Úgy ahogy megvolnánk, csak azt nem értem, hogy az orrcimpám körül miért állandóan hámló, veres a bõr. Már voltam vele Salzburgban is a Klinikán, ott azt mondták, hogy steroid kenõccsel kell kenni, mert ilyen idõsen-67 éves villamosmérnök vagyok- ezek elég makacs dolgok, s könnyen kiujulnak.

Azt is megfigyeltme, hogy amikor a vállakozásom nehezebben megy, akkor ezek a sebek is erõsebbek és ilyenkor mind a két könyökömön a bõr szürkés, meg van vastagodva-ugyszintén ez a helyzet a térdeimen is. Ekkor gázos és hasmenéses is vagyok. A bõrgyógyász szakorvos szerint sokat könyöklök a számítógép elött, s a térdeim meg a nadrágtól ilyenek. Mindezek már hosszú évek óta ilyenek, elvesztettem a hitemet.Kérem segítsen!!!

Kedves jó Mérnök Úr!

Megtisztelõ bizalmát köszönöm, s egyben mindjárt az elején szeretném megnyugtatni, hogy semmiféle bõrbetegsége sincs, hanem az állapota az irritábilis bél syndróma tipikus esete, aminek a bõrgyógyászati tünetei szinte ordítva kérik a segítséget.

Az ember a külvilággal a vegetatív idegrendszeren keresztül tartja a kapcsolatot. Ez forma kétféle. Egyik a nappali kapcvsolat, amikor igyekszünk megfelelni a külvilág elvárásainak és hormonálisan is erre hangolódik reá a szervezet. A vérben relatíve több a stressz hormon, mint a boldogság hormon.Ezt hívjuk symatikotoniás állapotnak.

Éjjel, amikor alszunk, a hormonális vezérlés megváltozik, ekkor illene kipihenni magunkat, s töltõdni. Ez a parasimpatikotoniás állapot. Ha ez a két formáció egymással arányban van, akkor egészségesek vagyunk.

Ebbek a rendszernek a tudományos neve: pszicho neuro-endokrinológia, vagy pszicho neuro immunológia.

Mindkettõben benne van a lélek, a vegetatív idegrendszer valamint a mindent vezérlõ belsõ elválasztásu mirigyrendszer és az immunrendszer mûködése is.

Az emberi természet olyan, ha éjjel nem tudja kipihenni magát, s nappal mégis tovább kell vinnie a terhet, elkezdi saját tartalékait felhasználni.-azaz gyöngülni kezd az immunrendszer, mert a rendelkezésre állo energia-ATP-vészesen megkevesbedik.

Ilyenkor kezdõdik el két korunkra igen jellemzõ állapot- ezek a krónikus fáradság syndróma és az irritábilis bél syndróma.

Mindkettõ a vegetatív idegrendszer egyensúlytalansági állapota, a lélek vergõdése a nagyobb teher alatt, mint amit tartósan elvinni képes.

Nézzük meg ezután, hogy miért az orrszárnyakon a cimpa tövében, a könyökökön és a térdeken van erõs makacs bõr elváltozás?

Évtizedes kutató munkával kidolgoztam az ugynevezett analóg informatikai és terápiás mikroterületi rendszereket. Ennek értelmében az orron a jobb cimpa kanyarja, valamint a térd és könyök területe a vastagbél máj kanyarjával, mindzek balodali része pedig a lépkanyarral analóg. E területek pedig az hasi immunológia kimelten fontos területei, azaz tükörképei a mindenkori idegrendszeri vezérlésû mûködési állapotnak. Feszült helyzetben hasmenés és gázosodás van, s jelentkeznek a bõr tünetek minrtegy 15o féle egyéb tünet-sav lug egyensuly vesztés, mikrobiológiai zavar stb stb

Mindezek után a megoldás kézenfekvõ: arányba kell hoznia életében a következõket: vágy, képesség, lehetõség!!!

Ez a lélek, az idegrendszer alap képlete, aztán sportolni, szabadidõ elfoglaltságot találni, aminek a munkához nincs köze, relaxálni, elcsöndesülni,, sokat töltõdni a természetben, kerülni az édességet, Sok lugositó zöldséget, gabonát enni, s a steroid kenõcsöt kihajítani, mert az sok mindente jó, de most semmi szükség sincs rá.

Béky László Az AURA Természetgyógyászati Gyógyító és Oktató Központ Igazgatója.