Hazánkban talán nincs olyan család, ahol átmenetileg, vagy tartósan ne kellene valamely daganatos betegség miatt, úgynevezett célzott táplálkozási rendszert kialakítani.
Maga arák, ok okozati összefüggéseit tekintve, multi faktoriális, krónikus degenertaív betegség, amely általában hosszú évek alatt alakul ki.
Maga a betegség, sohasem egy szerv betegsége, hanem az egész szervezet mûködésének alapvetõen megzavarodott állapota.
A kialakulása a genetikai adottságok mellett, lelki és környezeti terhelések összességének az eredménye.
Itt az alkoholizálás, a nikotin, a fogakban lévõ amalgám, a helytelen táplálkozási szokások, a túlzott zsír és szénhidrát, valamint fehérje bevitel, a biológiailag aktív anyagok tartós hiánya, az élõ élelmiszerek helyett a holt élelmiszerek arányának túlsúlya, a mezõgazdasági és élelmiszer ipari kemikáliák sokasága, mint kiváltó ok szerepelnek.
De itt kell megemlíteni, az agyon sütött, füstölt húsok ártalmát, a sokszor használt sütõ olaj károsító hatását is, valamint a környezet kémiai, fizikai, elektro mágneses anomáliáit, a szociálisan retardált helyzetet, a genetikailag detektált alapra superponálódva, lassan, de biztosan kialakítja a nem kívánatos állapotot.
Maga a daganatsejt, szövet minden formájában eltér a normális környezetétõl.
Szaporodásában nem ismeri az apoptózis törvényét, nem ismeri a szöveti, szervi határokat, igen intenzív az anyagcseréje, jelentõs a toxikus anyag termelése, igen nagy mennyiségû tápanyagot, energiát von el a gazda szervezettõl.
A toxikózis egy idõ múlva kómás állapotot és halált is okozhat
Fõleg az anaerob környezetet kedveli. Erre a körülményre Otto Wartburg Nobel díjas tudós hívta fel a figyelmet, még az 1930 as években.
Magának a daganatos betegnek sem a társadalmi, sem a családi helyzete nem méltó az emberileg elvárható formákhoz.
Kitaszítottság érzet, ami az ilyen beteget „körül veszi „
Ebben a rövid dolgozatban csak a táplálkozás oldaláról szeretném megközelíteni az öngyógyítás komplex, additív bio és pszicho terápiáját.
Mint a bevezetõben említettem a kór kialakulásában jelentõs szerepet játszanak a nem kívánatos táplálkozási formák.
Év milliók alatt csak a természetes környezetbõl származó, tiszta, teljes biológiai értékû élelmiszerekhez van receptorunk, azokhoz, amelyek helyben nõttek, beértek, s felhasználásuk
megegyezik a mindenkori biológiai igények sokszínûségével.
A daganatos betegségek esetében a természetes toxicitást sokszorosan meghaladó méreg terheltséggel kell számolnunk!
Ilyenek:
- a daganatsejtek toxinjai
- az elpusztult daganatsejtek
- a mikrobiológiai zavarok többlet terhei, toxinok és elhalt mikrobák
- a kemoterápia mérgei és ennek közvetlen és közvetett hatásai
- az irradiáció közvetlen és közvetett többlet terhei
- mindazok a kemikáliák amelyek természet ellenesek, s bárhonnan, de a szervezetben vannak.
A helyes táplálkozási rendszernek tehát a következõ kritériumoknak kell megfelelnie:
- méregtelenítés, sejt, szövet, szerv, szervezet szinten, kiemelten a máj, az ér és nyirokrendszer, a belek és vesék terén
- immunrendszer mûködésének helyreállítása
- oxidatív stressz és egyéb úton keletkezett szabadgyökök el iminálása, azaz arányos, a közbülsõ anyagcsere valamennyi lépcsõjén kellõ mennyiségû anti oxidáns jelenlét biztosítása.
- a daganatos sejtek apoptózisának beindítása.
- az új sejtek nem lehetnek tápanyag hiány miatt degeneráltak. tehát a tudománytalan, hosszú lé és más böjtöknek nincs helyük !!!
- Tehát az étrendnek könnyen oldódó szénhidrátokban szegénynek, rostban, fehérjében, növényi olajokban, makro mikro elemekben, vitaminokban, anti oxidáns flavonoidokban és egyéb biológiailag aktív anyagokban arányosnak kell lenniük. Nem savasítanak, hanem inkább lúgosítanak.
- Egyes élelmiszerek képesek az angio genezis gátlásra, azaz a daganatsejtekhez
- vezetõ ereket elzárják, így a daganatsejt éhen pusztul
- az élelmiszereknek könnyen emészthetõnek kell lennie, ami sem szorulást sem hasmenést nem okoz
- támogatni kell a bélrendszer mikro flóráját, gátolni a mikózisos és egyéb nem kívánatos formációk kialakulását.
- Ehhez oligo fruktózokat is étrendbe kell állítani
- A napi étrend elkészítésnél ne a kényszer szülte rossz gondolatok, a betegség és az elmúlás lehetõsége, hanem a gyógyulásba vetet remény gondolatok legyenek az uralkodóak
- Bármit készítünk vagy magunknak, vagy hozzá tartozónknak azt a maximális remény, hit és szeretet gondolati energiái öleljék át!!!
- A napi és tartós étrend nem boríthatja fel a család életvitelét, tehát ajánlatos, ha
- az egész család az úgynevezett reform étrendet fogyasztja. Így a beteg nem érzi kitaszítottnak magát, hanem büszke lesz arra, hogy az általa gyakorolt étrend az egész család általános egészségi állapotát segíti elõ.
- Az étrend nem boríthatja fel a család költségvetését, mert ez megint a betegre ró irdatlan lelki terhet, s hiába kitûnõ, minden szempontból tökéletes étrend, a lelki terhek felül írják a rendszert és nem állapot jobbulás, hanem állapot romlás indul be.
- Mindezek ellenére igyekezzünk a bio és öko piacon beszerezni az alap anyagokat és azokat minél elõbb frissen, lehetõleg, amit lehet nyersen elfogyasztani
- Amennyiben fõzés vagy sütés szükséges, csak annyit készítsünk el, ami frissen elfogy.
- Másodszor, vagy többször ne melegítsünk fel semmit, még ha le volt fagyasztva, akkor sem.
- Tálaljunk mindég ünnepélyesen, márkás szervízzel, égõ gyertyával, mert a beteg életében minden nap ünnep és ajándék!!!
- Étkezés közben, de máskor sem, a betegségrõl nem beszélünk.
- Beszélgetni csak az egészségrõl, hosszú távú célokról lehet.
- Tv, rádió, internet, telefon, mobil étkezés közben ki van kapcsolva.
- Az étkezés nem kapkodó habzsolás, hanem tudni kell, hogy minden amit megeszünk, a Természet, azaz Isten ajándéka, ami éltet, táplál, gyógyít.
- Ha pl kenyeret eszünk, az elsõ falat elõtt, amikor kézbe vesszük, szinte látni kell a gabona termesztés egész folyamatát, a talaj elõkészítéstõl, a vetésen át, növényfejlõdésen át egész az aratásig!!!
- Látni a hullázó búzatengert, szinte azonosulni vele.
- Én vagyok a búzakalász, a búzaszem-tessék kipróbálni, meditatív állapotban, hallatlan élmény.
- Tudni, hogy ebben a kenyérben benne van a Mindenség összes elektromos, elektro mágneses, ismert és ismeretlen energiáinak összessége, a Nap és Hold, a bolygók és égitestek sugárzásai, a csillagok ragyogása, a Föld sóhaja.
- Ha ezt behunyt szemmel elképzeljük, az akkor már nem evésrõl van szó, hanem kozmo vitális táplálkozásról, szinte ima táplálkozásról.
- Ugyanez vonatkozik minden növényre.
- Lehunyt szemmel, igen lassan, bõ nyállal együnk, s mindent addig rágjunk, amíg magától lecsordul a torkunkon.
- Az állati eredetû táplálékok közül ehetõ, amit a jószág, mint végterméket nekünk önként átadott.
- Ezekben nincs az ölés, a haláltusa információja.
- Ilyenek a tej és tejtermékek, a tojás és feldolgozott formái, a méz és méhészeti termékek, a lefejt és kifejt ikra és haltej, amennyiben a halak ezt túl élték.
- Étkezés elõtt és után az asztali áldás nélkülözhetetlen.
- Étkezés után nincs felpattanás és rohanás a dolgunk után, hanem idõt kell adni az egészséges emésztés beindulásának, tehát egy rövid szunyóka ajánlatos.
- Különben is plénus venter non student et laborat libenter.
- Azaz teli hassal sem tanulni, sem dolgozni nem ajánlatos.
Ezek után nézzük meg, hogyan valósulnak meg mindezek a napi életben.
Reggeli:
pirított tönkölybúza kenyér, vagy péksütemény, ami teljes õrlésû búzából készült, hozzá a gyógynövény tea, mellé a következõk:
vaj, sovány sajt, tojás fõve, rántotta, vagy tükör tojás formájában, ikra, méhpempõs méz, elõkészített virágpor, leveles nyers saláták, nyers vörös káposzta, paradicsom, hagymafélék, fûszerek: õrölt piros édes nemes paprika, kakukkfû, borsika, rozmaring, szurokfû, kömény, ánizs, szerecsendió virág. menta, kapor, zöld búza lé, csirázó magvak/csak szezonjában, késõ õsztõl télvégéig nem !!!/ ehetõ gyógy növények salátának, pl: csalán, pitypanglevél, szederlevél, jostalevél, málnalevél, ribiszke levél, vadrózsalevél, szõlõlevél, tyúkhúr, ragadós galaj stb, úgyszintén ehetõ virágok: bodzavirág, rózsafélék és rózsa virág, százszorszép, s minden, amit ismerünk és a rendszerbe illik és tiszta helyrõl származik
Kis szilkében legyen vegyes növényi olaj, aminek az összetétele a következõ:
tökmagolaj, lenmag olaj, kendermagolaj, homoktövis mag olaj, máriatövis mag olaj, búzacsíra olaj, szõlõmag olaj, ligetszépe mag olaj, mogyoró olaj.
Ebbe az olajkeverékbe mártogatjuk a pirítóst de locsoljuk vele a salátákat. Ekkor pici citromot is használunk.
Az olajkeverékbe tehetünk piros édes nemes paprikát, vághatunk bele lila hagymát is.
A fentieket bölcs mértékletességgel nem össze vissza, hanem szakszerûen összeállítva fogyasztjuk.
Délelött:
Idény szerû, lehetõleg nyelven lila színû nyomot hagyó gyümölcs, alaposan megrágva.
Ebéd: Zöldség leves.
Elkészítése:
A szakszerûen, erõvonalai mentén feldarabolt zöldség keveréket arányosan két felé osztjuk.
Az egyik felébõl szokásos módon elkészítjük a levest, amit csak a végén sózunk meg.
Eztán a levest leszûrjük és belé tesszük a nyers zöldséget, azaz a másik felet. Lefedjük és jó 10 perc múlva tálaljuk
A zöldség másik, azaz fõtt felét összekeverjük a kásafélékkel / zab, barnarizs, köles, hajdina /
vagy kifõtt tönköly tésztával és úgy fogyasztjuk A leves után jönnek a saláták, lásd reggeli.
A kásafélékhez, fõzelékekhez minden esetben hozzáadunk 1-1 kiskanál frissen darált lenmagot is.
Ha valaki nagyon vágyik a hús után, adhatunk húspótlónak rántott patiszont, cukkinit, vagy más zöldséget is, de csak egyszer használhatjuk az olajat a sütéshez!!!
Kapros juhtúró, tojás, kefir, yoghurt, tejföl ésszerüen használható, de óvatosan bánjunk a fehérjével, a napi összes mennyiség ne haladja meg a testtömegtõl függõen a 60-80 grammot.
Az összes szénhidrát se haladja meg szintén a testtömegtõl függõen a 200 grammot.
Vacsora:
Lényegileg azonos a reggelivel, de hiányoznak belõle az állati fehérjék.
Domináljanak benne a nyers leveles saláták.
Végezetül egy két pohár igen jó minõségû száraz vörös bor, vagy egy két korty tokaji bor
az egészség helyre állításában jelentõs szerepet játszik.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a fentiekbõl a tüdõ daganatos betegek hagyják ki a béta karotint tartalmazó élelmiszereket, úgymint sárgarépa, sárgadinnye, sütõtök, kelkáposzta. brokkoli stb.
Paradicsom maradhat.
A beteg diétája sohasem lehet tiltó, mert az ellenérzéseket vált ki, hanem mindég személyre szóló és megengedõ.
Amennyiben más betegség is társul a daganatos betegséghez, akkor a diéta összeállításában még fokozottabban kell a szempontokat betartani.
Külön felhívom a figyelmet arra, hogy ha a beteg már jelentõsen jobb állapotba került, az étrend a józan ész keretein belül tágítható, de sohasem kerülhet vissza a betegség kialakulását elõsegítõ étrendhez.
A szakértõ által elõírt gyógynövény teák és egyéb funkcionális étrend kiegészítõk, a tudomány mindenkori állása alapján az étrendbe be illeszthetõek.
Béky László