Édesanyám, Édesapám, Édes kicsi lányom, édes kicsi fiam, édes kis párom, édes kis szerelmem, Édes Hazám, Édes Anyaföld, édes mint a …… Mind, mind valami olyat mutatnak olyat felyeznek ki, amely a szívünkhöz legközelébb áll, ami alapjaiban meghatározza alétünket, stabilitásunkat, boldogságunkat, hiánya a boldogtralanságot, a bizonytalanságot.

Korábbi cikkeimebn, amikor a II.typ. diabetesrõl-öregkori cukorbetegség-elmélkedtem, közre adtam egy filozófiai eszme futtatást, amit azóta sok pszichológus, pszichiáter, mentálhigiénikus, belgyógyász szakorvos kommentált, s kivétel nélkül mindegyik úgy nyilatkozott, hogy van valami igen fontos összefüggés az elmélet és a kialakult gyakorlat közt.

Nevezetesen arról van szó, hogy, hogy az ujszülött elsõ tápláléka az anyatej, s az anyatejnek a szárazanyagra vetítve legmagasabb a tejcukor tartalma, s csak ezt követi a tejzsír, a tejfehérje .

A lélekkel foglakozó szakemberek tudják, hogy az édes íz, azaz a tejben lévõ cukor édes íze, a jól tápláltság, a nyugalom, a biztonság, de leginkább az anyai szeretettel, mint primer imprintig-azaz elsõ beírás a tudattalanba-megjelenik az agyban a limbikus központban, a formatio retikularisban.

Bármilyen feszült helyzet, lelki trauma éri az embert, amennyiben az tartós és jelentõsen térben és idõben meghaladja a szervezet kompenzációs képességét,és ha genetikailag is kódolt, s ezt a mozgáshiány és a helytelen táplálkozás is elõsegíti, elindulhat a tudattalanból az édes íz elõcsalogatása, mint menekülési szituáció, s megjelenik a vérben a cukor!!!

A legújabb táplálkozástudományi kutatások igazolják, hogy az emeberi anyatejben van a legtöbb tejcukor, míg a rágcsálóknál, amely populácó állandóan veszélynek van kitéve, legalacsonyabb a tejcukor szintje. Egyértelmû tehát, hogy legmagasabb szintû szellemi, idegrendszeri tevékenységhez az édes íznek, a tejcukornak köze van.

Szintén a tejcukorhoz kötõdik a szervetünk egyik igen értékes szövetének, a laza rostos kötõszövetnek a fejlõdése is. Ebben a szövetben terjed tova ugyanis leginkább a sejtek egymás közti elektro mágneses jelrendszere. Nem mindegy tehát ennek a szövetnek a mindenkori állapota!!!

A hagyományos kinai orvoslásban a föld elemhez a késõ nyárhoz kötõdik az édes íz., azaz a gyümölcsök beéredésének ideje, a béérés azt jelenti, hogy önmagához képest ekkor a tápegész, s ezt leginkább a gyümölcsre jellemzõ iz, amely édes, vagy annak valamely kombinált változata.

Az édessel ellentétes íz is elfogadható, mert a sok más íz megköveteli az édeset a harmónia miatt. De ide tartozik filozófiailag és élettanilag is a kiteljesülés, a sárga szín azaz a gabonák megérése- biológiai nyelven a gabonában a cukor átalakul keményítõvé, a fehérje teljes értéküvé válik, s kialakulnak benne a biológiailag értékes anyagok

Szintén a hagyományos kinai orvoslás szerint az édes ízhez tartozónak mondják a sárga színt, a lép hasnyálmirigyet, a szájat /édesszájú /, valamint az éde élet hiánya mitt az aggódást, a tépelõdést, a lélek ürességét.

Az édes íz tehát a cukrot, azaz az egyes cukrokat jelenti, ezek a szénhidrátok amelyek azonnali energiát adnak a szervezet számára, agyi múködéshez, fizikai tevékenységekhez, alapanyagcseréhez. De4 Jóból is megárt a sok. Amennyiben a szervezet a felhasználhatónál több édességet vesz magához, azaz túl édesíti az életét, aminek elsõsorban lelki, késõbb fizikális okai lehetnek, ördögi körbe kerülhet.

A többlet cukor lebontása a szervezet számára nagyfoku megterhelést jelen, s kialakulhat elébb a vérben a normális meghaladó, késõbb jóval meghaladó vércukorszint, s ezt követi a vércukorszint kóros csökkenése, ami ujra és ujra a farkas étvágyat, az édesség pótlását követeli. Ennek eredménye vagy a kóros elhízás, vagy a kóros lefogyás. mindkettõ élettanilag elfogadható.

A kérdés továbbá, hogy mikor és miért nyúlunk az édes íz után. Szintén a hagyományos kinai orvoslásból tudjuk, hogy a fáradtság az õ filozófiájuk szerint azonos az ürességgel azaz energia hiányos állapot alakul ki, európai medicina szerint ez csökkent vércukorszintet és emelkedett mellékvese hormon szintet jelent. Az üresség ellentétje a teltség, amit sokszor mohó falással érünk el-fõleg este. Helyesebb lenne talán ilyenkor egy csöppnyi csokoládét a nyelv alá helyezni, s megvárni amg feloldódva emeli a vércukor szintet- s ennek eredménye képpen este nem ennénk “halálra ” magunkat, s nyugodtabb lenne az éjtszakai alvás is.

Az édes íz, mint információ- a többi ízzel együtt anyelvünkön lévõ izlelõ bimbókról kerül be a központi idegrendszerbe. Tekintettel arra, hogy az agyi és egyéb élettani funkciók ellátásához monoszaharid kell, valamennyi íz közûl leg dominánsabb az édes íz.

Igen fontos, hogy nyelvünk, s az egész szájüreg-beleértve a fogak amalgám mentes állapotát is, góc mentes legyen, hogy a szájüreg, mint többszörös mikrorendszer kitünõen mûködjék.

A legkisebb idegrendszeri elváltozás azonnal belgyógyászati, emésztõszervi, immunolõgiai következményekkel jár, s ennek látható, diagnosztikai elváltozásai a nyelven azonnal megjelennek. Ezek az elváltozások tehát torzíthatják az íz érzést, s ennek további élettani hátrányai is lehetnek.

Elsõrendû tehát a szárüreg higiéniájának folyamatos megteremtése, hogy az élet egyik alap íze, de többirõl sem megfeletkezve- a harmónia, a lélek és test biztonságos szolgálatában maradhasson.

Béky László