Tisztelt látogató!

Béky László vagyok, köszöntöm a honlapomon!

Budapesten születtem 1939-ben az oroszlán jegyében. Kisgyermek koromban tanyán éltünk, ahol belém ivódott az alapfokú természet rend ismerete, tisztelete, amit a mai napig őrzök. Ugyanezt a szellemiséget kaptam agrármérnök édesapámtól, erdőmérnök nagyapámtól, tanítónő édesanyámtól.

Egyetemi tanulmányaimat a gr. Széchenyi István Egyetemen, agrármérnök, Szent István Egyetemen, szakmérnök, Debreceni Egyetemen, mentálhigiénikus, Pécsi Egyetemen, andragógus és Budapesten az ELTE bölcsész karán, pszichológia- pedagógia szakokon végeztem.

Béky László természetgyógyász

Évekig az egészségügyben dolgoztam, mint műtős, majd két évtizedet az agráriumban, így ivódott belém a beteg ember szenvedése, a segítségkérés szellemisége, és erősödött meg bennem a természet rendjének elősdlegessége.

A természetgyógyászattal az 1980-as évek közepétől kezdtem el foglalkozni, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületében, amelynek a mai napig vezetőségi tagja vagyok. Saját rendelőmet 1991-ben nyitottam meg Budapesten. Itt elsősorban a krónikus degeneratív betegségek lelki és testi terápiáival, a megelőzéssel és rehabilitációval foglalkozom mind a mai napig.

Részt vettem a természetgyógyászati törvény kidolgozásában, s magam is levizsgáztam a következő szakokból: akupresszúra, alternatív fizioterápia, alternatív mozgás és masszázs terápia, bioenergetika, fitoterápia, fülakupunktúrás, addiktológia, reflexológia, szemtréning eljárások életmód tanácsadó és terapeuta. Mindezeket oktatom, állami hivatalos természetgyógyászati vizsgára készítem fel a hallgatókat, egyúttal vizsgabizottsági elnök is vagyok.

Tisztelettel adózom tanító mestereimnek, akik az Égből segítenek:

Dr Oláh Andor

Dr Oláh Andor orvos természetgyógyász

Dr. Oláh Andor orvos-természetgyógyász, aki a fent említett egyesület alapítója és első természetgyógyászati munkahelyi főnököm, valamint

Dr. Szabó Lajos

Dr. Szabó Lajos lazarista missziós rendi Atya, az Adonyi Gyógyító Pap

Dr. Szabó Lajos lazarista missziós rendi Atya, az Adonyi Gyógyító Pap, akitől a Természet maradéktalan tiszteletét, az ember szeretetét és tiszteletét próbáltam el lesni.

Lajos Atya szerint a Földkerekség legjobb gyógyítói:

Dr. Ima és Dr.  Hit

Dr. Reménység

Dr. Szeretet

Dr. Helyes étrend

Dr. Mozgás

Dr. Vidámság

Dr. Természet

Ők mindannyiunknál többet tudnak, nyomukba lépni senki sem tud.

A rövid bemutatkozást Lajos Atya szavaival zárom:

Uram!

A múltamat irgalmadba, jelenemet szeretetedbe, jövőmet a gondviselésedbe bízom!

Iskolánk nemzetközi minősítésű oktatási tevékenységet folytat.

Tanfolyamaink leírásához és időpontjaihoz kattintson ide.

Rendelőnk Budapesten a 1143 Stefánia út 25. szám alatt található. Ha kérdése van, forduljon hozzám bizalommal a +36309404179-es telefonszámon.

2018 TAVASZI EGÉSZSÉGÜGYI ÉS TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI HALLGATÓK, AZ ALAP MODUL UTOLSÓ FOGLALKOZÁSÁN 35.OOO FT ÉRTÉKŰ BÓNUSZT KAPNAK ÉS OLYAN ÖKO-BIO FARM ÉS SZÁLLODA KOMPLEXUMHOZ, AMELYBEN AZ EGÉSZSÉGKULTÚRA ÉLŐBEN TANULMÁNYOZHATÓ.

AKI PEDIG A SZAKMODULBÓL LEGALÁBB KETTŐT FELVESZ, AZ 130.OOO.- ÉRTÉKBEN KAP BÓNUSZT EGY DUNÁNTÚLI RÉGIÓ SZÁLLODA, GYÓGY- ÉS WELLNESSFÜRDŐ ÉS EGYÉB VENDÉGLÁTÓ IPARI SZOLGÁLTATÁSOKHOZ.

AZ ALAP MODULOK KÖZÜL AZ EGÉSZSÉGÜGY FEBRUÁR 17-ÉN, AZ ÁLTALÁNOS TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT FEBRUÁR 24-ÉN KEZDŐDIK REGGEL 9.OO-KOR BUDAPESTEN, ZUGLÓBAN A STEFÁNIA-ÚT 25-BEN.

A JELENTKEZÉSI LAPOKAT SZERETETTEL VÁRJUK!

Betegfogadás, gyógykezelés

A tanfolyamok mellett betegellátással is foglalkozom, további információért tekintse meg rendelés oldalamat.