Az ezredforduló kihívásait, a társadalmi és szociális terheket, az állandó megfelelési kényszert, az interperszonális /személyek közötti / kapcsolatok zavarait, az urbanizációs /városias, civilizációs / ártalmakat korunk embere egyre kevésbé képes elviselni. Mindaz, amit a fejlõdés vívmányainak hittünk, most maga alá temeti a társadalom egyre növekvõ hányadát.

A rohanó életforma, ami egyben mozgáshiánnyal társul, a mû élelmiszerek, a vegyszerek eldorádója, a levegõ, a víz, az egész környezet eltorzult rendszere tönkreteszi életünket, szinte minden szinten.
Minden másodpercben folyamatos, sejtszintû mikromérgezés áldozatai vagyunk.

Az ember eredendõen a Természet gyermeke, s mint ilyen, a Természetbõl származó ultrafínom ritmizáló jelekkel kommunikál környezetével, s ezeknek a jelrendszereknek a segítségével végzi az egész adaptációs /alkalmazkodó/ és alapregulációs /önszabályzó / feladatait.

Amennyiben a természetes jelrendszerrel a kapcsolat zavart, s helyette a bevezetõben említett nem, éltetõ, hanem destruktív /romboló / rendszerekkel áll kapcsolatban, az ismereteink szerint stressz ártalomnak tekinthetõ.

Nézzük meg, hogy a tudomány mai állása szerint az adaptációs és alapregulációs zavarok funkcionális szinten milyen panaszokat okozhatnak az emberi szervezetben?

Elsõsorban pszichés elváltozásokkal kell számolnunk, melyek az állandósult kialvatlanság, ólmos monoton, önlendületbõl származó munkavégzéssel társul, krónikus fáradtság, környezet iránti érdektelenség, koncentrációs képesség részleges, vagy teljes zavara, befeléfordultság, önvádaskodás, szélsõségesen ingadozó lelki állapot, amely a depresszív megnyilvánulásokon keresztül, a néma zokogáson át, az egészen feldobott állapotig terjedhet, bûntudat a még el nem végzett feladatok miatt, stb. stb.

Ezt követik az immunológiai zavarok, többek közt tartós hõemelkedéses állapot, s ezt semmilyen infekcionális /fertõzéses / okkal sem lehet magyarázni. Szintén immunológiai zavarra utalnak a megnagyobbodott nyirokcsomók elsõsorban a nyakon, az áll alatt, de elõfordulhat a hónalj árokban, a lágyékcsatornában, de a hasi nyirokrendszernél ugyanúgy, mint a mellkasi fõtörzsben is.

A sejtszintû szisztemás hypoxia elsõsorban a végartériáknál jelentkezik- a szervezet mintegy 1oo ezer km-es hajszálér hálózatának ezek a legérzékenyebb pontjai.

A cerebrális hipoxia jele az ásítozás, aluszékonyság, fõleg e béd után. A szemekben a váltakozó látás élesség, a szivben a i iszkémiás tünetek, a vesében a fázékonyság fóleg a lábvégekben.

A tünetek aztán mennek a maguk utján tovább:

A sysetás hypoxia együtt jár a systemás ATP hiánnyal, s ez magával hozza a systemás sav-lug egyensuly vesztést, s a systemás mikrobiológiai egyensuly vesztést. A humanofil flóra helyett a myco formációké lesz a döntõ hely, fõleg az emésztõ rendszerben, kialakul a szivárgó bél syndróma, s ennek következménye az allergológia tünetek sokasága- elsõsorban irritábilis bél syndróma folytán, de pulmonológiailag is.
Ezzel együtt jelentkezik a szervezet valamennyi savós hártyájának immunológiai, autó immunológia válaszreakcióinak sokasága: homlok üreg gyulladás, sphenoidális üreg gyulladás, ethmoidális üreg gyulladás, arcüreg gyulladás, krónikus orr nyálkahártya gyulladás, szivburok és szivbelhártya gyulladás, a teljes bélrendszer nyálkahártya gyulladása, beleértve a vérzõ fekélyes divertikulósissos sangvináló gyulladási, valamennyi izület, elsõsorban a térdek és csipõ gyulladásig- ez utóbbi elvezet a csipõ és térd protézisig.

A dermatológiai formációK fejen, orrszárnyakon, szemöldökön sebborhea, , a térd és könyök hajlatban psoriais, atópiás dermitis, vitiligó. A térd és kön yök megfelel a vastagbél máj és lépkanyarjának, ugyszintén a szemöldökök és az orrszárnyak is. Ezek a mikro rendszeri bõr elváltozások mind a vastagbél immunológiai, gyulladásos állapotát verifikálják.

Hasonló a homlokon és az állkapcson lévõ, fõleg hölgyeknél a a máj foltosság!!! Ez is vastagbél és mellékvese kimerültség!!!

Ugyanezen a láncon van a nagylábujjak bõr gombásodása, fõleg a nagylábujjon/kinai rendszer: máj-lép, hasnyálmirigy mikro terület.

Megemelkedik a máj enzim érték, GOT GGT GPD, ezek az endo alkoholizmus, a mycosis következményei- De ugyenezést van gombás hallójárat gyulladás, nõknél vaginitis, ami ha nem kezelnek tovább mehet a HPV /human papilloma virus / fgelé és cervix CC a vége.

Eromlik a vérben és a duodenumban a PH állapot és a 8,3 helyett alacsonyabb lesz, nem ürül az epe, kialakul a krónikus epevezetõ és epehólyag gyulladás, kialakul az epehomok, epekõ, elszaporodnak a fakultativ patogének és gennyes eves gyulladás áll fenn, ami reá húzódik a pancreasra és pancreatitis acuta, majd cronika alakul ki.

Kialakul a diffuz máj és lép laesio is.

A hõemelkedést láz, izzadás is kísérheti, kialakulhatnak alvás ébrenléti ritmus zavarok. Az állapot tovább romlásával már fizikális zavarok is jelentkeznek, nevezetesen emésztési zavarok, amelyek gyûjtõneve irritábilis /mûködészavaros / bél szindróma, de megjelennek a dermatológiai kázusok /bõrgyógyászati esetek/, allergia, neurodermitis, szárazbõrûség formájában.
A bõr elváltozások általában elõször a jobb kézfejen, azaz a vakbél analóg területén, majd a nagy hajlatokban azaz a vastagbél máj és lépkanyarjának analóg területén jelentkeznek.

A krónikus fáradtsággal együtt jelentkeznek a hõregulációs zavarok, amely elsõsorban a lábakra, de itt is a jobb lábfejre-azaz a hasi immunológiai analóg területekre dominálnak.

A vegetatív ideg rendrendszer szimpatikus paraszimpatikus egyensúly bomlásának következménye az emésztõ rendszer energia hiánya, a normál lebontás helyett az erjedés, s ez már önmagában alapjaiban jelentõs ATP hiányt eredményez.

Az emésztési zavarok magukkal hozzák a pulmonológiai /tüdõgyógyászati/ zavarokat is, ennek következtében allergológiai és bronchológiai /hörgõ eredetû/ panaszok jelentkezhetnek, szintén infekcionális és direkt allergén hatás nélkül. Az adaptációs stressz hatására részleges, vagy állandósult vérnyomás emelkedést, szapora pulzust találunk.
A gyulladt beleknél kialakul az un. szivárgó bél syndróma s ez egyenesen vezet a vékony és vastagbél állandósult gyulladásos állapotához.
A szapora pulzus, a systemás hypoxia egyenes következménye, hisz a sziv nem csinál mást, csak teljesíti feladatát- a pénztekercs syndrómát mutató vörös vértestek felülete csökken, igy képtelen a korrekt gázcserése, ami ujabb többletterehet azaz ATP-t igényelne.

Ehhez nincs forrás- tovább nõ a fáradtság. Meg kell említeni az emésztési egyéb folyamatot, zavarát, amely gyomor patkóbél, máj, epe, hasnyálmirigy, vékonybél további szakasza és vastagbél teljes szakaszának funkcionális zavarát jelenheti.

Kialakul a részleges, vagy teljes szexuális érdektelenség a másik nem iránt.

Megemlíthetõek még a mozgásszervi, elsõsorban izom és izületi panaszok is.
Az izületi és allergológiai de a bél szyndrómák már az autoimmunológia-immunológia kényes határ területére tevõdnek, s nincs ember aki megmondaná, hogy adott pillnatban immun kompressziv vagy immun supressziv terápia javasolt-e.

Gyakorlatom szerint reá kell bízni a szervezetre a választ, s a terapeuta feladata a sejtszintû oxigén ellátás, a transporter selén, azt ezt beépitendõ enzimháló valamint a Q 1o biztosítása, hogy a szervezet maga állítsa elõ a harmóniát. Ez egyben a méregtelenítést, a sav lúg egyensúly beállítását, a mikrobiológiai egyensuly megteremtését, a szabadgyök- antioxidáns arány optimalizálását is jelenti.

A gócot kell tehát megszüntetni a lélek szintjén, az energetikai meridiánokban és magában a fizikai testben is, egyszerre.

Az igen gondos orvosi vizsgálat a tünetek detektálásán és a funkcionális zavarokon kívül nem talál semmit, csak a páciens elmondása a és ólmos fáradtság alapján megállapítja a diagnózist, ami nagy valószínûséggel a

KRÓNIKUS FÁRADTSÁG SZINDRÓMA

betegség, amit nem sokkal korábban amerikai kollégák nevesítettek.

Ezek a tünetek természetesen nagyon sok betegségnél megjelenhetnek, éppen ezért csak szakorvosnak van joga eldönteni, hogy a KFSZ-ról, vagy valamely más betegségrõl van-e szó.

Maga a betegség egyre nagyobb társadalmi réteget érint, elsõsorban azt a közép generációt, akik a saját maguk ellátásán kívül nevelik gyermekeiket, s eltartják idõs, megrokkant szüleiket is.

Ide tartoznak továbbá a kényszernyugdíjazottak, a tönkrement vállakózók, a politikai harctér vesztesei, s mindazok, akik nagyobb terhet cipelnek, mint amit elbírnak.

Sajnos gyermekkorban is találkozhatunk a betegséggel, mert az iskolai túlterheltség, a különórák, az aránytalan szellemi és testi terheltség nem engedi a szervezetet regenerálódni.

Nõknél gyakrabban fordul elõ a tünetcsoport, s maga betegség is, mert a családi gondok megoldása elsõsorban õket terheli.

A betegség nem válogat sem korban, sem nemben, bárkinél kialakulhatnak a tünetek, azaz maga a betegség.

Általában valamilyen fertõzés, vagy tartós lelki és fizikális megterhelés után jelentkeznek elõször a tünetei, mert a betegség leküzdésére lényegesen több energia használódott el, mint amennyi a szervezet rendelkezésére állott, s a betegég folytán pótlásra került. Ezért fontos, hogy a betegség alatt böjtöljünk, aludjunk és pihenjünk-, azaz paraszimpatikotóniás állapotba kerüljünk, mert ez önmagában már pozitív energia mérleget jelent.

A Krónikus Fáradság Szindróma, mint tünetcsoport kezdete lehet bármilyen tartós, vagy hirtelen erõs stressz, de elindulhat valamely banális / jelentéktelennek tûnõ / fertõzõ betegségbõl is, amennyiben a betegséget a szervezet nem gyõzte le, hanem helyette az úgynevezett tartósan tünetmentes állapotot alakítottuk ki, valamely csodaszerrel

A szervezet két alapvetõ funkciójából, amely az önfenntartás és a fajfenntartás, prioritást/elsõdlegességet/ élvez az önfenntartás, így a szexuális energiára már nem sok marad.

Tehát következményképpen a szexuális érdeklõdés szûnik meg elsõként, ami sok házasságot és párkapcsolatot tehet tönkre, ez pedig mindkét fél egymás iránti kölcsönös elhidegülését eredményezheti.

Szervezetünk másik két alapvetõ funkciója, amivel kapcsolódik a külvilághoz az adaptáció és autóreguláció.

Az adaptáció vagy alkalmazkodó képesség tehát nem más, mint a környezet ingereire adott válaszok összessége.

Ezek lehetnek építõ jellegûek, amely segítségével energiagazdálkodásunk jó irányba mozdul el, lehetnek közömbösek és lehetnek destruálóak, amelyek negatív energia mérleggel jelentkeznek.

Az elsõ csoportba tartoznak a természetbõl eredõ ultra finom ritmizáló elsõsorban elektromágneses jelek, amelyek molekuláris biológiai szinten a sejt holografikus prae /elõ / informatikai rendszerét szabályozzák.

Ezek az Universumból érkezõ holografikus információs jelrendszerek, melynek neve prána, csí, vagy vis-vitalis. Mindezek a csakra rendszeren keresztül valósulnak meg, de csak akkor, ha ez a rendszer képes a holografikus rendszerek hármas egységének funkcionális összekötésére.

S hogy mi az a rendszer, ami mindezt rendszerezi, az a születés pillanatában az akashába, holomezõben, pszi mezõben megmaradó holografikus mátrix /lenyomat/, amely az egész sejtszintû alapreguláció egyetemes egyenértékes Tehát ehhez igazodik a csakra rendszeren keresztül a fizikai test, és ezt látja el energiával az ATP, illetve annak a prae formái a szervezet által is termelt coenzim Q-1o, és NADH.

Ezt az enzimet a szervezetünk mintegy 35 éves korig elegendõ mennyiségben és hozzáférhetõ formában maga állítja elõ, de ettõl a kortól kezdõdõen egyre kevesbedik, s a sejtek akár tetszik, akár nem egyre kevesebb energiához jutnak hozzá.

Abban az esetben, ha a szervezetünk nem a természet építõ jelrendszerével tart kapcsolatot, hanem túlsúlyban a destruáló urbanizációs és a társadalmi destruáló információk kerülnek, akkor a szervezet negatív energia mérlegbe kerül.

Ez azt jelenti, hogy a szervezet minden erejét összeszedi, a hipofízis hatására a mellékvese steroid hormontermelése, a vese renin termelése hatására az erek beszûkülnek, megemelkedik a tensió/vérnyomás/, secunder/másodlagos/ folyamatképpen emelkedik a pulzusszám, emelkedik a vércukorszint-, azaz forrásként jelentkezik az ATP-hez. Az egész szervezet aktív állapotban van önmagához képest, kivéve az emésztõrendszer, s ezen keresztül az úgynevezett abdominális /hasi / immunrendszer.

A krónikus fáradtság szindróma és az irritábilis bél szindróma s a hozzátartozó reversisbilis /visszafordítható/ funkcionális tünetcsoportok elõképei a citológiai/sejttani/ és histológiai /szövettani/ morfológiai/alaktani/ elváltozásoknak. Ezek is elõször reversibilisek, késõbb irreversibilisek, azaz visszafordíthatatlanok.

A Krónikus Fáradtság Szindróma bármely egyéb betegség elõszele. Mindenkinél ott folytatódik, ahol önmagához képest genetikailag a leggyöngébb.

Lényegileg a szervezet valamennyi savós hártyája subklinikai vagy kilinikai szinten gyulladásba kerül

Értelemszerûen tehát ott kell a különféle készítményeket alkalmazni, ahol tartósan sejtszintû éhezés alakul ki. Néhány betegség a teljesség igénye nélkül: funkcionális szív elégtelenségek, pl. ischaemiás szívbetegség, szivbelhártya és szívburok érintettség, irritábilis colon syndrómától a colitis ulcerosáig, beleértve a Cronhe colitist is, a krónikus máj elégtelenség a kezdetektõl egészen a chirrosis hepatisig bezárólag, a cukorbetegség hipo/alacsony/ és hiper/magas/ glicaemiás állapota, mert mindkét estben sejtszintû éhezés áll fenn, cahexia azaz alultápláltság esetében, stb. stb. lehetne sorolni vég nélkül.
Mint immundefektus a szervezet valamennyi savóshártyája valamilyen szinten gyulladásban van, s ezek alapján a szemészeti, gégészeti, cardiológiai, reumatológiai, pulmionológiai , alllergológiai,, gynecologiai, andrológiai stb stb formák közül az alakul ki, amre a genetikai kód hajlamosít.

A Krónikus Fáradtság Szindróma tehát nem más, mint az adaptációra elfogyott energia hiány okozta állapot, amikor már önmagunk belsõ rendjére nem marad semmi, tehát stressz betegség.

A túlzott stressz ellentétele, azaz a teljes információ hiány, az abszolút ingermetes környezet is ugyanezeket a szimptómákat váltja ki.

Az emberi szervezet alkalmazkodó képessége szinte határtalan. Képes a megváltozott helyzethez hozzáigazítani funkcióit, s így mintegy alapfordulaton, a szervezet még életben tartja magát, de úgy, hogy kifelé szinte mindent bezár.

Bekövetkezhet a teljes önellátásra való alkalmatlanság állapota is. Az átmeneti tünet enyhülések viszont azt mutatják, hogyha a szervezet energiához jut, azonnal magára talál, úgy, mint a szárazság után a jókor jött esõ hatására a növények.

Tekintettel arra, hogy a KFSZ adaptációs energetikai zavar, a terápiának is komplex módon ilyen irányba kell mutatnia.

Elsõ az azonnali elsõsegély, azaz a szervezet számára energiát adni, ami a galaktozón, oligofructoson, s más fiziológiás anyagokon keresztül per os /szájon át /, vagy szükség szerint infusio segítségével megvalósulhat. Elõ kell segíteni a mikrocirkuláció javulását, mert a secunder/másodlagos/ moleculáris oxidáció zavaráról is szó van. Erre a telítetlen növényi olajok, flavonoidok, lecitin és egyéb bilógiailag aktív anyagok alkalmasak.

Ilyenek többek közt a licope[n a yucca sidigera, a kasvirág, , a kékszõlõ, a vörösbor, a ginkgo biloba, a ginseng, a fokhagyma, s egyéb gyógynövény készítmények Javítani kell a sav-lúg egyensúlyt, az epe és hasnyálmirigy mûködését, amelyre szintén a lecitin, az articsóka készítmények alkalmasak

Az ATP a szervezet minden sejtjének, legyen az hám, támasztó, kötõszövet, vagy egyéb funkcionális sejtcsoport, az energiaszintjét növeli, így az elõformái a krónikus fáradtság szindróma kezelésén kívül számos más betegség és állapot kezelésére önállóan vagy más terápia kiegészítéseként alkalmasak, mert az öngyógyító folyamatokhoz ad energiát.

Az ATP elõformáinak megvan a szerepe ott is, ahol tartósan erõs fizikai aktivitásra van szükség, például élsportolók esetében.

A KFSZ estében elkerülhetetlen az ésszerû étrend, amely nagy biológiai értékû, lehetõleg nagy százalékban élõ élelmiszer, ha mód van rá, bio termesztésbõl.

Kiemelt szerepe van a különféle komplementer/kiegészítõ, kapcsolódó / therápiáknak, elsõsorban az akupunktúrának, mely rendszer keretén belül növelendõ a vese csi-je, a has energia ellátása, az egész szervezet valamennyi funkcióköre, beleértve a pszichológiai vetületeket is.

A fizioterápiás módszerek közül a különféle Kneipp rendszereket javaslom, valamint a szín, hõ és fényterápiát. A talpreflexológia, a shiatsu, az akupresszúra, a kötõszöveti masszázs mind, mind helyet találnak a terápiában.

Talán valamennyi materiális terápiát megelõz azonban az igen szakszerû pszichoterápia.

A szervezet önmagára találása azonban a nem megerõltetõ, dinamikus sport nélkül elképzelhetetlen.

Összegezve a sejt energetizálók a krónikus fáradtság szindrómán kívül hatásosan alkalmazhatóak prevencióként ott, ahol átmenetileg, vagy tartósan erõnket meghaladó testi-lelki terhet kell cipelnünk, valamint a rehabilitáció során, amikor a szervezet újjáépítésére kell az átlagosnál több energia, s azoknál a krónikus degeneratív betegségeknél, ahol az állapot miatt a külsõ kompenzáció miatt oly sok energia vész el, hogy a belsõ rend fenntartására már alig marad valami.

Végül az idõsödõ korban, amikor a szervezet a saját programozott rendszere szerint elindul a végsõ megvalósulás felé. Ezt a folyamatot lényegesen lassítva, az idõsödõ koroknak is értelmes, aktív állapotot eredményezhet.
Amennyiben a KFSZ állapotban nem kerül a beteg szakemberhez, aki ok okozati szinten elmagyarázza, hogy miért alakult ki a helyzet, a kór megy a maga útján, s a fenti felsorolásból a nagy számok törvénye alapján elõször az emésztõszervi megbetegedések alakulnak ki.

Ez elõször a funkcionális szinten jól visszafordítható irritabilis bél syndróma, de ha idejében nem érkezik segítség, a kór megy elõre a maga útján. Tovább romlanak a mûködési formák, egyre gyakoribb a szorulás és a híg sárga prófúz széklet, állandósulnak a fejfájási tünetek, elsõsorban a jobb halánték tájékon, tartósul a máj tájéki diszkomfort érzet, kialakul a lábszárakon, térdeken, könyökökön a száraz bõrüség, a hajhullás, a fejbõr viszketés, megjelennek a már korábban említett seborrheás bõ kiütések a hajas fejbõrön, szemöldökön, orrszárnyon, megjelenik a körömgomba, elsõsorban a láb öregujján, fájnak a térd és csípõ izületek, állandósula gázos puffadásoso állapot, kialakulnak a vastagbél divertikulumok, egyre több lesz a bélben polyp, s jön a székletet kisérõ végbél, vastagbél vérzés, Innen már csak egy lépés a rosszindulatú sejtelváltozás, azaz a vastagbél rák.

Hosszú az út idáig, de minél több a sejt és szöveti szintû visszafordíthatatlan elfajulás, annál nehezebb a feladat megoldása.

Évtizedes gyakorlat alapján kidolgoztam a PRO_COLON / A vasatagélért / programot, aminek a lényge: a mindenkori állapot figyelembe vételével személyre szóló életprogramot adni.

Megértetni a beteggel, hogy állapota nem Isten csapás, hanem Isten áldás- azaz ha valaki megismeri alkatát, anyegcsere típusát, mindenkori szociális éslelki állapotát, akkor egy meghatározott rend terápia segítségével lényegesen hosszabb és haszunosabb életet élhet, mintha nem lenne beteg. A krónikus degeneratív betegségek-amennyiben szakember segít a terápiában- nem átok, hanem áldásként lépnek be életünkbe.

A leleki terápiát követi a diéta.

Ennek alapja: tilos minden könnyen emésztõdõ szénhidrát és nehezen emésztõdõ állati fehérje: azaz tilos a cukor és minden amiben fehér liszt van, a sertés, marha, birka húsok, a kemény sajtok, az alkohol és a nehéz zsíros élelmiszerek, s amelyek agyon vannak fúszerezve.

Tilosak az édes gyümölcsök is, és az aprómagvas gyümölcsök is, valamint a kúra elején az oljos és hüvelyes magvak.

Fogyaszthatóak: minden ami teljes õrlésû gabonából készült, kenyér, pékárú, kifõtt tészta stb. Az élesztõvel készült kenyeret vékony szeletelés után ajánlott piros barnára pirítani.

Ajánlottak a kásafélék, a zöldséglevesek, de külön elfogyasztva a levét, s a zöldséget ajánlott a kásáskhoz keverni. Javasoltak a leveles saláták olajjal, citrommal, erjedés gátló fúszerekkel/kakukkfû, menta, rozmaring, zsálya, bazsaliko, szurokfû, ánizs, kömény, piros édes nemes paprika.

Délelött magában fogyasztható egy egy darab savanyú gyümölcs alma, nektarin.

A hasmenéses idõben csak órákig lassú tûzön fõtt zabnyák ehetõ, amibe tányéronként közvetlen tálalás elött beléteszünk egy kanál frissen liszt finomságúra darált lenmagot.

Fontos az alapos rágás, azaz minden falatot addig rágunk, amíg magától csordul le a nyelõcsõbe!!!

Teakúrák:

Hasmenés alatt: 2-3 liter vihez 2-3 kanál lósóska mag, öt percig fõ, majd lo percig áll. Egész nap kortyolni!!! Egyszerre két kortynál több folyadékot semmibõl sem szabad magunkhoz venni.

Véres széklet esetén a fenti teához hozzáadunk 3-4 kanál pásztortáskát és amennyi friss pásztortáska van /akár két három kistányér / megesszük salátaként, vagy kipréseljük a friss zöld lebet és kortyolgatjuk mokkás kanalanként.

Ha a széklet rendezõdöt, a tea a következõ: lósóskamag, pásztortáska, citromfû, orbáncfû, apró bojtorján, ánizs, kömény,cickafark, körömvirág, kakukkfû, libapimpó 1:1 arányú keveréke. legalább 2.o liter teát kortyoljunk el naponta. 1 liter vizhez 2-3 kanál keverk ajánlott.

Ajánlott a napi has és talpmasszázs, a célzott akupunktúra, akupersszúra, keleti belsõ erõfejlesztõ gyakorlatok, mentális pasztoráció.

A funkcionális élelmiszer kiegészítõk nélkülözhetetlenek. Ezek:

Élõ emberbarát mikroflóra visszatelepítése, prae és pro biotikus formában. Bél nyálkahártya tisztító és harmónizáló géálek adagolása, növényi steroidokat, saponinokat, resvereatrolt tartalmazó készítmények mega dózisban adása, fõleg az elsõ idõkben. Májvédõ homoktövis és máriatövis mag készítmények adagolása. Máj méregtelenítése, Energetizáló koenzim Q 1o adagolása, de vizoldható formában. Valamennyi makro, mikroelem, vízben és zsírban oldódó vitamin személyre szóló adagolása, az enzimháló egyidejû biztosításával.

Elengedhetetlen az elekro smog menetsítés és a geo bio magnetikus harmonizáció, amit már nem subjektiv módon érzékelünk, hanem EU. minõsítésû gépekkel objektíve lehet detektálni.

Mindezek együttes hatása eredményeképpen, a reverzibilitás határain belûl kialakulhat a tartósan tünetmentes állapot.

Ismert és ismeretlen okok miatt átmeneti visszaesések kialakulhatnak, ezekkel nem kell foglakozni.

Budapest 2oo6 kora nyarán: Béky László
Az ezredforduló kihívásait, a társadalmi és szociális terheket, az állandó megfelelési kényszert, az interperszonális /személyek közötti / kapcsolatok zavarait, az urbanizációs /városias, civilizációs / ártalmakat korunk embere egyre kevésbé képes elviselni. Mindaz, amit a fejlõdés vívmányainak hittünk, most maga alá temeti a társadalom egyre növekvõ hányadát.

A rohanó életforma, ami egyben mozgáshiánnyal társul, a mû élelmiszerek, a vegyszerek eldorádója, a levegõ, a víz, az egész környezet eltorzult rendszere tönkreteszi életünket, szinte minden szinten.
Minden másodpercben folyamatos, sejtszintû mikromérgezés áldozatai vagyunk.

Az ember eredendõen a Természet gyermeke, s mint ilyen, a Természetbõl származó ultrafínom ritmizáló jelekkel kommunikál környezetével, s ezeknek a jelrendszereknek a segítségével végzi az egész adaptációs /alkalmazkodó/ és alapregulációs /önszabályzó / feladatait.

Amennyiben a természetes jelrendszerrel a kapcsolat zavart, s helyette a bevezetõben említett nem, éltetõ, hanem destruktív /romboló / rendszerekkel áll kapcsolatban, az ismereteink szerint stressz ártalomnak tekinthetõ.

Nézzük meg, hogy a tudomány mai állása szerint az adaptációs és alapregulációs zavarok funkcionális szinten milyen panaszokat okozhatnak az emberi szervezetben?

Elsõsorban pszichés elváltozásokkal kell számolnunk, melyek az állandósult kialvatlanság, ólmos monoton, önlendületbõl származó munkavégzéssel társul, krónikus fáradtság, környezet iránti érdektelenség, koncentrációs képesség részleges, vagy teljes zavara, befeléfordultság, önvádaskodás, szélsõségesen ingadozó lelki állapot, amely a depresszív megnyilvánulásokon keresztül, a néma zokogáson át, az egészen feldobott állapotig terjedhet, bûntudat a még el nem végzett feladatok miatt, stb. stb.

Ezt követik az immunológiai zavarok, többek közt tartós hõemelkedéses állapot, s ezt semmilyen infekcionális /fertõzéses / okkal sem lehet magyarázni. Szintén immunológiai zavarra utalnak a megnagyobbodott nyirokcsomók elsõsorban a nyakon, az áll alatt, de elõfordulhat a hónalj árokban, a lágyékcsatornában, de a hasi nyirokrendszernél ugyanúgy, mint a mellkasi fõtörzsben is.

A sejtszintû szisztemás hypoxia elsõsorban a végartériáknál jelentkezik- a szervezet mintegy 1oo ezer km-es hajszálér hálózatának ezek a legérzékenyebb pontjai.

A cerebrális hipoxia jele az ásítozás, aluszékonyság, fõleg e béd után. A szemekben a váltakozó látás élesség, a szivben a i iszkémiás tünetek, a vesében a fázékonyság fóleg a lábvégekben.

A tünetek aztán mennek a maguk utján tovább:

A sysetás hypoxia együtt jár a systemás ATP hiánnyal, s ez magával hozza a systemás sav-lug egyensuly vesztést, s a systemás mikrobiológiai egyensuly vesztést. A humanofil flóra helyett a myco formációké lesz a döntõ hely, fõleg az emésztõ rendszerben, kialakul a szivárgó bél syndróma, s ennek következménye az allergológia tünetek sokasága- elsõsorban irritábilis bél syndróma folytán, de pulmonológiailag is.
Ezzel együtt jelentkezik a szervezet valamennyi savós hártyájának immunológiai, autó immunológia válaszreakcióinak sokasága: homlok üreg gyulladás, sphenoidális üreg gyulladás, ethmoidális üreg gyulladás, arcüreg gyulladás, krónikus orr nyálkahártya gyulladás, szivburok és szivbelhártya gyulladás, a teljes bélrendszer nyálkahártya gyulladása, beleértve a vérzõ fekélyes divertikulósissos sangvináló gyulladási, valamennyi izület, elsõsorban a térdek és csipõ gyulladásig- ez utóbbi elvezet a csipõ és térd protézisig.

A dermatológiai formációK fejen, orrszárnyakon, szemöldökön sebborhea, , a térd és könyök hajlatban psoriais, atópiás dermitis, vitiligó. A térd és kön yök megfelel a vastagbél máj és lépkanyarjának, ugyszintén a szemöldökök és az orrszárnyak is. Ezek a mikro rendszeri bõr elváltozások mind a vastagbél immunológiai, gyulladásos állapotát verifikálják.

Hasonló a homlokon és az állkapcson lévõ, fõleg hölgyeknél a a máj foltosság!!! Ez is vastagbél és mellékvese kimerültség!!!

Ugyanezen a láncon van a nagylábujjak bõr gombásodása, fõleg a nagylábujjon/kinai rendszer: máj-lép, hasnyálmirigy mikro terület.

Megemelkedik a máj enzim érték, GOT GGT GPD, ezek az endo alkoholizmus, a mycosis következményei- De ugyenezést van gombás hallójárat gyulladás, nõknél vaginitis, ami ha nem kezelnek tovább mehet a HPV /human papilloma virus / fgelé és cervix CC a vége.

Eromlik a vérben és a duodenumban a PH állapot és a 8,3 helyett alacsonyabb lesz, nem ürül az epe, kialakul a krónikus epevezetõ és epehólyag gyulladás, kialakul az epehomok, epekõ, elszaporodnak a fakultativ patogének és gennyes eves gyulladás áll fenn, ami reá húzódik a pancreasra és pancreatitis acuta, majd cronika alakul ki.

Kialakul a diffuz máj és lép laesio is.

A hõemelkedést láz, izzadás is kísérheti, kialakulhatnak alvás ébrenléti ritmus zavarok. Az állapot tovább romlásával már fizikális zavarok is jelentkeznek, nevezetesen emésztési zavarok, amelyek gyûjtõneve irritábilis /mûködészavaros / bél szindróma, de megjelennek a dermatológiai kázusok /bõrgyógyászati esetek/, allergia, neurodermitis, szárazbõrûség formájában.
A bõr elváltozások általában elõször a jobb kézfejen, azaz a vakbél analóg területén, majd a nagy hajlatokban azaz a vastagbél máj és lépkanyarjának analóg területén jelentkeznek.

A krónikus fáradtsággal együtt jelentkeznek a hõregulációs zavarok, amely elsõsorban a lábakra, de itt is a jobb lábfejre-azaz a hasi immunológiai analóg területekre dominálnak.

A vegetatív ideg rendrendszer szimpatikus paraszimpatikus egyensúly bomlásának következménye az emésztõ rendszer energia hiánya, a normál lebontás helyett az erjedés, s ez már önmagában alapjaiban jelentõs ATP hiányt eredményez.

Az emésztési zavarok magukkal hozzák a pulmonológiai /tüdõgyógyászati/ zavarokat is, ennek következtében allergológiai és bronchológiai /hörgõ eredetû/ panaszok jelentkezhetnek, szintén infekcionális és direkt allergén hatás nélkül. Az adaptációs stressz hatására részleges, vagy állandósult vérnyomás emelkedést, szapora pulzust találunk.
A gyulladt beleknél kialakul az un. szivárgó bél syndróma s ez egyenesen vezet a vékony és vastagbél állandósult gyulladásos állapotához.
A szapora pulzus, a systemás hypoxia egyenes következménye, hisz a sziv nem csinál mást, csak teljesíti feladatát- a pénztekercs syndrómát mutató vörös vértestek felülete csökken, igy képtelen a korrekt gázcserése, ami ujabb többletterehet azaz ATP-t igényelne.

Ehhez nincs forrás- tovább nõ a fáradtság. Meg kell említeni az emésztési egyéb folyamatot, zavarát, amely gyomor patkóbél, máj, epe, hasnyálmirigy, vékonybél további szakasza és vastagbél teljes szakaszának funkcionális zavarát jelenheti.

Kialakul a részleges, vagy teljes szexuális érdektelenség a másik nem iránt.

Megemlíthetõek még a mozgásszervi, elsõsorban izom és izületi panaszok is.
Az izületi és allergológiai de a bél szyndrómák már az autoimmunológia-immunológia kényes határ területére tevõdnek, s nincs ember aki megmondaná, hogy adott pillnatban immun kompressziv vagy immun supressziv terápia javasolt-e.

Gyakorlatom szerint reá kell bízni a szervezetre a választ, s a terapeuta feladata a sejtszintû oxigén ellátás, a transporter selén, azt ezt beépitendõ enzimháló valamint a Q 1o biztosítása, hogy a szervezet maga állítsa elõ a harmóniát. Ez egyben a méregtelenítést, a sav lúg egyensúly beállítását, a mikrobiológiai egyensuly megteremtését, a szabadgyök- antioxidáns arány optimalizálását is jelenti.

A gócot kell tehát megszüntetni a lélek szintjén, az energetikai meridiánokban és magában a fizikai testben is, egyszerre.

Az igen gondos orvosi vizsgálat a tünetek detektálásán és a funkcionális zavarokon kívül nem talál semmit, csak a páciens elmondása a és ólmos fáradtság alapján megállapítja a diagnózist, ami nagy valószínûséggel a

KRÓNIKUS FÁRADTSÁG SZINDRÓMA

betegség, amit nem sokkal korábban amerikai kollégák nevesítettek.

Ezek a tünetek természetesen nagyon sok betegségnél megjelenhetnek, éppen ezért csak szakorvosnak van joga eldönteni, hogy a KFSZ-ról, vagy valamely más betegségrõl van-e szó.

Maga a betegség egyre nagyobb társadalmi réteget érint, elsõsorban azt a közép generációt, akik a saját maguk ellátásán kívül nevelik gyermekeiket, s eltartják idõs, megrokkant szüleiket is.

Ide tartoznak továbbá a kényszernyugdíjazottak, a tönkrement vállakózók, a politikai harctér vesztesei, s mindazok, akik nagyobb terhet cipelnek, mint amit elbírnak.

Sajnos gyermekkorban is találkozhatunk a betegséggel, mert az iskolai túlterheltség, a különórák, az aránytalan szellemi és testi terheltség nem engedi a szervezetet regenerálódni.

Nõknél gyakrabban fordul elõ a tünetcsoport, s maga betegség is, mert a családi gondok megoldása elsõsorban õket terheli.

A betegség nem válogat sem korban, sem nemben, bárkinél kialakulhatnak a tünetek, azaz maga a betegség.

Általában valamilyen fertõzés, vagy tartós lelki és fizikális megterhelés után jelentkeznek elõször a tünetei, mert a betegség leküzdésére lényegesen több energia használódott el, mint amennyi a szervezet rendelkezésére állott, s a betegég folytán pótlásra került. Ezért fontos, hogy a betegség alatt böjtöljünk, aludjunk és pihenjünk-, azaz paraszimpatikotóniás állapotba kerüljünk, mert ez önmagában már pozitív energia mérleget jelent.

A Krónikus Fáradság Szindróma, mint tünetcsoport kezdete lehet bármilyen tartós, vagy hirtelen erõs stressz, de elindulhat valamely banális / jelentéktelennek tûnõ / fertõzõ betegségbõl is, amennyiben a betegséget a szervezet nem gyõzte le, hanem helyette az úgynevezett tartósan tünetmentes állapotot alakítottuk ki, valamely csodaszerrel

A szervezet két alapvetõ funkciójából, amely az önfenntartás és a fajfenntartás, prioritást/elsõdlegességet/ élvez az önfenntartás, így a szexuális energiára már nem sok marad.

Tehát következményképpen a szexuális érdeklõdés szûnik meg elsõként, ami sok házasságot és párkapcsolatot tehet tönkre, ez pedig mindkét fél egymás iránti kölcsönös elhidegülését eredményezheti.

Szervezetünk másik két alapvetõ funkciója, amivel kapcsolódik a külvilághoz az adaptáció és autóreguláció.

Az adaptáció vagy alkalmazkodó képesség tehát nem más, mint a környezet ingereire adott válaszok összessége.

Ezek lehetnek építõ jellegûek, amely segítségével energiagazdálkodásunk jó irányba mozdul el, lehetnek közömbösek és lehetnek destruálóak, amelyek negatív energia mérleggel jelentkeznek.

Az elsõ csoportba tartoznak a természetbõl eredõ ultra finom ritmizáló elsõsorban elektromágneses jelek, amelyek molekuláris biológiai szinten a sejt holografikus prae /elõ / informatikai rendszerét szabályozzák.

Ezek az Universumból érkezõ holografikus információs jelrendszerek, melynek neve prána, csí, vagy vis-vitalis. Mindezek a csakra rendszeren keresztül valósulnak meg, de csak akkor, ha ez a rendszer képes a holografikus rendszerek hármas egységének funkcionális összekötésére.

S hogy mi az a rendszer, ami mindezt rendszerezi, az a születés pillanatában az akashába, holomezõben, pszi mezõben megmaradó holografikus mátrix /lenyomat/, amely az egész sejtszintû alapreguláció egyetemes egyenértékes Tehát ehhez igazodik a csakra rendszeren keresztül a fizikai test, és ezt látja el energiával az ATP, illetve annak a prae formái a szervezet által is termelt coenzim Q-1o, és NADH.

Ezt az enzimet a szervezetünk mintegy 35 éves korig elegendõ mennyiségben és hozzáférhetõ formában maga állítja elõ, de ettõl a kortól kezdõdõen egyre kevesbedik, s a sejtek akár tetszik, akár nem egyre kevesebb energiához jutnak hozzá.

Abban az esetben, ha a szervezetünk nem a természet építõ jelrendszerével tart kapcsolatot, hanem túlsúlyban a destruáló urbanizációs és a társadalmi destruáló információk kerülnek, akkor a szervezet negatív energia mérlegbe kerül.

Ez azt jelenti, hogy a szervezet minden erejét összeszedi, a hipofízis hatására a mellékvese steroid hormontermelése, a vese renin termelése hatására az erek beszûkülnek, megemelkedik a tensió/vérnyomás/, secunder/másodlagos/ folyamatképpen emelkedik a pulzusszám, emelkedik a vércukorszint-, azaz forrásként jelentkezik az ATP-hez. Az egész szervezet aktív állapotban van önmagához képest, kivéve az emésztõrendszer, s ezen keresztül az úgynevezett abdominális /hasi / immunrendszer.

A krónikus fáradtság szindróma és az irritábilis bél szindróma s a hozzátartozó reversisbilis /visszafordítható/ funkcionális tünetcsoportok elõképei a citológiai/sejttani/ és histológiai /szövettani/ morfológiai/alaktani/ elváltozásoknak. Ezek is elõször reversibilisek, késõbb irreversibilisek, azaz visszafordíthatatlanok.

A Krónikus Fáradtság Szindróma bármely egyéb betegség elõszele. Mindenkinél ott folytatódik, ahol önmagához képest genetikailag a leggyöngébb.

Lényegileg a szervezet valamennyi savós hártyája subklinikai vagy kilinikai szinten gyulladásba kerül

Értelemszerûen tehát ott kell a különféle készítményeket alkalmazni, ahol tartósan sejtszintû éhezés alakul ki. Néhány betegség a teljesség igénye nélkül: funkcionális szív elégtelenségek, pl. ischaemiás szívbetegség, szivbelhártya és szívburok érintettség, irritábilis colon syndrómától a colitis ulcerosáig, beleértve a Cronhe colitist is, a krónikus máj elégtelenség a kezdetektõl egészen a chirrosis hepatisig bezárólag, a cukorbetegség hipo/alacsony/ és hiper/magas/ glicaemiás állapota, mert mindkét estben sejtszintû éhezés áll fenn, cahexia azaz alultápláltság esetében, stb. stb. lehetne sorolni vég nélkül.
Mint immundefektus a szervezet valamennyi savóshártyája valamilyen szinten gyulladásban van, s ezek alapján a szemészeti, gégészeti, cardiológiai, reumatológiai, pulmionológiai , alllergológiai,, gynecologiai, andrológiai stb stb formák közül az alakul ki, amre a genetikai kód hajlamosít.

A Krónikus Fáradtság Szindróma tehát nem más, mint az adaptációra elfogyott energia hiány okozta állapot, amikor már önmagunk belsõ rendjére nem marad semmi, tehát stressz betegség.

A túlzott stressz ellentétele, azaz a teljes információ hiány, az abszolút ingermetes környezet is ugyanezeket a szimptómákat váltja ki.

Az emberi szervezet alkalmazkodó képessége szinte határtalan. Képes a megváltozott helyzethez hozzáigazítani funkcióit, s így mintegy alapfordulaton, a szervezet még életben tartja magát, de úgy, hogy kifelé szinte mindent bezár.

Bekövetkezhet a teljes önellátásra való alkalmatlanság állapota is. Az átmeneti tünet enyhülések viszont azt mutatják, hogyha a szervezet energiához jut, azonnal magára talál, úgy, mint a szárazság után a jókor jött esõ hatására a növények.

Tekintettel arra, hogy a KFSZ adaptációs energetikai zavar, a terápiának is komplex módon ilyen irányba kell mutatnia.

Elsõ az azonnali elsõsegély, azaz a szervezet számára energiát adni, ami a galaktozón, oligofructoson, s más fiziológiás anyagokon keresztül per os /szájon át /, vagy szükség szerint infusio segítségével megvalósulhat. Elõ kell segíteni a mikrocirkuláció javulását, mert a secunder/másodlagos/ moleculáris oxidáció zavaráról is szó van. Erre a telítetlen növényi olajok, flavonoidok, lecitin és egyéb bilógiailag aktív anyagok alkalmasak.

Ilyenek többek közt a licope[n a yucca sidigera, a kasvirág, , a kékszõlõ, a vörösbor, a ginkgo biloba, a ginseng, a fokhagyma, s egyéb gyógynövény készítmények Javítani kell a sav-lúg egyensúlyt, az epe és hasnyálmirigy mûködését, amelyre szintén a lecitin, az articsóka készítmények alkalmasak

Az ATP a szervezet minden sejtjének, legyen az hám, támasztó, kötõszövet, vagy egyéb funkcionális sejtcsoport, az energiaszintjét növeli, így az elõformái a krónikus fáradtság szindróma kezelésén kívül számos más betegség és állapot kezelésére önállóan vagy más terápia kiegészítéseként alkalmasak, mert az öngyógyító folyamatokhoz ad energiát.

Az ATP elõformáinak megvan a szerepe ott is, ahol tartósan erõs fizikai aktivitásra van szükség, például élsportolók esetében.

A KFSZ estében elkerülhetetlen az ésszerû étrend, amely nagy biológiai értékû, lehetõleg nagy százalékban élõ élelmiszer, ha mód van rá, bio termesztésbõl.

Kiemelt szerepe van a különféle komplementer/kiegészítõ, kapcsolódó / therápiáknak, elsõsorban az akupunktúrának, mely rendszer keretén belül növelendõ a vese csi-je, a has energia ellátása, az egész szervezet valamennyi funkcióköre, beleértve a pszichológiai vetületeket is.

A fizioterápiás módszerek közül a különféle Kneipp rendszereket javaslom, valamint a szín, hõ és fényterápiát. A talpreflexológia, a shiatsu, az akupresszúra, a kötõszöveti masszázs mind, mind helyet találnak a terápiában.

Talán valamennyi materiális terápiát megelõz azonban az igen szakszerû pszichoterápia.

A szervezet önmagára találása azonban a nem megerõltetõ, dinamikus sport nélkül elképzelhetetlen.

Összegezve a sejt energetizálók a krónikus fáradtság szindrómán kívül hatásosan alkalmazhatóak prevencióként ott, ahol átmenetileg, vagy tartósan erõnket meghaladó testi-lelki terhet kell cipelnünk, valamint a rehabilitáció során, amikor a szervezet újjáépítésére kell az átlagosnál több energia, s azoknál a krónikus degeneratív betegségeknél, ahol az állapot miatt a külsõ kompenzáció miatt oly sok energia vész el, hogy a belsõ rend fenntartására már alig marad valami.

Végül az idõsödõ korban, amikor a szervezet a saját programozott rendszere szerint elindul a végsõ megvalósulás felé. Ezt a folyamatot lényegesen lassítva, az időt.