Elõzmények
Az emberiség, mióta Világ a Világ, keresi, kutatja helyét a Földön, keresi, kutatja, hogy ebben a csodálatos rendszerben, amit földi életnek hívunk, mi a szerepe, feladata.
Valahány világvallás, vallásfilozófia, próbálja megérteni és megértetni azt, amirõl csak sejtéseink vannak, ez pedig nem más, mint a teremtés misztériuma, az élet keletkezése, a szervetlen és szerves kapcsolati rendszerei, a születés és elmúlás misztériuma, a lélek léte és mibenléte, a születés elõtti és halál utáni létforma.
Mindezek a kérdések azok, amelyekre a tudománynak csak részben vannak magyarázatai, de a vallásfilozófiák, a hit birodalma mindezekre megpróbál spekulatív magyarázatot adni.
Valamikor évezredekkel ezelõtt az úgynevezett nagy folyam menti kultúrák a mainál jóval magasabb spirituális színvonalon éltek, s a lakosságnak próbáltak olyan magyarázatokat adni a fenti kérdésekre, s ezen belül az egészség, betegség kérdéseire, amelyek megfeleltek a kor tudomány politikai rendszerének, s mindenki számára érthetõek voltak.
Ezek közül a rendszerek közül, most kiemelten az indiai szubkontinensen kialakult rendszereket és a kínai területen kialakult rendszereket elemzem. Ezeknek a vallás és egészség filozófiáknak mind a mai napi napig létjogosultságuk van, sõt az l95o- es évektõl elkezdve egyre több orvosi, fizikai, kémia Nobel díjat osztanak ki azokban a filozófiai kategóriákban, amelyek alapjait évezredekkel ezelõtt fektették le, de a tudományos magyarázat, a molekuláris biológiai értékelésre évezredeket kellett várni.
Az ayurveda, az élet tudománya.
Mintegy hatezer évvel ezelõtt egy Kapila nevû bölcs foglalta írásba mindazokat az elméleteket, amelyeket az addigi bölcsek kialakítottak és a köznép is elfogadott.
Ez az õsí vallásfilozófia tartalmazta a hétköznapi élet valamennyi viselkedési és szokás normáit, úgy, hogy a mindennapokban a lakosságnak megvoltak a kapaszkodói.
Ezek a tanítások átfogták az élet minden területét, de nem volt olyan része a rendszernek, amelyben a materializmus mellet ne kapott volna helyet a spiritualizmus, a miszticizmus.
E korok embere mélyen hitte, hogy minden jelenségnek, tárgynak, cselekedetnek megvan a maga istensége, amit tisztelni kell.
Ma már tudjuk, hogy ennek kõ kemény fizikai magyarázata van, azaz, minden kerek e világon valamely elektro mágneses rezgés valamely formája, s annak megvannak a jellemzõ al és felharmonikus formái is.
A bölcseleti formákat a szent könyvek tartalmazták, s ezeket a köznép a tisztánlátók, a risik segítségével vették át, úgynevezett kiscsoportos és egyéni oktatási formákban.
Lám , a felnõtt oktatásnak hol nem volt formájával találkozunk!!!
A magyarázat jobb megértése érdekében úgynevezett upanisádokat is kézbe vettek, ezek nem mások, mint a szent könyvek szövegeinek magyarázata köznyelven.
A világ dolgainak megmagyarázása a környezõ természeti jelenségek összefüggéseinek segítségül hívásával történt.
Magát az emberi szervezetet, az alkattant, az egészség, betegség, anyagcsere jelenségeit is a környezõ világ látható, megfogható, könnyen értelmezhetõ formáiból vezették le. Döbbenetes, hogy a mai orvostudomány alapjai lényegileg ezen alapszanak.
Megfigyelték, hogy amit eszünk és székelünk, az szilárd, leginkább a földhöz hasonló, a tapasztalták, hogy halálunk után, úgy mint a növények és állatok elporladunk.
Megvolt tehát az elsõ úgynevezett õs principium azaz a FÖLD elem. Amit eszünk, az inkább szilárd! Napokig megvagyunk élelem nélkül.
Tudták, hogy testünk, de a növények és állatok teste is jelentõs vizet tartalmaz, tehát a második õs principium a VÍZ elem. Amit iszunk a vagy víz, vagy igen magas víztartalmú folyadék. Víz nélkül nem sokáig bírjuk.
Tapasztalták, hogy az élõ embernek megvan a maga belsõ hõmérséklete, vélelmezték, hogy belül égünk, tehát ez a TÛZ elem. Milyen bölcs elõrelátás: a terminális oxidáció felismerése! A tûz kialvása egyenlõ a halállal.
Megfigyelték, hogy lélegzünk, úgy mint a növények és állatok is, Tehát a harmadik elem a LEVEGÕ elem. Levegõ nélkül igen rövid ideig élünk.
Mindezek kézenfekvõek voltak, megtapasztalhatóak voltak itt és most.
DE! Volt tegnap és tegnap elõtt, lesz holnap és holnapután is, valamint hol van a lélek, ami belénk száll és aztán elhagy bennünket.
Megalkották tehát az AKASHÁT- azaz a mai modern filozófiai értelemben a téridõt, amiben nincs múlt és jövõ, csak az állandóan változó jelen idõ és az ami az elõtt és ezután volt és lesz, de ez már a téridõben egyszerre található. Lásd megváltozott tudatállapotban regresszív korrekció és progresszív programozás.
Ezek az úgynevezett õs principiumok aztán megadták az emberi alkattan és típuistan alapjait, s azt is megállapították, hogy ennek az alkattannak, típustannak vannak születési és fejlõdéstörténeti változatai is, azaz vertikális és horizontális vonulatai. Ezt a mai értelemben az életkorral összefüggõ somatikus és spirituális megnyilvánulásnak nevezzük.
Mit értünk ezek alatt?
Azok az emberek, akik inkább nagy súlyúak, kövérek, lassú mozgásuka, betegségeik inkább a különféle tólulások, ödémásodások, pangások, azok az õs principium elmélet szerint inkább a föld és víz jegyüek.
Jól értenek a pénz gazdálkodáshoz, megbocsátanak, de nem felejtenek.
Terápiás protokoll szerint igen jó hatású a hánytatás. Vérnyomásuk magas, nyirok keringésük lusta, lábuk visszeres, mozgásuk lassú, viselkedésük megfontolt.
A mai orvostudomány szerint õk a cholerikusok, leptosom tipusuak. Alkattani, kliniko patológiai leírásuk tökéletesen megegyezik az évezredekkel ezelõtt leírtakkal.
A védikus rendszer kapaha alkatnak nevezi.
Életünknek ez a kisgyermekkori szakasza az anabolikus szakasz.
Következik a pitta, azaz muszkuláris alkat. Õk a tûz és víz keverékei. Erõsek, jó fizikumúak, mindent megehetnek, de állandó a belsõ feszültség. Hol a víz nyomja el a tûzet, hol a tûz a vizet, mindkettõre sok energia kell, de a kompenzálására is!!!
Az életben bárhova kerülhetnek, jól megállják a helyüket, vagy örök elégedetlenek.
Gyógyításukban a has hajtásnak van szerepe.
Életünknek ez a metabólikus szakasza.
Következik a vatta alkat.
Az õsi indiai felfogás szerint ezek közül kerültek ki a szentek, a tisztánlátók, akik a földi lét és a földön kívüli lét közti kapcsolatot tartják. Az õs principiumok közûl a levegõ és éter a jegyük.
Érdekes, hogy az éter megjelenésével már magyarázzák, hogy akik ide tartoznak, annak a feladatai közé tartozik a téridõben való jártasság, azaz az elmélyülés, meditáció, feloldozás, jövõbe tekintés.
Az ilyen típusú emberek nem törõdnek a földi formákkal, nem azért, mert rendetlenek, hanem azért, mert nem ez a dolguk. Állandóan éhesek, gyors az anyagcseréjük. Jól hat rájuk a beöntés!!
Életünk vége felé, illõ soványnak lenni- a gyöngülõ szív és anyagcsere nem képes nagy tömeget ellátni!!! Minél idõsebbek vagyunk, annál vékonyabbnak kellene lennünk!!!
Az õ rendszerük ezt úgy magyarázza, hogy a lélek könnyen tudjon átlépni, mi szerintünk, a gyöngülõ rendszernek nem szabad nagy feladatot adni!!!
Ez alkattanilag a respiratóriusz formáció, amely nervosus idegrendszerrel rendelkezik.
A pénz nem érdekli õket. Nem is értenek hozzá. Könnyen csinálnak adósságot, de enek nem érzik a súlyát.
A szerelemben igen rapszódikusak. Ma éjfélkor ezer hõfokkal szerelmeskednek Julissal, mert õ a párjuk, Másnap nulla órakor rájönnek, hogy tévedtek és ugyanezen a hõfokon már Marcsát ölelik, s rá egy percre rájöttek, hogy egyik sem igaz, már Sári a párjuk. És ezt halálosan komolyan is érzik!!!
Nem lehet rájuk haragudni, igen szeretetre méltóak és egyben esendõek is. Rengeteg psziho szomatikus fõleg gastro enterologiai betegség fenyegeti õket, amely átmehet bármelyik egyéb funkció körre is.
Igen hamar dühbe jönnek, de egy másodperc múlva már nem tudják, hogy kire miért ordítottak rá.
Tiszta alkat nincs, csak igen ritkán.
A betegség nem más az õ rendszerükben, mint a vertikális /pillanatnyi / és horizontális /élet út / alkattantól való tartós és jelentõs eltérés, aminek a kompenzálására rengeteg energia kell.
A modern orvostudomány szerint ez a mai napig is tökéletesen igaz,
Nézzük meg, mit mondanak a védikus bölcsek a lelki alkatokról:
A lélek is hármas tagozódású, s ezek közül kiemelkedõ a szattvikus ember.
Õ az, aki mindenkit elfogad olyannak amilyen, bölcs, empetikus, nem ítél, türelmes,
Tele van belsõ tisztasággal. Környezetét rendben tartja, nem vágyik nagyra, megelégszik azzal amije van, de arra nagyon vigyáz. Szellemi ember! Konzervatív. Értékmegtartó.
A radzsasz tipikus kétarcú. Kíméletlen, akarnok, akaratát átviszi mindenkire, de õ az, aki bármikor képes a nulláról újra elkezdeni mindent, fanatizálja a tömegeket. Vagy despota diktátor, vagy népszerû vezetõ, de nem közember.
Ha közember is lenne, akkor karrierje mindég fölfelé megy, noha lehetnek benne zuhanások is. Mindég a talpára esik, mindég van ereje újra kezdeni.
Hibája, hogy az egyéni érdek megelõzi a közérdeket. De képes az egyéni érdeket közérdeknek látszatni, s így környezete szinte tolja felfelé.
A tamasz típusnak nincs sem önálló gondolata, sem akarata. Tipikus beosztott, aki csak a kiadott utasítást végzi el, de ahhoz a saját egyéniségét nem teszi hozzá, mert olyan nincs is. Nem lehet rábízni semmi komolyabbat, mert biztos hogy elrontja. Egyszerre egy feladatnál többet nem képes megjegyezni, de azt is ellenõrizni kell, mert biztos, hogy teljesen mást csinál, mint ami feladatot kapott, de nincs tisztában azzal, hogy nem jót cselekszik.
A szerelemben éppen ilyen tehetetlen, mint az élet bármelyi területén. Mindenkinek mindent elhisz. A politikában ez a bizonytalan szavazók tömege, akik a felméréskor A-t mondanak, szavazáskor B re voksolnak, aztán megint A-t dicsõítik és ez így megy, végtelenül sokáig, a közvélemény kutatók meg nem értik az egészet, a politikusok meg még kevésbé!!!
Természetesen ezek a lelki formációk sincsenek abszolút tisztán senkiben, kevert típus vagyunk valamennyien, de vannak domináns és recesszív formációink, amelyek sokváltozós függvényként motiválnak bennünket.
A mai modern lélekgyógyászat pontosan ezeket az alap formációkat ismeri, csak hozzáteszi mindazokat a kutatásokat, amelyekkel a gyümölcs színesebbé alakult az évszázadok alatt.
Döbbenetes a molekuláris biológiai és mai biofizikai kutatások kapcsolata.
A védikus bölcsek úgy mondták, hogy minden sejtnek aurája van, azaz fény udvar veszi körûl, a sejteket 3 fõ nadi /energiapálya / és 72.ooo al nádi köti össze. Ezt évezredekeig senki nem vonta kétségbe, aki ebben a rendszerben orvosolt, vagy gyógyult.
Az 195o es évektõl kezdve, megindult a technikai haladás eredményeképpen a molekuláris biofizikai kutatás.
Kiderült, hogy eleinknek mindenben igazuk volt.
Minden sejtnek megvan a maga fiziológiás elektro mágneses erõtere, s jel rendszere, amellyel valamennyi sejtünk egymással a másodperc tört része alatt kommunikál
Ezt nevezzük alapregulációnak azaz alap anyagcserének és adaptációnak.
Bármely külsõ vagy belsõ zavar alakul ki, a jelrendszer, vagy annak továbbítása, érzékelése, értékelése és a reakció rendszer torzul, vagy megszûnik.
Ennek a helyreállítása a gyógyítás.
Európai medicina értelmezése szerint tehát elõször a góckutatás, azaz az okok megkeresése, majd a terápia.
Góc lehet fizikai szinten, -pl. gyulladt fog gyökér, gyulladt féregnyúlvány, mûtéti heg, amalgám fogtömés, lehet elakadás az energia pályákban azaz a laza rostos kötõszövet degeneratív elfajulása okozta zavar, de lehet a góc lelki eredetû is. Ilyenek a bosszúvágy, harag, gyûlölet, féltékenység, stb stb.
Mindezt a mai lélektanban az egyéni és kollektív tudattalanban lévõ mentális zavarnak nevezzük., s terápiája egyszerre szomatikus és mentális.
A modern biofizikai orvoslás kutatása is ezene a védikus bölcseleten indult el.
Az 195o-es években Morell és Rascher-após és vej, orvos és villamosmérnök mérte meg elõször a sejtek “jel ” rendszerét, s a nagyszámok törvénye szerint a szóródás kizárásával megállította az általános alapértékeket.
Megalkották azt a masinát, amely a jó jeleket visszaforgatja, a rossz jeleket 18o fokban megfordítva visszaküldi a szervezetbe így azok kioltásával lehetõségét teremti az alapreguláció jobbulásának.
Ez a terápia még messze van az oki terápiától, de közelít hozzá.
A mai orvosi biofizikai rendszerek már ismerik a lélek rezdüléseit is, s azokat képes mûszerrel jobbítani!
A védikus bölcselet ismeri az úgynevezett finom szerkezetû testek rendszerét is, amely nem más, mint olyan filozófiai és materiális rendszer, amely elvezet az itt és most fizikai test állapotából az öröktõl fogva volt van és lesz birodalmába.
A fizikai testtel együtt van az úgynevezett éterikus test, ahol elsõsorban hõ hatásokat, sûrûséget, ürességet észlelünk. Ez mintegy 1-2 cm-re veszi körül a testet. Itt észlelhetõek a heveny és krónikus betegségek hõ hatásai.
A következõ az asztrál test. Itt már együtt van a téridõ. Az a gyógyító képzelet elkalandozhat a múltba és a jövõbe is. Azaz, itt történik a regresszív és progresszív mentális terápia.
Mint mindennek kerek e világon , az okokat lelki síkon kell keresni, s ez a mentális szint, majd jön az ok szerûség keresése! Miért? tehát kauzális szint.
E fölött a halandó földi embernek nincs dolga. Innen már azok a szintek jönnek, amelyek Isten közeliek. A hét világszint szinte minden nép arhetipusában benne van.
Innen jönnek azok a megmagyarázhatatlan gyógyulások, amelyet orvosilag spontán regressziónak nevezünk. Ma még haldoklott, másnap reggel kutya baja!!!
Döbbenetes, milyen holisztikusan nézik a világot, s benne az embert.
A finom szerkezetû testek tehát részben materiális részben lelki formációk.
Az aura, amely szintén védikus rendszer szerinti fogalom, de szintén bizonyított, nem más, mint a sejtek máneses, elektromos, elektromágneses sugárzásainak testen kívûli megnyilvánulása. A sejtekbõl kijövõ úgynevezett utazó hullámok csomóponjai a bõrben azonosak a kínai rendszer akupunktúrás pontjaival.
A csakrarendszer, amely ugyanúgy hetes osztatu, mint a belsõ elválasztásu mirigy rendszer, részben analóg a kozmikus elektro mágneses spínek bõrfelületi megnyilvánulásával, részben megnyilvánulásai a földi különféle elektro mágneses formációk és kozmikus elektro mágneses formációk fizikai és lelki alkatra gyakorolt hatás rendszerével.
Személyem mintegy húsz éve foglakozik a csakrarendszer szerepével, miben létével.
A csakrarendszer a finom szerkezetû testekben az a network rendszer, ahol az információ áramlás a többihez képes jelentõsebb. Olyan téridõ egyidejûségben lévõ multi dimenziónális rendszer, ami a téridõ minden pillanatában személyenként nyilvánul meg alkat, anyagcsere típus , csillagjegy, mindenkori lelki és fizikális állapot, s egy sor egyéb ismert és ismeretlen változó figyelembe vételével.
A csakra terápia, tehát, amennyiben van, a legmagasabb szintû beavatkozások egyike, amihez igen nagyfokú szakmai mûveltség és abszolút tiszta lelki alkat szükséges.
Mindezek figyelembe vételével tehát, az évezredek üzenete megérkezett a mai napra is, csak a nyelvezetét le kell fordítani a mai hétköznapi formációra, Béky László Az AURA Természetgyógyászati Gyógyító és Oktató Központ Igazgatója.