Hosszabbodnak anappalok, növekszik a napi fény és hõ összeg, de még a tél nem adta ki a mérgét. Igaz, hogy Zsuzsanna napján megszólalnak a pacsirták, s megcsordul a jégcsap is az eresz alatt, de a meteorológiai viszonyok gyakori váltakozása, a tél végi vitamin, ásványianyag és energiahiány sérülékennyé teszi az ember immunrendszerét, s ez azt jelenti, könnnyebben kapjuk meg a különféle hüléses megbetegedéseket., összességében a szervezet még nem az aktivitás, felé nyit, hanem bõven benne van a hanem a passziv idõszakban. felé terelõdik
Ezzel együtt jelentkezik az egyre feszítettebb élettempó, az állandó megfelelési kényszer ennek, annak, s ebben a harcaban a szervezet korábbi idõszakokban begyüjtött tartalékai szép lassan elfogynak, pedig ezeknek tavaszig illene kitartaniuk.
A hûvös ködös, párás idõ kedvez egyes fertõzõ ágensek elszaporodásának, s a meggyöngült immunrendszer és az aktív kórokozók találkozásakor egyértelmû lesz a különféle betegségek megjelenése.
Sajnos elég sok félreértés van a hüléses megbetegedések megnevezése körül, ezért nézzük meg, hogy mely kifelyezés alatt mi ért az orvostudomány, s a jövõben próbáljunk ezek közt a keretek közt maradni.
Influenza, vagy egyéb influenzához hasonló fertõzéses megbetegedések oka minden esetben a vírus. Magas lázzal, tarkó kötöttséggel, végtagfájdalommal jár, nem jellemzõ reá a hurutos köhögés, s a légúti megbetegedési formációk. Antibiotikumra nem reagál. Téves az a felfogás, hogy biztonsági okokból a másodlagos fertõzés kivédésére adjuk az anti biotikumot, mert ez a terápia kifelyezetten rontja az un. hasi/abdominális/ immunitást, tönkre téve a belekben lévõ normál mikroflórát.
A megbetegedések másik nagy csoportja a bakteriális eredetü fertõzésekre vezethetõ vissza- ezek általában valamely coccus féleségek-pl pneumo coccus, amely a tüdõgyulladás kórokozója, de lehet más baktérium is. Itt is találkozunk lázzal, de valamelyest alacsonyabb, mint a virus fertõzés esetében, gyakorta társul a teljes felsõ és alsó légutak megbetegedésével, garat és gégehurut, hörghurut, tüdõgyulladás, mellhártyagyulladás. Lehet a köhögés száraz, de lehet hurutos, váladékos is. A célzott antibitikum terápia eredményes lehet, de nem önmagában.
Mindkét kórformának közös alapterápiája a pihenés, az ágynyugalom, az alvás, a böjt, a bõséges folyadék ellátás, azaz elõsegíteni mindazt, amire a szervezet úgy is mutatja az utat. Tehát a fáradtság, álmosság, étvágytalanság, kedvetlenség stb stb nem “kellemetlen tünet” amit különféle csodaszerekkel órák alat el lehet mis-másolni, hanem a szervezet bölcs üzenete arra nézve, hogy mi a teendõ. Aki nem hallgat a természet útmutatására, hanem bedõl a média értelmetlen reklámainak ne csodálkozzék azon, hogy a gyógyulás helyett csak a TTM /tartós tünetszegény állapot/ alakul ki, s hónapokog megmarad a délutáni hõemelkedés, az izzadékonyság, a fáradékonyság, stb stb. A szervezetben visszamaradt a GÓC- ami lehet a homlok és arcüregben, a fogakban, az izületekben, a mandulákban, a béálfodri nyirok mirigyekben,de góc lehet az egész szervezet is- ez aztán mint idõzített bomba bármikor felrobbanhat, reáhúzódhat az izületekre, a szivre, szivbelhártya, szivizom, szivburok gyulladás forájában,jelenkezehet izületi reumatikus gyulladások formájában, de kialakulhat a foltos hajhullás, s számtalan immunológiai betegség, a melyek már kezdenek az autoimmun betegségek felé sodródni.
Nézzük meg mi a láz feladata? Elpusztitani a kórokozókat, elégetni toxinjaikat, de legfontosabb, hogy a betgség információját tartalmazó sejten belûli és sejten kivûli víz struktúrális ujra rendezõdésének teremtse meg a feltételeit. A láz ellen tehát tilos harcolni-de kötelességünk azt biozonyos keretek közt tartani-különösen vigyázni kell a csecsemõk eklampsziás lázrohamára, a szív elégtelenségben szenvedõknél is fontos a láz kordában tartása.. Erre a különféle hûtõfürdõk, leöntések, a Prissnitz kötés , Kneipp terápiák sokasága, kiválóan alkalmazható.
Nem tanácsos tehát a szervezet normális rendjével szemben cselekedni.
A vírus retõzésnél de a bakteriális fertõzésnél is tanácsos a bõséges, de kortyolgatva fogyasztott gyógynövény tea, ami elõsegíti az immunrendszer mûködését, izzasztó, nyákoldó, hurutoldó hatású. A teakeveréket szakértõ állítsa össze, aki valamennyi életkori, betegség állapotbéli és egyéb szempontot ismeri.
A következõ tea komponenseket vehetjük figyelembe: citromfû, bodzavirág, hársfavirág, kakukkfû, martilapú. tüdõfû, ánizsmag, köménymag, fehérmályvagyökér, papsajtlevél, izsóp, szappangyökér, kankalingyökér, pemetefû, mentafélék, ibolyagyökér, ibolyvirág., ökörfarkkóró. Mindég gyöngyözõ vizebe tegyük a keveréket-3-4 dl-hez egy evõ kanállal, s fedõalatt tartsuk pár percig. Ízesitésre a hársfaméz kiváló. Készíthetünk teát vöröshagyma fõzetbõl, ezt karamellizált cukorral izesítjük. A hurut oldásra a mellkasra fõtt meleg burgopny pakolást, fõtt hagyma pakolsát teheteünk, óránként frissitve. Hatásos a szódabikarbónás, tengeri sós inhalálás- forró vizbe téve az emlitetteket, törülközõ alatt belélegezve- de a forró vzre tehetünk-csecsemõk kisgyermekek kivételével- reszelt fokhagymát, kapormag olajat, s egyéb citrusfélék olaját is./citrom, narancs, de jó a kubeba bors is / Az egész test de különösen a hát és mellkas valamint a talp masszírozása, akupresszúrázása szintén illó olajokkal elõsegíti az önmagára találást.
Ismert hurutoldó módzser a fokhagymás méz, a kettévágott kivájt fekete retekbe tett, pár óráig pihentetett méz fogyasztása, a méhpempõ, a propolisz, a kasvirág készitmények, az actimun tea is.
A sópipa és a mágnese mûanyag piramis taposó mint hurutoldás kiegészítõje és az immunrendszer erõsítõje, jól kiegészíti a terápiát.
Az arcüreg és homloküreg gyulladás házi gyógykezelése a forró mustármagos lábfürdõ, a meleg hagyma és meleg só pakolás a fülekre, valamint a darált fõtt lenmagpakolás a homlok és arcüregre történõ módszerrel jól megoldható.
Különösen kisgyermekeknél fontos, hogy a hurut ne támadja meg a középfület. A legkisebb fülpanasszal is azonnal szakorvoshoz kell menni- nem kell félni a dobhárty felszúrástól. Az elhanyagolt elgennyesedett dobüregben a hallócsontok elppusztulnak, s siketség a vége.
A huruto hüléses betegségek gyakran jelentkeznek emésztõszervi zavarok formájában. Megoldás a böjt, a gyógynövény teák alkalmazása.
Ha felfázás, hólyghurut is társul a hüléses betegségekhez, segít a medveszõlõ ta kúra, a bõséges zöld petrezselyem levél fogyasztása, a meleg zsurlós, cickafarka fõzetben való ülõfürdõ.
Minden izzadás után szinte köüteleõ a zuhanyozás, a tiszta hálóruha és ágynemü váltása.
Ne felejtsük a népi szólás mondást- gyógyszerrel egy hét, gyógyszer nélkül hét nap. Ez azt jelenti, hogy a szervezetnek idõre van szüksége a betegség lekúzdésére, s ezt nem lehet megerõszakolni, mertz visszaüt!!!
Sajnos az orvostudomány és a természetgyógyászat is hajlamos azokat a szereket állandóan szedeti a lakossággal, amelyek úgymond erõsitik az immunrendszeret, s erõsebb mûködésre késztetik- ez téves felfogás!!! Minek akkor is hajtani a szervezetet, amikor arra nincs szükség? A szervezet immunrendszerének éppen az a csodásja, hogy amikor kell aktív, amikor nem kell a kihívásoknak megfelelnie, akkor nyugalomban van.
Ne rõszakoljuk meg tehát szervezetünk normális mûködését.
Az immunrendszer erõsítésének egyik legtermészetesebb módja a tavaszi rügy és hajtás kúra.
Kellõ botanikai ismerettel rendelkezõk könnyebben jutnak hozzá, ahoz a terített asztalhoz, amit közönségesen a Természet Patikájának nevezünk. Akinek nincs kellõ biztonsága a növények felismerésében, az kérdezzen szakértõt, de maga ne kisérletezzen, mert sohasem tudni honnan leselkedik a baj.
Februárban már duzzad a hársfa rügye, ami kíváló hurut és nyákoldó hatásáról közismert. Pár napig tartó napi 1-2 marék rügy oldja a hurutot, csökkenti a garat és gége, a légcsõ gyulladásos tüneteit. Az egy éves rügyes ágvégbõl kitünõ bíbor bordó színû hársfatea fõzhetõ, melynek hatása azonos az elõbbiekkel.
Erdei sétáinkon megtalálhatjuk a bodza fanyar rügyét, a szeder kókuszos vanilia ízû hónalj hajtását, de a már tél végén virágzó tyúkhúr sem maradhat ki a sorból.
A fanyarkás ízû fûz és bükkfélék rügye, a málna és ribiszke rügye, hajtásai, a vadrózsa egészen speciális savankás zamata, a ragadós galaj zöldborsóra emlékeztetõ íze, a turbolya pezsdítõ ánizs íze, az áfonyafélék rügyeinek fanyar íze, a szõlõ rügy és hajtás kesersavanyú ízei, a pitypang az utifû, a cickafark harsogó keserû ize, a galagonya rügy és levélke pikánsan kesersavanyú íze , a lucerna friss hajtásának keserû ize, mind mind hozzá tartozik a tavaszi méregtelenítõ program színessé változatossá és természetszerûvé tételéhez.
Ezekben a rügyekben, hajtásokban a növény egészéhez képest sokszorosára feldúsult a vitamin, makro mikroelem, szerves sav, keseranyag és egyéb biológiailag aktív anyagok mennyisége, amelyek részben a szervezet téli salakanyagainak eltávolítását segítik elõ, részben megadják a ” tavaszi lendületet” is.
Kellõ szakértelemmel rendelkezõk 5o-8o-1oo féle tavaszi rügyet, hajtást, virágot kóstolhatnak e csodásan terített asztalról.
Tavaszi családi kiránduláson a gyermekek játékosan tanulhatják meg az Örök természet titkainak e kicsiny szeletét.
Béky László