Elõzmények:

Évtizedek óta foglalkozom a krónikus fáradság syndrómától a vastagbél rákig terjedõ pszichológiai, energetikai és materiális terápiák ok okozati összefüggéseivel.

Errõl melléklek három dolgozatot ,amelyek a rendszer tudományos alapjait értékelik.

A másik összefüggés, amit szintén évtizedek óta elemzek, a különféle fogyókúrák sikertelenségeinek elemzése, a yoyo effektus elmaradhatatlan következményei tükrében.

Tisztázandó ezek után, miért hízunk, mik azok a lelki és energetikai alapok, amelyek a tányér közvetítésével végül többlet súlyként lerakódnak.

Vizsgáltam, hogy általában hova rakódik a többlet zsír és mi történik a különféle fogyókúrák alatt.

A többletsúly általában két helyre rakódik: elsõ a köldök tájék, másik a vese tájék.

Vizsgálódtam állatorvos kollégáim bevonásával az iránt, hogy sertéseknél hogyan van ugyanez, hisz a sertés anyagcseréje igen hasonlít az emberhez. A válasz egyértelmûen megegyezõ az emberi hízással.

Vizsgáltam a különféle fogyó kúrák lépcsõzetes megvalósulását.

Elsõnek a folyadék távozik- ennek súlyos élettani hatásai lehetnek.

Másodiknak az izomszövet veszít tömegébõl, ennek hatásait nem kell magyarázni, végül marad a zsírszövet. Tehát a különféle kúrák a senyvességhez vezetnek, de a lényeget nem oldják meg.

Mi ennek az oka? Egyértelmû, hogy az ok nem kalorikus, hanem, mint minden az emberben a léleknél kezdõdik és az energetikai rendszerben folytatódik, s végül a fizikai testben megvalósul.

Miért a köldökre és a vesére hízunk?

Elõször egy kis tudomány:

Az ember mûködésének rendszere a következõ: pszicho neuro endokrinológia és immunológia,

Tehát a léleké az elsõbbség, majd jön a vegetatív idegrendszer, amely az aktív szimpatikotóniás állapotban megvalósítja a feladatokat-ez az eu steressz, majd jön a paraszimpatikotónia, amikor is töltõdünk.

Ha tartós a szimpatikotóniás túlsúly, akkor az emésztõ rendszerbõl elfogy az energia az ATP és kezdõdik a krónikus fáradság syndróma, az irritábilis bél syndróma, amely megy a maga útján egészen a végállomásig, a rákig.

De hol van itt a kövérség?

Felvetõdik a kérdés, mikor voltunk igazán boldogok és nyugodtak? Valószínûleg Édesanyánk hasában, s ekkor a táplálkozásunk a köldökön keresztül történt.

Tehát a nyugalom, a boldogság, a biztonság és a köldök kapcsolata arhetipusos emlék az embereknél.. Mélyen belé ivódott a limbikus központba.

Amikor az embert a stresszek halmozódása miatt az emésztõ rendszerben ATP hiány éri, megjelenik egy sor bõrgyógyászati tünet is./ lásd külön cikkek /. A fáradság egyben ürességet is jelent a hagyományos kínai orvoslás szerint, de az európai neuro biológiai kutatások is igazolják a vércukor szint csökkenését egyes stressz hormonok emelkedése mellett.

Kialakul a farkas éhség, fõleg este késõ, munkából halálos fáradtan, s elkezdõdik az a kényszer evés, amit tudunk, hogy nem jó, de képtelenek vagyunk mérsékelni magunkat, mert hormonálisan kényszerpályán vagyunk.

Stressz evés ennek a neve. A tudattalanból felidézõdik az õskép, a nyugalom, a köldök kapcsolat, s elindul ennek a kompenzációs visszafelé útja, azaz elkezdõdik a köldök környékének az elzsírosodása.

Hasonló a helyzet a vese környéki zsírokkal.

Energia vesztésnél a lábaink fázóssá vállnak, Lábról fázunk fel. Ismert állapot, tehát a szervezet megkezdi a vese kihûlés elleni védelmét, egyben a mellékvese hipofizis, mellékvese tobozmirigy kapcsolatot is mintegy beburkolja zsírral a védelem érdekében.

Lehet tehát koplalni, zsír oldó csodaszereket enni, több százszor hasi gyakorlatokat csinálni, átmeneti látszat eredmény van, de tartós hatás nincs.

Döbbenetes, hogy a sebész kollégák gyomor csonkító mûtéteket végeznek, s csodálkoznak, hogy idõ múltán az összeszûkített gyomor megint kitágul!

A hasi energetikai zavarok számos mikro rendszeren bõrgyógyászatinak tûnõ kórképben mutatkoznak, az errõl szóló cikket szintén melléklem.

Természetgyógyász szakértõként és mentálhigiénikus bölcsészként kerestem azokat a harmonizáló komplex, holisztikus módszereket, amelyek segítségével a lélek, az energia rendszer és a fizikai test harmóniáját egyszerre lehet összhangba hozni.

Megállapítottam, hogy mindaddig, amíg a lélek görcseit nem oldjuk fel, nincs eredmény. A lélek görcsei részben az érzékszervekhez, részben szívhez, részben a lélekhez, részben az emésztéshez kötött szólás mondásokban nyilvánulnak meg.

A teljesség igénye nélkül:

  • Látni se bírom,
  • Hallani sem akarok róla,
  • Undor fog el a szagától
  • Köpök, ha csak rá gondolok
  • Torkig vagyok vele,
  • Képtelen vagyok meg emészteni
  • Kõszívûvé váltam

Stb Stb.

Meg kell találni azokat a mentális mérgeket, amelyekkel a tudattalan az evésbe menekülést motiválja.

Igen nehéz, de gyönyörû feladat, amikor is kliens, általában elõször könnyetve, késõbb hangos zokogással “elengedi” a mentális mérget.

Természetesen a dietetólógia, a fitoterápia, a fizioterápiák számtalan módja mellet kidolgoztam azt a komplex masszázs módot, amellyel több ezer betegnél sikerült a harmóniát elõsegíteni.. A módszer egyszerre hat a lélekre,, a meridián rendszerre és a fizikai testre is.

A kivitelezés módszer és hatástana:

A masszázs méltó körülményeinek megteremtése alap. Tiszta környezet, a kliens által kiválasztott zene és aroma és színes fény, megteremtik az ellazulás alapjait.

A masszázs hanyatt fekve történik a szabványos masszázs ágyon, a kliens ruhában van, csak a hasa van szabadon. A ruha mellet le is van takarva, a komfort miatt.

Elõször következik a spirituális összehangolódás, ami úgy történik, hogy a a masszõr ágy mellé állva a bal kezem középsõ ujjával a kliens ajna csakráját érintem, jobb kezem középsõ ujjával a manipura csakrát. Azaz a napfonat tájékát. Ez mindaddig úgy marad, míg meg nem érzem a hasi verõér lüktetését. Ez azt jelenti, hogy meg szûntek a hasfal görcsei, a kliens ellazult. Ekkor már a szeme sem rebben. Eddig az ideig azonos volt a légzésünk. Ezután aszinkron lesz a légzés, mert a kilégzésem alatt megy belõlem az imaginatív verbális és non verbális információ, s ezt a kliens pont ellentétes légzési ritmussal vételezi.

Ezt követi a kézen lábon az energia pályák igen finom megnyitása, majd a fülek óvatos átmasszírozása.

Ezután igen lassan bal kezem három középsõ ujjával a homlokon a ráncokkal azonosan igen lassan “letörlöm a homlokáról a gondokat” s végzem ezt minimusm21 szer, maximum 49 szer.

Ezt követi az úgynevezett abdominális / hasi / analóg területek finom érintése, s a tudattalan non verbális programozása.

Felvetõdik a kérdés, hogy miért pont a has?

Nézzük meg a történelmi elõzményeket:

Hyppokrátész, tanítónk megmondta: a halál a belekben tartózkodik

Az õsi yogi tanítás a kundalini erõrõl szól, amely valahol a kismedencében indul, s a hason át jut felfelé

A hagyományos kínai orvoslás az alsó than-thien pontnak /hasi energetikai pontnak / tulajdonít kiemelt jelentõséget.

Japánok ezt a hara tájékának mondják.

Mi az európai orvostudomány néven abdominális immunitásként említjük, s tudjuk, hogy az immunrendszerünk mintegy 2/3 része a mellbimbó alatti területre vonatkozik.

Lélekgyógyászként ismerjük a népi bölcsességet, hogy valamit képtelenek vagyunk megemészteni, elönti lelkünket a sárga irigység, epés megjegyzéseket teszünk.

Tehát minden nagy filozófiai rendszer a maga módján a hasnak kiemelt jelentõséget tulajdonít, csak a megközelítés és a magyarázat sokszínû.

Analóg területek:

  • hajas fejbõr/vékonybél/
  • Szemöldökök, orrcimpák, könyök és térdhajlatok, könyökök és térdek. Ezek a vastagbél máj és lépkanyarjának analóg területei.
  • Lábszárak és alkarok, ezek a fel és leszálló vastagbél területei
  • Combok és felkarok ezek a haránt vastagbél területei.
  • Ezt követik kézen és lábon a nyirok területek megmasszírozásai.

Miután távolról már megszólítottuk a hasi területet, következik a direkt masszázs.

Elõször a bõr finom simítása történik, majd egyre intenzívebben a bõr alatti kötõszöveti réteg, majd még intenzívebben , de igen lassan, méltósággal az egész vékonybél rendszer, a hozzá tartozó vénákkal és nyirok rendszerrel.

Ezeknek a keringési rendszereknek harmonizálása után jön a vastagbél masszáz, ami mindég a leszálló vastagbélnél kezdõdik és úgy megyünk vissza fokozatosan egészen a vakbélig.

Ha a vakbélnél kezdenénk, elõfordul, hogy mi idézzük elõ a szorulást. Így visszafelé menve, speciális körkörös rezegtetõ mozdulatokkal, a bélfalon lévõ lerakódásokat is fel tudjuk szabadítani.

Igen fontos az abszolút anatómia, élettani és kórtani ismeret, mert ezeket kell imaginálni szükség szerint

Végül következik a köldök környéki zsiradéknak a markoló rezegtetõ fellazítása.

Szükség szerint, fõleg sovány pácienseknél megcsinálom a süllyedt gyomos és eltolódott hasnyálmirigy repozicióját is., s érintem a máj alatt az epe területét.

Hasra fordulva megmasszírozom a vesék területeit is szintén imaginálva.

Abban az esetben, ha alapos a gyanú, a csigolyák diszlokációjára, akkor azt elõbb a bevezetõ masszázs alkalmával fülön és talpon keresztül elõkészítve, szintén hasra fordult állapotban szelíden reponálom. Ez nem csontkovácsolás, hanem a speciális toló nyomó mozdulatokkal olyan helyzetet teremtek, hogy a gerinc oszlop magától helyre illeszkedjék. Ezt is elsimító masszázzsal nyugtatom.

A masszázs végeztével aura harmonizáció következik, s megtörténik a tudattalan programozása, hogy mindezek hatása nem a terapeutától függenek, hanem a kliensben már elindított és folyamatosan mûködõ hatások eredménye.

Nem alakítunk ki függõségi viszonyt, mert ez erkölcstelen.

Elérhetõ eredmények:

  • A lélek megnyugszik
  • A szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszeri hatás közelebb kerül egymáshoz
  • Javul az egész szervezet energetikai és immunológiai állapota
  • Csökken a köldök környéki zsír tömege
  • Javul a sav-lúg egyensúly
  • Javul az egész emésztõrendszer mikrobiológiai állapota
  • Javul a szervezet terminális oxidációja
  • Javul a közérzet, javul az életkedv.
  • Javulnak a szervezet öngyógyító mechanizmusai, betegségtõl függetlenül.

Ellenjavallat: ami az általános masszázs ellenjavallatoknál elõirt.Javallat a masszázs felhasználására, célszerû eredmény elérése érdekében.

Legjobb elõször a hozzánk fordulónál annak az intim légkörnek a megteremtése, ahol a lélek görcsei, mérgei akadálytalanul a felszínre kerülhessenek.

Ez sokaknál szégyen érzettel is társulhat, s nem megengedhetõ, hogy akár párkapcsolati formában a pár bármelyik tagja sérüljön a felszínre került tények miatt.

Hasznos tehát a párterápia, de külön külön, s ha már mindkét fél “tiszta”, akkor jöhet a partner masszázs.

Döbbenetes tapasztalat, hogy 4o-5o évi házasság után, a lélek megtisztítása után az idõs párok is milyen szerelmesen érintik párjukat, s látják a világ legszebb asszonyának, leg markánsabb férfijének idõsödõ párjukat.

A szingliknél más a helyzet.

A bezárkózott, önmagát is elutasító hölgyek, urak újra megtalálják saját nemiségüknek megfelelõ lelki identitást, s befelé fordult, introvertált lélekbõl kapcsolatokra kész új ember születik.

Ez ennek a speciális masszázs rendszernek az igazi hozadéka, amikor a lélek megtalálja újra a jobbik énjét, s az energia rendszer és a test is követi.

A hatás tartósnak mutatkozik, az esetleges visszaeséseket további lelki és fizikális terápiákkal lehet erõsíteni.

Béky László