Az elmúlt hónapokban, hetekben több neves orvos, természetgyógyász barátom, kollégám esett át súlyos mûtéteken.

Meglátogattam Õket a kórházban, ültem az ágyuk mellett, fogtam a kezüket és beszélgettünk.

Beszélgettünk arról, hogy mi lehet az oka annak, hogy a szakmát, a lélek gyógyászatot kitûnõen ismerõ, kiemelkedõ szakmai mûveltségû kollégáknál “derült égbõl villámcsapásként” különféle krónikus degeneratív betegségek egyik pillanatról a másikra veszélyes helyzetet teremtenek.

Elõzményként hivatkozom Dr. Taracközi Ístván kitûnõ dolgozatára, amelyben évekkel ezelõtt feldolgozta a természetgyógyászokat ért és érhetõ különféle mentális és fizikális bajokról.

Az ágyak mellett, amikor a politikai zûr -zavar, a különféle szakmai szekértáborok villongásai szinte egy csapásra meg szûnnek, mert ennél sokkal fontosabb dolgok kerülnek elõtérbe, nevezetesen az élet vagy a halál.

Fogtuk egymás kezét, néztük egymás szemét, s bele láttunk egymás lelkébe!!

Legtöbbjük elmondta: még nem vagyok kész, még rengeteg elintézni valóm van, most vagyok a szakmai utam felénél, kétharmadánál, most jönne az igazi aratás, eddig tanultam, most már tudnék magasabb szinten szolgálni, most már jobban látom az összefüggéseket.

Mindegyiket kérdeztem, tudja-e miért lett beteg és miért pont ezt a betegséget kapta meg.

Az elsõ válasz természetesen az elutasítás, a tagadás volt.

Fogalmam sincs, hisz én a természet rendje szerint élek, növényi kosztot tartok stb stb.

Folytattuk a beszélgetést és eljutottunk addig, hogy megkérdeztem, milyen betegeket fogadsz, hogy történik a betegfelvétel, a kórelõzmény megállapítása, az orvosi lelet értelmezése, milyen a terápiás protokoll, milyenek a kezelési módszerek, rendszerek.

Innen kezdett kibontakozni az ok okozati összefüggés.

Természetes, hogy mindannyian rendelkezünk valamilyen genetikai adottsággal, életkorhoz kapcsolódó pszicho szociális háttérrel, sikertelenségekkel és sikerekkel, kudarcokkal és kítûnõ eredményekkel.

Mindannyian találkoztunk már a halállal és megértük azt a csodát, amikor a hozzánk forduló boldogan közli, hogy meggyógyultam.

Magam is több ezer rákbeteg masszázs és energetikai terápiát végeztem, s tudom, hogy a végstádiumban lévõ hozzánk fordulók kezelése ugyancsak embert próbáló feladat.

Mi történik az elsõ vizitek és a kezelések alatt!!!

Nem sajnálatról van szó, hanem empátiáról, azaz bele érzésrõl. De mibe érzünk bele???

A hozzánk forduló egész élet útjába, annak minden rezdülésébe, azaz a téridõben vele utazunk. Bármi is jönne elõ a felszínes tudatból és a tudattalanból, nincs jogunk bírálni, mert ez nem a mi tisztségünk. A mi feladatunk annak értelmezése, amit megtudtunk, elmagyarázni a hozzánk fordulónak azokat a mély lélektani , energetikai, fizikális kapcsolati rendszereket, amik a helyzet kialakulásához vezettek. Ez téridõben a regresszív formáció.

Ez a regresszíóban történõ megjelenés, ott tartózkodás, bizony igen nehéz, lelkileg megterhelõ állapot. Úgy bent lenni a dolgok sûrûjében, hogy közben a felszínes tudat is éberen mûködjék, de a tudattalan is össze legyen kapcsolva és eljussanak hozzánk azok a ki nem mondott, non verbális információk, amelyek a betegség valódi ok okozati összefüggései. Nem könnyû, de gyönyõrû állapot.

Ezt követi az a progresszív formáció, amikor a hozzánk fordulóval megértetjük, hogy mostantól kezdve nem betegség elleni küzdelemrõl van szó, hanem a pillanatnyi állapot figyelembe vételével, egy hosszú távú cél elérésének egészség programja következik, aminek vannak lelki, energetikai, fizikális megvalósulási formái. S itt jön megint a neheze a terápiás protokollnak.

Lehet kitûnõ, személyre szóló komplex programot összeállítani, amiben a leg szigorúbb szakmai górcsõ sem talál hibát, csupán annyi a baj, hogy anyagilag nem lehet megvalósítani.

Nem tehetjük ki a szegény öreg nyugdíjast annak, hogy a kasszánál megszégyenülve tegye ki a kosarából a valóban szükséges szereket.

Ilyekor jön az önmagunkkal és a szakmával való megalkuvás kényszere. Mi az a legkisebb, de még hatékony rendszer, ami még hat. A gyakorlat sajnos az, hogy még ezt is sokszor a kényszer hatására, öntörvényûen megtizedelik, vagy az együtt ható szereket hónapos késéssel veszik be. A gyógyulás késlekedik, s jön a közhangulat, lám ennyit ér a természetgyógyászat.

A kezelések alatt is együtt utazunk a hozzánk fordulóval, annak minden rezdülését érezzük, s ez mind benne van a tudattalanunkban.

Tehát nap mint nap leszünk mozgásszervi, emésztõszervi, allergológiai, daganatos, stb betegek, s íródik be a tudattalanunkba, az alap regulációnkba a fenti betegségek információja.

Tudjuk, hogy ezek a betegségek nem fertõzõek, nem lehet úgymond elkapni õket, de nincs ember a földön, aki megmondaná, hogy sejtszinten milyen hatást váltanak ki.

Ilyenkor jut eszembe “ki mivel dolgozik, azzal szennyezõdik”

Merre a megoldás?

Elsõ a tudat programozása!!! Sok energetikai iskola módszerét tanulmányoztam, s mindegyik valamely védelmi rendszert javasol, ez lehet imagináció, lehet mantra, lehet bármi.

Lényeg az, hogy legyen határozott célja a védelemnek.

Nekem errõl egészen más a véleményem!!!

Keresztény értékrend alapján úgy vélem, ha a Teremtõ megbízott azzal, hogy ilyen olyan betegségekkel foglalkozzam, s életvezetésem nagyjából megfelel a követelményeknek, s munkámat hittel teli szívvel végzem, az már önmagában elég védelem. Minél jobban megteremtem azt a valamit, ami ellen védekezni kell, az annál jobban ,megjelenik és hat. Tréfásan úgy mondom, hogy mezítláb és klott gatyában dolgozom, de a Teremtõ oltalma alatt, tehát nem lehet semmi bajom. Ezt szikla szilárdan kell hinnem.

A kórházi ágy szélén ezek is elõ jöttek, s valamennyi kollégám, barátom úgy mondta, nem volt elég hatékony a védelem, azért betegedtek meg.

Sokáig beszélgettünk ezután a hitrõl, ami részben a gyógyulásba vetett hit, de ennél sokkal magasabb szintekrõl is szó esett.

Barátaimnál megállapítható volt a magas szintû empátia, a beteggel való együtt rezdülések minden formája, csupán az maradt el, hogyan lehet úgy benne lenni a rendszerben, hogy abban mi ne sérüljünk, de mégis a maximális biztonságot nyújtsuk a hozzánk fordulóknak.

Ez nem más, mint az a belsõ csönd, amikor csak saját magunkkal foglalkozunk, amikor megköszönjük a Sorsnak, hogy egyáltalán szolgálhatunk.

A másik a maximális fizikális erõnlét. Nem tudom ki hogy csinálja, de ha nincs meg a napi minimum 1.o óra kõ kemény sport, már semmi sem mûködik tökéletesen.

Az étkezéssel kapcsolatban ki ki döntse el, hogy melyik rendszert tartja jónak, ez annyira szubjektív, hogy nincs jogom még tanácsot adni sem.

Egy biztos! Csak annyit és olyant rendeljünk másnak, amennyivel magunk is megelégednénk.

Tanulni és gyakorolni kell a megváltozott tudatállapotba való folyamatos létet, oda be és ki lépést, s azt is, hogy az ott szerzett információ nem a miénk, az csak használatra van nálunk.

Egyik beteg után jön a másik, nem maradhat bennünk az elõzõ beteg információs rendszere, azt úgy le kell tenni, mint ahogy a táblát letöröljük, hogy újra írhassunk.

Béky László Az AURA Természetgyógyászati Gyógyító és Oktató Központ Igazgatója.