gazdálkodáson azt értjük, hogy a 10 a 14-ik számú sejtünk mindegyikében van egy kis atom erõmû, aminek a neve mytochondrialis system, s itt termelõdik az energia forrása az ATP azaz adenosin tri foszfát.

Maga az energia termelõdés, oxidatív foszforilláció eredménye.

Tehát ha a szervezet energia hiányos, akkor többek közt oxigén hiányra is gondolni kell.

A mai mozgás szegény életformában, amikor a mintegy 120 kilométer hajszálér hálózat, ami a sejtekhez vezet, nem kap elegendõ feladatot és részben és folyamatosan be van zárva, nem termelõdik annyi energia, amennyi a szervezet normális mûködéséhez elegendõ lenne.

Szervezetünk leginkább oxigén igényesebb része az agy és a szív.

Itt jelentkezik elõször az oxigén hiány. Ennek jelei a fáradékonyság, ásítozás, dekoncentráció,

nyugalmi helyzetben is szapora pulzus, hideg végtagok, éjszakai szaporodó vizelés.

Ekkor már a hipoxia jelei a több helyen is mutatkoznak, romlik a sav lúg egyensúly, a vörös vértestek összecsapódva még kevesebb oxigént képesek szállítani, s megjelennek az energia hiány következõ jelei, amelyet irritábilis bél szindrómának nevezünk.

Ekkor az emésztõ rendszerben már a normál mikro flóra helyét a gombák veszik át, s toxinjaik szaru bontó enzimeket termelnek.

Elkezdõdik a bélrendszerben az a gyulladásos folyamat, melynek eredményeképpen a belekbõl egy sor toxikus anyag átszivárog a vérbe, s megkezdõdik az auto immun válasz reakciók sokasága, amely többek közt a szervezet valamennyi savós hártyáján gyulladásos

reakciók sokaságát mutatja.

A teljesség igénye nélkül, begyulladhat:

  • a fej valamennyi légtartó ürege
  • az erek belsõ fala
  • a szívbelhártya és szívburok
  • a felsõ és alsó légutak nyálkahártyája
  • az emésztõ rendszer nyálkahártyái
  • az érzékszervek nyálkahártyái
  • a genitáliák nyálkahártyái
  • a kis, d elsõsorban a nagy izületek nyálkahártyái.

Innen csak az izületi folyamatokat elemezzük!

Amióta két lábra álltunk, a legnagyobb terhet a csípõ izületek viszik.

Általában igen ritka, hogy mind a két csípõ század milliméterre egyforma távolságra van a földtõl.

Egyik izületünk leheletnyivel nagyobb terhet visz hosszú idõn keresztül.

Amikor az izületi gyulladások megjelennek, s ez egybe esik az idõskori természetes kopással, s a mozgás szegény életmódból eredõ degenerációval, elkezdõdnek a kór okok összeadódni, úgy mondjuk: egy lefelé forduló , menthetetlenül gyorsuló spirálnak vagyunk a tanúi!!

A gyulladás okozta duzzanat elszorítja a csonthártya tápláló ereit, s ennek következtében a porc tápanyagoktól ellátatlan marad.

Egy idõ múlva folyadékot veszt, orvosi nyelven dehidrálódi, s elkezdõdik a porc szövet

degnerációja, ami elõször distrophia, majd atrophia, végül necrosis, magyarul teljes elhalás.

A folyamat természetesen nem csak a combcsont fejének porc szövetére vonatkozik, hanem az acetabuláris izület is ugyanígy érintetté válik

A tapasztalat szerint ez a gyulladásos folyamat inkább a bal csípõ izületet érinti, szerintem ennek oka, hogy a vastagbél gyulladások általában a baloldali haránt és leszálló remesében dominálnak.

Minél jobban kopik a porc, annál közelebb kerül egymáshoz a két íz felszín és azt borító csonthártya, s benne az ideg végzõdések.

Ez elõször csak diszkomfort érzet, s a kór elõre haladtával egyre jobban fáj, s ez eljut egészen az elviselhetetlenségig!!!

Ahogy nõ a fájdalom, a nagy farizom görcsössé alakul, mintegy védve az izületet a mozgástól, s ennek az a vége, hogy a még mozgó izületi felszín egyre nagyobb terhet kap, s az elhalási folyamatok egyre jobban felgyorsulnak.

A végeredmény igen sok esetben a combcsont fejének teljes, vagy részleges elhalása, az ízületi vápa hasonló elváltozásával együtt.

Ilyen elõre haladott állapotban már csak a csípõ protézis mûtét ami segít, amelyet vagy a szokásos módon, vagy a minimál invasív módon végeznek

Amennyiben még van remény a porc regenerációra, egy új porc felépítõ mûtét is szóba jöhet.

Mik a teendõk, hogy a mûtét elkerülhetõ legyen ?

Elsõ, a krónikus emésztõszervi gyulladás oki terápiája, amely az elsõdleges, kiváltó kór ok.

Ennek mentális, dietetikai és kiegészítõ terápiáit sokszor ismertettem.

A lokális gyulladás megszüntetésére, a fájdalom csillapításra speciális mikro rendszeri akupunktúra terápia az elsõ.

Ezt egészíti ki a speciális izületi mozgást elõsegítõ, úgynevezett lengõ láb torna.

Ennek lényege, hogy kézzel kapaszkodva, az egészséges lábbal egy 10-15 cm magas deszkára

állva a beteg lábat, saját súlyától vezérelve, lazán lóbázzuk, mint az ingaórát.

Eredmény, a nagy farizom görcsössége oldódik, javul a terület vér ellátása, ami az öngyógyulást segíti elõ.

Ezt megelõzõen a nagy farizmot fájdalomcsillapító és kén tartalmú készítményekkel elõkészítjük. Ezek krémek, fürdõ adalékok.

Az úgynevezett glükóz amin szulfát és glikán készítmények önmagukban sajnos nem hozzák meg a várt hatást, mert a gyulladás miatt nem jutnak el a szükséges célpontba, de ha kurkuma készítményekkel kombináljuk, akkor a hatás már lényegesen jobb lesz.

A szükséges manuális repozíciós technikák is nélkülözhetetlenek, de csak gyakorlott szakember kezébõl!!!

Kellõ idõben, kellõ szakértelemmel végzett kombinált terápiával a csípõ protézis mûtétek egy része biztonsággal elkerülhetõ lesz.

Budapest 2008 nyarán

Béky László