Tisztelt látogató!

Béky László természetgyógyász vagyok, köszöntöm a honlapomon!

Budapesten születtem 1939-ben az oroszlán jegyében. Kisgyermek koromban tanyán éltünk, ahol belém ivódott az alapfokú természet rend ismerete, tisztelete, amit a mai napig őrzök. Ugyanezt a szellemiséget kaptam agrármérnök édesapámtól, erdőmérnök nagyapámtól, tanítónő édesanyámtól.

Egyetemi tanulmányaimat a gr. Széchenyi István Egyetemen, agrármérnök, Szent István Egyetemen, szakmérnök, Debreceni Egyetemen, mentálhigiénikus, Pécsi Egyetemen, andragógus és Budapesten az ELTE bölcsész karán, pszichológia- pedagógia szakokon végeztem.

Béky László természetgyógyász

Béky László természetgyógyász tapasztalata:

Évekig az egészségügyben dolgoztam, mint műtős, majd két évtizedet az agráriumban, így ivódott belém a beteg ember szenvedése, a segítségkérés szellemisége, és erősödött meg bennem a természet rendjének elősdlegessége.

A természetgyógyászattal az 1980-as évek közepétől kezdtem el foglalkozni, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületében, amelynek a mai napig vezetőségi tagja vagyok. Saját rendelőmet 1991-ben nyitottam meg Budapesten. Itt elsősorban a krónikus degeneratív betegségek lelki és testi terápiáival, a megelőzéssel és rehabilitációval foglalkozom mind a mai napig.

Részt vettem a természetgyógyászati törvény kidolgozásában, s magam is levizsgáztam a következő szakokból: akupresszúra, alternatív fizioterápia, alternatív mozgás és masszázs terápia, bioenergetika, fitoterápia, fülakupunktúrás, addiktológia, reflexológia, szemtréning eljárások életmód tanácsadó és terapeuta. Mindezeket oktatom, állami hivatalos természetgyógyászati vizsgára készítem fel a hallgatókat, egyúttal vizsgabizottsági elnök is vagyok.

Köszönettel: Béky László természetgyógyász

Tisztelettel adózom tanító mestereimnek, akik az Égből segítenek:

Dr Oláh Andor

Dr Oláh Andor orvos természetgyógyász

Dr. Oláh Andor orvos-természetgyógyász, aki a fent említett egyesület alapítója és első természetgyógyászati munkahelyi főnököm, valamint

Dr. Szabó Lajos

Dr. Szabó Lajos lazarista missziós rendi Atya, az Adonyi Gyógyító Pap

Dr. Szabó Lajos lazarista missziós rendi Atya, az Adonyi Gyógyító Pap, akitől a Természet maradéktalan tiszteletét, az ember szeretetét és tiszteletét próbáltam el lesni.

Lajos Atya szerint a Földkerekség legjobb gyógyítói:

  • Dr. Ima és Dr.  Hit
  • Dr. Reménység
  • Dr. Szeretet
  • Dr. Helyes étrend
  • Dr. Mozgás
  • Dr. Vidámság
  • Dr. Természet

Ők mindannyiunknál többet tudnak, nyomukba lépni senki sem tud.

A rövid bemutatkozást Lajos Atya szavaival zárom:

Uram!

A múltamat irgalmadba, jelenemet szeretetedbe, jövőmet a gondviselésedbe bízom!

Hírlevél feliratkozás:

Polifenolok jótékony hatása

Polifenolok jótékony hatása

A polifenolok szerepet játszhatnak-e a vírusfertőzés ellen? Az in vitro bizonyítékok áttekintése. A polifenolokról szóló tanulmány eredeti publikát verziója a következő linken olvasható eredeti formában: NCBI, ennek a googlevel készült fordítása: Google fordítás klikk...

Béky László profilja

Béky László profilja

Sokan kérdezték, hogy mi a Béky László rendelőjének legfőbb profilja és mik a használt módszerek! Több,  mint három évtizedes szakmai tapasztalat alapján felelőséggel állítom, hogy egyes krónikus betegségek nem csak kezelhetőek, hanem megfelelő szakmai tanácsokkal és...

Szőlőmagban az egészség!

Szőlőmagban az egészség!

Szőlőmag ban az egészség! (bornemisszáknak is) Nevezzük „lavinának” a kékszőlőmag hasznosítás hihetetlen gyors, alig 20 éves elterjedését, ami a borkészítés melléktermékének a törkölynek továbbhasznosítását jelentette. Az értéktelennek tartott nem környezetbarát...

Iskolánk nemzetközi minősítésű oktatási tevékenységet folytat. Tanfolyamaink leírásához és időpontjaihoz kattintson ide.
Rendelőnk Budapesten a 1143 Stefánia út 25. szám alatt található. Ha kérdése van, forduljon hozzám bizalommal a +36309404179-es telefonszámon.

AZ ALAP MODULOK KÖZÜL AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZEPTEMBER 26.-ÁN, AZ ÁLTALÁNOS TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT OKTÓBER 3.-ÁN KEZDŐDIK REGGEL 9.OO-KOR BUDAPESTEN, ZUGLÓBAN A STEFÁNIA-ÚT 25-BEN.

A JELENTKEZÉSI LAPOKAT SZERETETTEL VÁRJUK!

Béky László természetgyógyász

Betegfogadás, gyógykezelés

A tanfolyamok mellett betegellátással is foglalkozom, további információért tekintse meg Béky László természetgyógyász rendelés oldalamat.