Bioenergetika szakmodul
- A hivatalos állami bioenergetika szak vizsga alapos megismerésén kívül, olyan gyakorlati ismeretek elsajátítása, amely kiegészíti a hivatalos orvoslás bajmegállapító és terápiás protokollját
- Megismerjük és gyakoroljuk a védikus csakra és finom szerkezetű testek, valamint aura fogalmát, érzékelését különféle módon.
- Megismerjük és gyakoroljuk a két vagy több személy közötti energetikai kapcsolat kialakítását
- Megismerjük a geopáthia és elktroszmog fogalmát, az azzal való együtt élés lehetőségeit.
Oktatók:
Béky László
Bioenergetika tanulmányaimat részben az ukrán NIKOLAJEVI iskola orvosaitól, részben Kínában a Shaolin Kolostorban Ming Wu tól tanultam, aki amikor kint voltam, a legfőbb gyógyító pap volt.
Saját energetikai állapotomat rendszeres jógázással és thai csi gyakorlatokkal, elcsöndesedéssel jobbítom.
Költségek:
Bővebb információ:
06 30 940 41 79
06 26 571 138
Bioenergetika, az ezredforduló fizikájának nézőpontjából
A bioenergetika körébe tartozó diagnosztikai és terápiás eljárások során gyógyító és páciens között nem jön létre közvetlen fizikai kontaktus. Ennek ellenére a gyógyító gyakran úgy „érzi”, hogy a páciens testét is, és a saját testét is láthatatlan erőtér, egyfajta „biomező” hatja át, és veszi körül, és ezen mezők kölcsönhatása révén alakul ki a gyógyító hatás, amely elősegíti, hogy a belső regulációs zavartól szenvedő beteg szervezetében visszaálljon az életműködések szabályozásának normális állapota, és a szervezete képes legyen optimálisan hasznosítani a saját energiáit.
Az alábbiakban azt elemezzük, hogy mit mondhat erről a modern fizika.
A mező fogalma és jelentősége
A fizikában az erőtér, vagyis a mező fogalma a XIX. század vége felé jelent meg, és vált elfogadottá, miután James Clerk Maxwell kidolgozta az elektromágneses jelenségek elméletét.
Ezt megelőzően, a villamos töltések felfedezése után, a fizikusok úgy gondolták, hogy két villamos töltés – a gravitációs kölcsönhatáshoz hasonlóan – távolból vonzza vagy taszítja egymást.
Maxwell elmélete merőben új volt. Eszerint a villamos töltések között nem közvetlenül lép fel erőhatás, hanem az a mező közvetítésével jön létre, oly módon, hogy egy villamos töltés maga körül létrehoz (mintegy „kisugároz”) egy elektrosztatikus erőteret, akár van a közelében másik töltés, akár nincs. Ha egy másik töltés megjelenik ebben az erőtérben, kölcsönhatásba lép a mezővel, és ez úgy hat rá, mintha a másik töltés vonzást vagy taszítást gyakorolna rá. Ugyanakkor a másik töltés mezője is visszahat az eredeti mezőre.
Fontos tudni:
A két töltés az általuk generált közös, szuperponált mező közvetítésével fejt ki erőhatást egymásra, azonban közöttük nincs energia áramlás.
Feltehetjük a kérdést, meddig terjed egy villamos töltés erőtere, mekkora a távolság, ahol már a mező nem létezik. Nos, az elmélet szerint, bár a mező a távolság növekedésével rohamosan gyengül, azonban soha nem válik zérussá, vagyis a kiterjedése – elvileg – végtelen.
Maxwell elméletéből az is következett, hogy az elektromos és a mágneses tér ugyanannak a mezőnek két komponense, és ezek kölcsönhatása miatt a mező hullámzani is tud. Így jönnek létre az elektromágneses hullámok.
Az is kiderült, hogy a fény is elektromágneses hullám, akárcsak a rádióhullámok, és a röntgensugarak, és a gravitáció is ehhez hasonlóan működik, a bolygók is a Nap gravitációs mezőjében mozognak, miközben a saját gravitációs mezőjükkel hatást gyakorolnak a Napra.
A XX. század közepén a mezőelmélet újabb változatát dolgozták ki,
a kvantum-mező (kvantum-tér) elméletet.
Eszerint minden mezőben a kölcsönhatásokat erőközvetítő részecskék közvetítik, és ez érvényes a fizikában ismert mind a négy alapvető kölcsönhatásra, vagyis a gravitációs, az elektromágneses, valamint az erős és gyenge nukleáris kölcsönhatásokra is.
Mivel minden mező – elvileg – végtelen kiterjedésű, az egész világegyetemet keresztül-kasul áthatják a különféle láthatatlan mezők. Ezt támasztja alá egy nagyon fontos kvantumfizikai jelenség, az ún. vákuumfluktuáció. Ez azt jelenti, hogy ha az üres térben az elektromágneses térerősség műszerrel megmérhető értéke nulla, akkor is jelen vannak a térben az elektromágneses kölcsönhatás közvetítő részecskéi, amelyek spontán felbukkannak az üres térből, majd eltűnnek a „semmiben”. Nem arról van tehát szó, hogy nincs jelen elektromágneses mező, hanem arról, hogy a lokális térerősség zérus középérték körül fluktuál. És ugyanez igaz valamennyi mezőre.
Fel lehet tenni a kérdést, miért van éppen négy kölcsönhatás, és hozzájuk négyféle mező, nem lehetséges-e, hogy ezek csupán egyetlen kölcsönhatás különféle megnyilvánulásai, hasonlóan, ahogyan az elektromos és mágneses erőtér is ugyanannak az erőtérnek két komponense.
A kérdés nagyon régi.
Már Einstein meg volt győződve arról, hogy csak egyetlen kölcsönhatás létezik, és az eltérő kölcsönhatások ennek különféle megnyilvánulásai. Arról is meg volt győződve, hogy a részecske nem más, mint erős mezővel telített térrész, a mező lokális szingularitása, egyfajta gyűrődés a térben, mint ránc az asztalterítőn, az igazi realitás pedig nem a látható részecske, hanem a láthatatlan mező. Mivel pedig a részecske nem más, mint koncentrált energia csomag, ez azt is jelenti, hogy a világban létező minden energia az egyesített mezőből ered.
A mező egyesítő kísérletek azonban nem jártak teljes sikerrel, mivel a gravitációs kölcsönhatás nem akar bele illeni ebbe a képbe.
A probléma gyökere abban van, hogy a kvantumelmélet és az általános relativitáselmélet között logikai ellenmondások mutathatók ki. Az ellenmondások feloldása pedig csak ún. extra dimenziók segítségével lehetséges. Ez azt jelenti, hogy az ismert és tapasztalható három térbeli és egy időbeli dimenzió (vagyis a négydimenziós téridő) mellett feltételezni kell további (nem tapasztalható) dimenziók létezését.
Ha sikerül is egységesíteni a négy alapvető kölcsönhatást, tisztázatlan marad egy további kérdés, az, hogy ha ismerjük is az élettelen anyag működésében szerepet játszó egyesített mezőt, mit tudunk kezdeni az élet és a tudatosság kérdésével, hiszen ezek között nem vitatható kölcsönhatások vannak.
Mivel az élettelen fizikai világban szerepet játszó négy alapvető kölcsönhatás nem ad magyarázatot az élet és a tudat létezésére, jogos feltételezni egy ötödik kölcsönhatást, egy energiával és információval telített mezőt, amely a forrása a biológiai életnek és a tudatosságnak, és ezt a mezőt is integrálni kell az egyesített univerzális mezőbe, amely így öt komponensűvé válik.
Az ötlet nem új, több élvonalbeli tudós vetette már fel ezt a lehetőséget. Példaként említhető a László Ervin által definiált pszi-mező, a Rupert Sheldrake féle morfogenetkus mező, valamint a Carl Gustav Jung pszichológiájában leírt kollektív tudattalan, amelynek a legmélyebb szintjén működnek azok a jelenségek, amelyek a tudat, valamint az élő és élettelen anyag közötti kölcsönhatásokat hozzák létre.
A bioenergetika tananyag részei:
Első számú közellenség az elektrószmog
Bioenergetika tananyag
Bioenergetika ismeretek részben a Shaolin kolostorban tanultam, de a rendszeres napi belső erőfejlesztő gyakorlatokkal tartom fent.
Mérés az Attila dombon A természetes mágnesesség műszeres mérése! 200.000 nano Tesla feletti értékeket is találtunk
Élő és élettelen
A tudomány régi problémája az élet puszta létezése, amely ellentmondani látszik a fizika törvényeinek. Számos próbálkozás ellenére nem sikerült mesterségesen előállítani élőlényt, még egysejtűt sem, pedig a modern kvantumkémiai módszerek lehetővé teszik tetszőlegesen bonyolult szerves vegyületek, és ilyenekből felépülő struktúrák szintetizálását.
Ha elő is tudnánk állítani tökéletesnek tűnő mesterséges sejtet, nem tudunk bele „életet lehelni”. Egy élő sejtből nem nehéz élettelen sejtet csinálni, de fordítva nem megy. Ehhez szükség van valami pluszra, amelynek a forrása a már említett ötödik mező, és amely az egyesített univerzális mező szerves részét képezi.
Kérdés ugyanakkor, hogy hogyan működik az élő rendszer, mi módon jelenik meg benne az a bizonyos „életenergia”, amely az élettelen anyagot élővé teszi.
A kérdésekre az eddig ismert leghitelesebb válasz a magyar származású kutató-biológus Bauer Ervin elmélete, aki apró élőlényeken (muslicák, gyümölcslegyek, sejttenyészetek, stb.) végzett kísérletek alapján dolgozta ki az elméletét.
Bauer professzor abból indult ki, hogy az élő rendszer szüntelen változásban, átalakulásban van, miközben a működésében szerepet játszik az anyagcsere, a növekedés, és az ingerelhetőség képessége, továbbá képes szaporodni, képes a tulajdonságait örökíteni, és képes evolúciós átalakulásra.
Tudjuk, hogy bármely magára hagyott élettelen rendszer előbb-utóbb egyensúlyba kerül a környezetével, beáll benne az entrópia maximális szintje. Ezzel szemben egy élőlény a környezetével soha nincs egyensúlyban, a folyamatos aktivitása éppen arra irányul, hogy megakadályozza a környezetével való fizikai és kémiai egyensúly kialakulását.
Ez az állandó egyensúlytalanság (inaequilibrium) elve.
Az inaequilibrium állapot fenntartásához az élőlénynek energiára van szüksége, amelyhez energia forrásokat, azaz táplálékot használ fel. A táplálék energiáját azonban nem közvetlenül hasznosítja, azt először beépíti a saját szervezetébe, ily módon az élettelen anyagból élő anyagot csinál (asszimiláció), energia termeléséhez pedig a szervezetének elhasználódott (selejtezésre szoruló) részeit használja el (disszimiláció).
A nagy molekulájú szerves vegyületekből álló élő anyagot az különbözteti meg az élettelentől, hogy biológiai strukturális szabad energiával (mondhatjuk így is: életenergiával) van feltöltve.
Bauer professzor elmélete szerint az élő rendszer inaequilibrium állapotában a rendszert alkotó molekulák struktúrája tartalmazza az élet fenntartásához szükséges szabad energiát oly módon, hogy az élő anyagot alkotó fehérje molekulák feszített, torzult állapotban vannak, olyanok, mint a felhúzott rugók. Ez magyarázza az élő anyag elektromos tulajdonságait is, például a molekulák dipólus jellegét. A hosszú szénláncú fehérje molekulák rendszeres méretváltozása (a bennük felhalmozott szabad energia változása miatt) szerepet játszik az izomszövetek működésében is.
Amikor strukturális szabad energiáról beszélünk, hatalmas energia sűrűségekről lehet szó. Erre utal a sejteknél mérhető feltűnően nagy villamos erőtér.
Egy egészséges élő emberi sejten belül –90 mV potenciálszint mérhető a környezethez képest, ekkora a potenciálkülönbség a néhány nanométer vastagságú sejthártya (sejtmembrán) két oldalán, ami azt jelenti, hogy az elektromos térerősség 107V/m nagyságrendű. (Nem tévedés, nem elírás, valóban hihetetlenül magas, 10 millió Volt/méterkörüli térerősségről van szó!)
Az élő anyag elhalásakor a molekulák dipólmomentuma csökken, a molekulák megrövidülnek, az inaequilibrium struktúra eltűnik, a megmaradó szabad energia hő és UV sugárzás formájában felszabadul. A keletkező polarizált sugárzás hullámhossz tartománya 0,24-0,26 mikron. Hasonló módon történik a sejtek közötti kommunikáció biofotonok kibocsátásával.
Bauer professzor kimutatta, hogy semmiféle élőlény nem lehet örök életű, minden élőlény élettartama korlátozott. Az élőlény ugyanis az asszimiláció során a beépülő táplálék molekuláit élő anyaggá alakítja át, vagyis a szerves molekulákat olyan állapotba (szabad energia szintre) hozza, mint amelyben az élő anyag molekulái vannak, ehhez viszont annál több meglévő szabad energiát kell felhasználni, minél magasabb az élő anyag kezdeti potenciálszintje. Emiatt azonban a teljes rendszer (egységnyi tömegre eső) fajlagos szabad energiája csökken.
Az élőlény teljes élettartama alatt az élő anyagban az asszimiláció kezdetben túlsúlyban van a disszimilációval szemben, az élőlény tömege és a szabad energiája is növekszik, de a szabad energia lassabban növekszik, mint a tömeg. A maximális tömeg elérésekor azután az asszimiláció és a disszimiláció kiegyenlítődik, a rendszer növekedése megáll, ezt követően már az élő állomány teljes szabad energiája is csökken, a rendszer öregszik. Az öregedés oka az élethez nélkülözhetetlen anyagcsere, és az öregedés sebességeaz anyagcsere intenzitásától függ.
Bauer professzor a kutatásai alapján megállapította, hogy egy egyedi élőlény számára a teljes élettartama alatt asszimilálható (bekebelezhető) összes kalória mennyiség korlátozott, és ez meg is határozza az élőlény lehetséges maximális élettartamát.
Ez azt is jelenti, hogy minél bőségesebben táplálkozunk, annál rövidebb élettartamra számíthatunk. Az elméletből az is következik, hogy időszakos éheztetéssel, böjtöléssel az élettartam meghosszabbítható. Ilyenkor a felszámolt tömegrész szabad energiája növeli a fennmaradó testtömeg szabad energiáját, ezért a testtömeg nagyobb arányban csökken, mint a teljes szabadenergia, így a tömeghez viszonyított relatív fajlagos szabad energia szint növekedni tud.
Bauer professzor a kutatásai alapján azt is megállapította, hogy a betegség az egész szervezetet érintő regulációs zavar, amely miatt a szervezet nem képes a felvett energiákat megfelelően felhasználni az inaequilibrium állapot fenntartásához. A betegség maga a regulációs zavar, a kiváltott alkalmazkodási folyamat (pl. láz) azonban nem tekinthető betegségnek. A gyógyulás és gyógyítás azt jelenti, hogy helyreáll a szervezet szabad energia szintje, és a felvett energiák hasznosításának normális állapota.
Bauer professzor elméletéből következik, hogy az élethez szükséges biológiai szabad energiát, mondhatjuk így is: életenergiát, kizárólag élő szervezet képes előállítani a már meglévő szabad energiája birtokában. Élettelen táplálékból és energiából ilyen energia technológiai eljárásokkal mesterségesen nem hozható létre, mert ez ellenkezik a természet törvényeivel.
Bauer professzor elmélete ugyanakkor nem ad választ arra, hogyan keletkezhetett ilyen energia a világban, hogyan jött létre az élet a Földön.
Megalapozatlan az olyan spekuláció, hogy az élet más csillagrendszerekből jutott ide, mert akkor is fennmarad a kérdés, hogyan jött létre az élet egy másik csillagrendszerben. A lehetséges és kézenfekvő válasz alapja az antropikus elv, ennek a lényege a következő:
A kozmológia jelenleg elfogadott elmélete szerint a világegyetem mintegy 13,7 milliárd évvel ezelőtt az ősrobbanással keletkezett. Az ősrobbanással nem csupán a világot alkotó hatalmas mennyiségű anyag és energia született meg (a „semmiből”), de automatikusan létrejöttek a fizika törvényei is, és a világ működését meghatározó természeti állandók, mint például a fénysebesség értéke, a Planck állandó, a Boltzmann állandó, az elemi részecskék töltése és tömege, stb.
Több mint két tucat alapvető fizikai állandóról van szó, amelyek aránya nagyon precízen össze van hangolva úgy, hogy lehetővé váljon életre alkalmas bolygók kialakulása.
Bármelyik fizikai állandó csekély megváltozása megváltoztatná a világ működését, olyannyira, hogy pl. a csillagok nem tudnának sugározni, mert bennük nem működne termonukleáris reakció, vagy az atomok nem tudnának szerves molekulákat alkotni, ezért nem jöhetett volna létre élet, esetleg egyáltalán nem létezhetnének atomok, mert az elektronok nem lennének képesek az atommagok körül stabil pályákon keringeni, stb.
A természeti állandók pontos összehangolása biztosítja azt is, hogy a víz +4 C fokos állapotában a legsűrűbb, ezért a jég nem süllyed le a víz fenekére, hanem a tetején úszik. Ha nem így lenne, a folyókban, tavakban és tengerekben nem lehetne élet.
Hogy a világ olyan, amilyen, az a fizikai állandók összehangolásának következménye. Az un. finomszerkezeti állandó pl. akkora pontossággal van beállítva az optimális értékre, mintha a Holdon elhelyezett érme közepébe találnánk egy puskával a Földről.
A természeti állandók precíz összhangja állítólag csupán a puszta véletlennek köszönhető. Lehet, hogy így van. De ha ez tényleg véletlen, akkor ennek a véletlennek kisebb a valószínűsége, mintha valakinek éveken keresztül minden héten telitalálata lenne a lottón.
Akár véletlen, akár nem, az ősrobbanásban emberszabású, antropikus univerzum született.
Ez azt jelenti, hogy az ősrobbanás pillanatában bele volt kódolva az univerzumba a biológiai élet lehetősége. És még azt is jelenti, hogy az ősrobbanás óta az életenergia forrását biztosító ötödik mező is jelen van a világban.
Anyag, energia, tudat
A tudat, az anyag, és az energia közötti kölcsönhatások fontos szerepet töltenek be a bioenergetikai jelenségekben, hiszen a gyógyító és a páciens is tudatában van annak, hogy mi történik a gyógyítás során. A tény, hogy a tudat képes hatást gyakorolni anyagi jelenségekre, a kvantumfizika törvényeiből adódik.
A kvantumfizikában a mikrorészecskék állapotát leíró fizikai paraméterek nem képesek bármilyen értéket felvenni, folyamatosan változni, itt az állapot változások kvantum ugrásokban történnek, ezért a kvantumfizikai jelenségek leírására, modellezésére matematikai operátorokat használnak.
Egy operátor nem más, mint egy matematikai művelet szimbolikus jelölése, amelyet végre lehet hajtani egy matematikai függvényen. Ha az operátorhoz találunk olyan függvényt, amelyen az operátor által jelképezett műveletet végrehajtva visszakapjuk az eredeti függvényt, vagy annak kicsinyített vagy nagyított változatát, akkor az ilyen függvényt az operátorhoz tartozó saját függvénynek nevezik, a kicsinyítési vagy nagyítási együttható (szorzótényező) pedig az illető operátorhoz tartozó saját érték.
Heisenberg kimutatta, hogy minden kvantumfizikai mennyiséghez hozzárendelhető egy olyan operátor, amelynek a „saját értékei” megegyeznek az illető paraméter által felvehető diszkrét értékekkel. Ugyanakkor minden egyes saját értékhez tartozik egy saját függvény is, nevezetesen egy komplex hullámfüggvény, amelynek az értelmezése sok vitára adott okot a fizikusok között, olyannyira, hogy két Nobel díjas fizikus, nevezetesen Albert Einstein és Niels Bohr évtizedekig vitatkoztak ezen a problémán.
A fizikusok végül Bohrnak adtak igazat. Eszerint, ha a komplex hullámfüggvényt megszorozzuk önmaga komplex konjugáltjával, olyan valós függvényt kapunk, amely megadja, hogy a tér meghatározott pontjában, meghatározott időpontban, a részecske milyen valószínűséggel van jelen, mekkora valószínűséggel hajlamos kölcsönhatásba lépni.
Ez azonban azt jelenti, hogy a fizikában fel kellett adni a szigorú determinizmus elvét, azt, hogy ha ismerjük egy fizikai rendszer kezdeti állapotát, kiszámíthatjuk a jövőjét.
Ezt követően született meg az a felismerés is, hogy ha megfigyeljük egy részecske állapotát, akkor ezzel bele is avatkozunk a viselkedésébe. Tökéletesen „objektív” megfigyelés nem létezik, a megfigyelő nem csak figyeli, de közben alakítja is a megfigyelhető valóságot.
Ezt az elvet fogalmazta meg Bohr és Heisenberg az ún. Koppenhágai Modellben. Eszerint, egy részecske, amíg nem kerül kapcsolatba a megfigyelővel, szuperponált állapotban van, amely a részecske manifeszt megnyilvánulási lehetőségeinek a választékát fejezi ki, és az állapota a lehetséges saját függvények lineáris kombinációjával írható le. Amikor a megfigyelő a részecskén mérést végez, kiválasztódik valamelyik konkrét hullámfüggvény, amely azután összeomlik, és a tér valamelyik pontján, ott ahol a vonatkozó hullámfüggvény értéke nem zérus, megjelenik a fizikai világban egy valóságosan tapasztalható reális részecske.
Einstein soha nem fogadta el a kvantumelmélet ilyen értelmezését, szerinte kell valami hibának lenni az elméletben, ha képtelen, abszurd következtetésekhez vezet. Ennek igazolására született 1935-ben két társszerzővel az egyik leghíresebb publikációja, amelyben Einstein, Podolsky és Rosen közös értekezésben igyekeztek megcáfolni a valószínűségi értelmezést. Ezt azóta EPR paradoxon néven ismerjük.
Az EPR paradoxon lényege a nem lokális összefonódás jelensége, amely szerint ha két kvantum objektum (pl. két részecske) kölcsönhatásba lép, közöttük az elválásuk után is fennmarad egyfajta láthatatlan kapcsolat, és a viselkedésük összehangolódik. Einstein szerint a kvantumfizika egyenleteiből levezethető ilyen jelenség ellenkezik a józan ésszel, mivel ez csak akkor volna lehetséges, ha a két részecske között fénysebességnél gyorsabb azonnali kölcsönhatás működne, ami lehetetlen, amiből szerinte az következik, hogy a kvantumelmélet nem tökéletes.
Einstein várakozásával ellentétben publikáltak kísérleti eredményeket, amelyek arra utalnak, hogy a nem lokális összefonódás tényleg működik, sőt több kutatóintézetben éppen ezen az elven folyik a szupergyors kvantumszámítógép kifejlesztése.
Felmerül a kérdés, hogy ha mikrorészecskék között létrejöhet nem lokális összekapcsolódás, lehetséges-e hasonló jelenség makro méretű objektumok, pl. emberi agyak között. Ilyen kísérleteket végeztek Grinberg-Zylberbaum és munkatársai az 1990-es években.
A kísérletek során két személyt leültettek két külön szobában, és megkérték őket, hogy mély meditációban koncentráljanak egymásra. Azután az egyik személy előtt bekapcsoltak egy villogó LED fényforrást, és közben a koponyán a látóközpont felett elhelyezett EEG elektródákról származó jelből sikerült kiszűrni a villogási frekvenciát. Ezt követően rövidesen megjelent ugyanez a frekvencia a másik személy EEG jelében is, bár előtte nem villogott fényforrás.
A kvantumelméletből levonható következtetések alaposan megrázták és felbolygatták a tudományos közvéleményt. A fizikai Nobel díjas Niels Bohr egyenesen úgy fogalmazott, hogy aki nem érez sokkhatást a kvantumfizika megismerésekor, nem értette meg, hogy miről is van szó. És még hozzá tette, hogy a kvantummechanika értelmezésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberi tudat tulajdonságait, amelynek a megértése nélkül a kvantumfizikát sem lehet megérteni.
Itt érdemes idézni a magas hőmérsékletű szupravezetéssel kapcsolatban elért eredményiért 1973-ban fizikai Nobel díjjal kitüntetett Brian David Josephson professzor véleményét is. Szerinte az élő szervezetek képesek hasznosítani a telepátia és a pszichokinézis képességeit, mivel az ilyen képességek nem ellenkeznek a kvantumfizika lehetőségeivel és jelentős evolúciós előnnyel járnak.
Josephson szerint kvantumfizikai szinten tömegesen lépnek fel EPR típusú nem lokális kölcsönhatások, és kvantumbizonytalanságok, ezek azonban a makrovilág szintjén statisztikusan kiegyenlítődnek, és ezzel az észlelhető hatásuk eltűnik. Léteznek azonban speciális humán képességekre vonatkozó kísérletek, amelyek szerint a statisztikai kiegyenlítődés nem mindig következik be, márpedig az élő szervezetben nagyon speciális körülmények uralkodnak.
A létért folyó küzdelemben ugyanis nagyon fontos a változó környezethez való szüntelen alkalmazkodás, éppen ez az evolúció hajtóereje. Ennek során az az élőlény populáció lesz a „győztes”, amelyiknek jobb az adaptációs képessége. Ennek során fejlesztették ki az élőlény fajok az ehhez szükséges képességeket, fejlődött ki az élőlények látása, és az ún. pszi képességek is, vagyis a nem lokális interakció képessége. Ilyen képességekkel valaha az ember is rendelkezett, sőt bizonyos mértékben ma is rendelkezik, azonban a modern kommunikációs technika alkalmazása lassan háttérbe szorítja az ilyen képességek megnyilvánulását.
Érdemes ezek után szemügyre venni az agy és a tudat kapcsolatát, hiszen az agyunk is anyagból van, ennél is érvényesül tudat és anyag kapcsolata. Ezt a kapcsolatot leginkább úgy szokás elképzelni, hogy az agyműködés hozza létre a tudatosságot, amely azután visszahat az agy működésére. Ezt a kérdést vizsgálta az Arizonai Egyetem professzora, David Chalmers, és arra a következtetésre jutott, hogy ez a megközelítés hibás, mert nem képes megmagyarázni a szubjektív érzések és a szabad akarateredetét.
Ha megvizsgáljuk az emberi psziché működését, funkcióit, képességeit, különbséget kell tenni kognitív és nem kognitív működések között. Kognitív képességekkel egy számítógép is rendelkezhet, képes lehet utánozni olyan emberi képességeket, mint az érzékelés, a memória, a megkülönböztetés, a kategorizálás, a nyelvi kommunikáció képessége, a figyelem összpontosítása, a viselkedés önkontrollja, az éber és alvási állapotok különbözősége.
Az élőlények kognitív és viselkedési funkcióira vonatkozóan a tudomány számos kérdést már tisztázott, tudjuk, hogy a külvilágból érkező információk hogyan lépnek be az idegrendszerbe, és ott milyen átalakulások zajlanak. Tisztázatlan azonban, hogy ezekhez miért társul a tapasztalás szubjektív érzése, miért kapcsolódnak a funkcionális működésekhez tudatos tapasztalások. Mi az oka például annak, hogy ha különféle frekvenciájú elektromágneses hullámok jutnak a szemünkbe, akkor azt piros, zöld, vagy kék színűnek tapasztaljuk, miközben nem érzékelünk semmiféle frekvenciát? Más szóval: Tisztázatlan a kapcsolat a biológiai szervezet működése és a tudatos tapasztalás szubjektív élménye között. Tisztázatlan, hogy miért váltanak ki bennünk érzéseket és érzelmeket a külvilágból érkező ingerek, mi az oka, hogy van belső lelki életünk, hogy szépnek tartunk egy dallamot vagy egy műtárgyat, hogy képesek vagyunk szenvedést és boldogságot érezni.
Chalmers szerint le kell szűrni a következtetést, hogy a tudat nem vezethető vissza fizikai, biokémiai, bioelektromos, neuro-fiziológiai folyamatokra. Az erkölcs, a lelkiismeret, és az esztétikai érzés mögött nem áll fizikai magyarázat.
Egyetlen logikus magyarázat kínálkozik, az, hogy a tudat önállóan létező entitás, az agy pedig csatoló elemként, interfészként összekapcsolja a szubjektív tudatot a fizikai testtel.
Chalmers elméletére reagálva Chris King az Aucklandi Egyetem fizika professzora több publikációjában kifejtette, hogy szerinte az agy, mint interfész, alapvetően kvantumfizikai elven működik, és a felvetett „nehéz” kérdésre a kvantumelmélet, a káosz és fraktál elmélet, valamint a kvantum-kozmológiai elméletek kombinációja adhat magyarázatot. King professzor elmélete meglehetősen bonyolult, a részletezésébe nem bocsátkozunk, az elméletének lényege a következő:
King szerint a tudatosság betölti az univerzumot, mint finoman eloszló közeg. Az élőlények pedig az evolúció során igyekeznek minél hatékonyabb agyat kifejleszteni, amelynek a birtokában képesek egyre több tudatosságot felhalmozni, mert ez előnyt jelent az evolúcióban. Az öntudat ugyanis olyan jelenség, amelyet az idegrendszer igénybe vesz, felhasznál, kifinomít és eltárol, mivel jelentős túlélési értéke van az élő organizmus számára. Ennek érdekében alakult ki az evolúció során a tudatos agy, amely a nem lokalitásnak köszönhetően rendelkezik bizonyos prediktív képességgel is, így képes lehet megérezni egyes jövőbeli események lehetőségét.
Ha ezt elfogadjuk, akkor is fennmarad a kérdés, honnan származik, hogyan jöhetett létre a teret betöltő szubjektív tudatosság, mi lehet az eredete.
Jogos a felvetés, hogy erre a kérdésre is a már említett antropikus elv adhat választ, amely szerint az ősrobbanás pillanatában bele volt kódolva az univerzumba a biológiai élet és a szubjektív tudatosság lehetősége, ami azt jelenti, hogy a szubjektív tudatosság forrása ugyanaz a mező, mint amelyből a biológiai szabad energia is származik. A biomező megnevezés ezért pontatlan, korrektebb lenne biológiai-pszichológiai mezőről beszélni, amely integráns része az öt komponensű univerzális egyesített mezőnek, és amely minden anyag, minden energia, minden életerő, és minden tudatosság forrása.
Az élő rendszer mélystruktúrája
A négykomponensű univerzális mező matematikai leírása nagyon komoly problémákat vet fel. Ha pedig ez még kiegészül olyan komponenssel, amelynek a hatása a biológiai és pszichológiai jelenségekre is kiterjed, a feladat elméleti kezelése csaknem megoldhatatlannak látszik.
Az élő rendszerek általános működési mechanizmusainak egy lehetséges modellje a Dénes Tamás által kidolgozott multistruktúra elmélet, az alábbiakban ennek a lényegét foglaljuk össze:
Élőnek tekinthető minden olyan szervezett rendszer, amely a rendelkezésre álló erőforrások birtokában külső beavatkozás nélkül folyamatos belső átalakulásban van, ennek során igyekszik fenntartani a belső rendezettségét, megakadályozva, hogy a rendezetlensége, és ezzel a lokális entrópia szintje veszélyesen megnövekedjen. Élő rendszert alkot egy élőlény teste, egy élőlényekből álló populáció, például egy hangyaboly, vagy egy állatcsorda, és egy emberekből álló társadalmi szerveződés, például egy intézmény, egy vállalat, egy egyesület, stb.
A multistruktúra elmélet alapjául szolgáló felismerés lényege az, hogy az ilyen rendszerek működésében analógiák fedezhetők fel, amelyek gráfelméleti módszerekkel leírhatók.
Vegyünk példaként egy vállalatot. Ennek van hierarchikus szervezeti felépítése, élen a vezérigazgatóval, tartalmaz főosztályokat, osztályokat, szervezeti egységeket, különféle funkciójú alkalmazottakkal. A rendszer formális (anatómiai) struktúráját le lehet írni egy gráffal, amely csomópontokat, és irányított éleket tartalmaz.
Ebben a rendszerben a formális szervezeti felépítés és a működési szabályzat előírja, hogy milyen hivatalos szolgálati kommunikációs utak működnek. A szervezet azonban emberekből áll, akik között számos magán természetű kapcsolat szokott kialakulni. Például együtt jár meccsre a főkönyvelő, a portás, meg az esztergályos, és közben beszélgetnek. Vagy a cégnél található néhány köztiszteletben álló személy, akikkel mindenki szívesen kerül kapcsolatba, olykor tanácsokat kérve személyes, szakmai, vagy munkahelyi problémákban.
Az ilyen kapcsolat rendszereket is lehet ábrázolni egy-egy további gráffal, és a nem formális, nem nyilvánvaló, vagy kifejezetten rejtett kapcsolat rendszerek egymás mögötti rétegei alkotják azután a térbeli ún. multistruktúra gráfot. Ezt úgy is lehet ábrázolni, hogy átlátszó színes fóliákra rajzoljuk fel a réteg-gráfokat, majd a fóliákat egymásra helyezzük. Lesznek a rétegekben élek, amelyek több rétegben megjelennek, ezek erősítik egymást, miközben mások szerepe jelentéktelenné válik.
A multistruktúra elmélet kulcsfogalma az SD Struktúra Differencia, valamint az SD-effektus.
A Struktúra Differencia azt jelenti, hogy a rendszer formális szerkezete mögötti nem nyilvánvaló, vagy rejtett kapcsolatrendszerek között eltérések vannak. Az SD-effektus pedig azt jelenti, hogy az eltérő szerkezetű rétegek között ellentmondások, feszültségek jönnek létre, és éppen ezek a feszültségek képezik a hajtóerőt, amely biztosítja a rétegek és a teljes rendszer folyamatos dinamikus átalakulását, vagyis amelyek a rendszert élővé teszik. Ha például egy vállalat működéséből valamiféle „hatósági” intézkedéssel ki lehetne küszöbölni az emberek közötti nem formális kapcsolatokat, a vállalat tönkremenne.
Egy élő szervezet éppen azért élő, mert a formális anatómiai struktúra mögött nagyszámú, folyamatosan átalakuló, nem nyilvánvaló kapcsolat rendszer működik. Ezek száma óriási nagy lehet, gyakorlatilag korlátlan. Ezek alkotják az élő szervezet háttér struktúráját. Az egész rendszer hasonlóan működik, mint ahogyan Jung szerint a személyes és kollektív tudattalan különféle rétegei és komponensei közötti folyamatosan átalakuló feszültségek alakítják és működtetik a komplexusokat.
Egzakt tudományos módszerekkel, mérésekkel, ez a háttér rendszer nehezen, vagy talán egyáltalán nem térképezhető fel, mégis léteznie kell, mert az elmélet matematikai modellje alapján, ha a háttér gráfok összeolvadnak, és ezzel eltűnnek, az élő szervezet élettelenné válik, és többé már nem képes szembeszegülni sem a külvilágból érkező hatásokkal, sem pedig az entrópia növekedésének törvényével.
A modell alapján megalapozottnak kell tekinteni, hogy az ötkomponensű egyesített mező is multistruktúra szerkezetű, hiszen már a négykomponensű modell esetén is a vákuum úgy működik, mint szakadatlanul hullámzó energia és információ tenger, amelynek csak a felszínét tapasztalhatjuk, de hogy mi van a mélyben, ott milyen átalakulások zajlanak, arról fogalmunk sincs. Élő szervezet közelében pedig az egységes mező ötödik komponense lokálisan felerősödik, és ebbe bele lehet avatkozni gyógyító szándékkal, a páciens és a gyógyító környezetében aktivizálódó mezők kölcsönhatásain keresztül.
Ilyen mező létezésére utal a Kirlián fotográfiával kimutatható „fantom levél effektus” is. Ez úgy készül, hogy egy biológiailag még aktív, frissen leszedett falevél egy részét levágják, vagy letépik, és a megcsonkított levelet nagyfeszültségű villamos térbe helyezve, a kialakuló korona kisülés kirajzolja a teljes levelet, vagyis a levél eltávolított részét is.
Összefoglaló következtetések bioenergetika terén:
A bioenergetikai terápiák működőképessége nincs ellentmondásban a kvantumfizika törvényeivel, ezek az alkalmazásuk során befolyásolják az élő sejtekben lévő strukturális szabad energiát, valamint az élő rendszer azon mechanizmusait, amelyek lehetővé teszik az élettelen táplálékban található kémiai energia hatékonyabb átalakítását strukturális szabad energiává, és azt, hogy a belső regulációs zavartól szenvedő beteg szervezetében visszaálljon az életműködések szabályozásának normális állapota.
Biológiai strukturális szabad energiát mesterségesen előállítani nem lehet, erre csak élő szervezet képes.
A biológiai szabad energia potenciális lehetősége az ősrobbanáskor bele volt kódolva az univerzum fejlődésébe, ezért az egyesített mezőelmélet és az antropikus elv ebben a vonatkozásban kiegészítésre szorul. Ugyanez vonatkozik a szubjektív tudatosságra, amelynek a potenciális lehetősége ugyancsak jelen volt már az ősrobbanásban.
A bioenergetikai terápiák működésében szerepet játszanak a tudat és anyag közötti kölcsönhatások, ezek kézenfekvően adódnak a Koppenhágai Modellből, valamint az EPR effektus bizonyított létezéséből.
Az élettelen fizikai jelenségeket működtető négy alapvető kölcsönhatás egyesítését indokolt kiegészíteni egy ötödik komponenssel, amely a biológiai szabad energia és a szubjektív tudatosság forrása, mivel ezek is részét képezik a teljes univerzumnak.
Az ötkomponensű egyesített mező közvetítő közegként szerepel olyan hatásmechanizmusokban, amelyeket a bioenergetika terápiákban hasznosítanak.
Indokolt feltételezni, hogy mind az élő szervezet, mind pedig az egyesített mező multistruktúra szerkezetű, és hogy az alternatív terápiák alapjául szolgáló mező-kölcsönhatások főleg a kevésbé nyilvánvaló mélyebb rétegeken keresztül fejtik ki a hatásukat.
Fontos megjegyezni, hogy a bionergetika terápiák hatásmechanizmusával kapcsolatban még számos tisztázatlan kérdés merülhet fel, ezek tisztázása további – előítéletektől mentes – tudományos kutatást tesz indokolttá.