Több levél is érkezett amelyben nagyszülõk és szülõk kérik, magyarázzam el, hogy mi a tejcukor érzékenység.

Indoklásul azt hozzák fel, hogy gyermekeiknél, unokáiknál, amíg szoptak, lényegileg nem volt semmi baj, de úgy három négy éves kortól elkezdve, de öt hat éves kortól aztán kifejezetten megromlott az emésztés, állandósultak a a hasi diszkomfort állapotok, a fájdalom, a gázosodás, a hasmenések, A gyermekek fejlõdése lelassul, test szerte atopiás dermitiszes, ekzémás bõr elváltozások jelentek meg, amit semmiféle kenõccsel nem lehetett gyógyítani.

A gondos orvosi vizsgálat megállapította tejcukor érzékenységet. A kérdés, mikor és mennyi tejet, tejterméket fogyasszanak az ilyen gyermekek, hogy az emésztésben ne legyen semmilyen károsodás!

Kedves Szülõk, Nagyszülõk!

Az ember, s valamennyi emlõs állat örökletesen, a szopás ideje alatt képes lebontani a tejcukrot, idegen szóval a lactose-t

Ezt a feladatot a lactase ensim végzi el. A lactoseból glücose és galactose keletkezi, amely vízben oldódó egyszerû szénhidrát, s a sejtek mitokondriális rendszerén keresztül egy bonyolult rendszer segítségével az úgynevezett ATP szintézisben játszanak szerepet. Ez a biokémiai anyag felel végsõ soron a szervezet energia ellátásáért, a sejtek normális úgynevezett belsõ égési/oxidációs / folyamataiért.

Az emberré válás korai szakaszában, amikor még nem volt állatok háziasítása okán a háztartásokban tej, addig az emlõs állatokkal azonos genetiai konstrukciónk volt, s s lényegileg senki sem tudta a tejet az elválasztás után megemészteni.

A genetikai kódunk azonban nem állandó, mindég vannak úgynevezett mutációk. Ez azt jelenti, hogy környezeti hatásokra a szervezet valamiféle képpen válaszol, például úgy, hogy megjelennek az olyan genetikai variánsok, ahol már van a tejcukor bontásához lactase ensim.

Nemzetközi kutatások bizonyították, hogy a Föld lakosságának van olyan része, ahol inkább a tejcukor bontó enzim a domináns, de van olyan, ahol erre máig nem állt át a szervezet, s tejcukor nem a vékonybélben emésztõdik, hanem a vastagbélben rothad.

A tejcukor érzékenység általában 2-3 évesen jelentkezik elõször és 4-5-6 éves korra alakul ki teljesen, s a leirt tüneteket produkálja.

Felvetõdik a kérdés, akkor mi a teendõ? Ehet e tejterméket az ilyen gyermek, vagy örök idõkre el kell tiltani a tej és tejtermék fogyasztástól?

A kérdésben benne van a válasz is- Tejet nem, de erjesztett tejterméket fogyaszthat, mert ezekben a termékekben a tejcukor már az erjedési folyamatoknál felhasználódott.

Természetes, hogy a sajtok, a yoghurt, kefír fogyasztása az ilyen gyermekeknél elõször csak kis mennyiségben úgynevezett próba, vagy szoktató mennyiségekkel kezdõdjék, mert az emésztõ rendszer mikro flóráját illõ hozzászoktatni minden uj élelmiszerhez, s csak akkor emeljük az adagot, ha nincs nem kívánatos reakció.

Béky László, Budapest. 2oo4 telén