Szőlőmag ban az egészség!

(bornemisszáknak is)

Jankovszky Nevezzük „lavinának” a kékszőlőmag hasznosítás hihetetlen gyors, alig 20 éves elterjedését, ami a borkészítés melléktermékének a törkölynek továbbhasznosítását jelentette.

Az értéktelennek tartott nem környezetbarát törköly aranyat érő magolaját és feltárt vegyületeit az emberek egészség
megőrző célra hasznosíthatják. Az amerikai gyógyszerkutatók a szőlőt első helyre tették a rákellenes gyümölcsök sorában és az
öregedés gátló (anti-aging) hatása miatt, de a szív-érrendszeri és autoimmun betegségek megelőzésére is ajánlják. Hazai szőlőt csak szüretkor fogyasztunk és akkor sem az antioxidánsokban gazdag kékszőlőket, de a szőlő kemény magját soha ne rágjuk meg, mert nem hasznosul. A bor és egészség témában számtalan hazai és nemzetközi kutatási és tapasztalati eredménnyel rendelkezünk. A borok fertőtlenítő, betegség megelőző hatásáról már a görögök, rómaiak, de Nostradamus, Pasteur és sokan mások írtak, de ők még nem tudtak a polifenolok, tanninok (csersavak) jótékony hatásáról, pedig már az ősember is állati bőrök, tehát a fehérjék kicserzésénél használt. Pasteur kísérletei igazolták, hogy a borban a káros mikroorganizmusok rövid időn belül elpusztultak, ezért kimondta; hogy „a bor a legegészségesebb, leghigiénikusabb ital”. Tudjuk, hogy nem a bor alkoholtartalma miatt.

A szőlőmag lavinát az első magyar hidegensajtolt szőlőmagolajat az EU csatlakozáskor a Széchenyi-pályázatnak köszönhetően Sárkány Péter borász KÉKI-ben 2001-ben elért kutatási eredményei indították el, amit mára számos magolajat előállító cég gyümölcsöztet. A magból 200 atmoszférán csigapréssel nyert alig 10%-nyi olaj
minősége azonban nagyon eltérő lehet, ha nem hidegen sajtolják, és nem keverik olcsóbb finomított olajokkal. Fontos, hogy a mag kellően szárított, szelektált, de ne legyen penészes, ne érintkezzen a talajjal, tehát a higiéniai feltételek lényegesek; mindezt egy széles körű vizsgálat bizonyította.

Magyar „hungaricumnak” is nevezhető a később VINISEERA® névvel is védett, Dr. Csorba István és Jankovszky Sándor agrármérnök által tovább fejlesztett és díjazott termékek. Egyedülálló módszerrel a kékszőlőmag porrá őrlésével az élelmiszeriparban elsőként kifejlesztett légtechnikai eljárással a malmi őrlésnél tízszer finomabb, valódi mikró őrleményt (átlag 10 µ) sikerült készíteni. A szőlőmagot a sivatagi finom porszerű homokhoz hasonlóan – önmagát ütköztetve – gömbölyűre koptattuk, amit ultramikroszkópos felvételekkel is bizonyítottunk. Mindezeknek köszönhetően a szervezetben jobban felszívódnak és hasznosulnak a polifenolok. A szőlő magja és héja a mai finom-analitikai módszerekkel kimutatva közel 4000 ma még alig ismert polifenol vegyületet tartalmaz, melyekből ma alig 100 nevesített, de a hatásmechanizmusukat még nem sikerült teljesen feltárni. A hipotézisek és kutatási eredmények szerint a polifenoloknak a sejtek oxigén dús vérellátásában, az immunrendszer erősítésében, szabadgyökök, idegen fehérjék, patogének és rákos sejtek semlegesítésében van fontos szerepük. A polifenolok a növényi tápanyagokban is megtalálhatók, de kimutathatóan a szőlőmag az egyik leggazdagabb ismert forrás.

A szőlőmag ismert a gyógyászatban, így a visszerek, érelmeszesedés kezelésére már régóta alkalmazzák a szőlőmag kivonat alapú gyógyszert. A polifenol vegyületek az eddig ismert legerősebb hatású antioxidánsok, melyek az irodalmi adatok és vizsgálatok alapján a szőlő magjában, héjában találhatók és a borkészítés során váltak ismerté. A polifenolok a borban csak kis mennyiségben oldódnak és ezért több okból is korlátozott volt a fogyasztásuk mindaddig, amíg az említett szabadalmi eljárással létrejött étrend kiegészítő; (az első valódi mikró-őrlemény) a méhsejt alakú dobozban a boltokba került és ezt korhatár nélkül bárki fogyaszthatja.

A jó minőségű szőlőmagolajok világpiaci ára 10.000 Ft/liter. Az olcsó olajok és szőlőmag-őrlemények, lisztek és mikró-őrleménynek nevezett durva és mechanikusan őrölt, hegyes, üvegszilánk-szerűre tört magban lévő kősejtek az emésztőrendszere veszélyesek is lehetnek.

sarkany peterSajnos ma még a fogyasztók nem ismerik ezeket a különbségeket és kevés a hivatalos vizsgálat és információ.

Bővebb ismertető anyag található a
www.viniseera.hu és a
www.szolomaginfo.hu
oldalakon.

 

Sárkány Péter
aranydiplomás
kertészmérnök, borász és
BME élelmiszer szakmérnök,
a cikk szerzője

 

A Viniseera termékek megvásárholhatóak a VitalitásBolt.hu-ban klikk ide és irány az áruház!

A Viniseera termékek megvásárholhatóak a VitalitásBolt.hu-ban klikk ide és irány az áruház!