TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI ALAP MODUL

Felkészít a hivatalos állami természetgyógyászati alap modul vizsga eredményes letételére.

Helyszín és időpontok: 2019

I.                    Március 2 – 3

II.                   Március 23 – 24

III.                  Április 6 – 7

IV.                 Május 4 – 6

Életmód tábor Tápiószentmártonban az Atilla Dombon Április 9 – 12

Oktatók:

Diplomás orvos és nem orvos, de felsőfokú végzettséggel rendelkező természetgyógyászok, akik nem csak egy specifikum, hanem az egész rendszer átlátásában nagy gyakorlatot szereztek.

Tananyag:

Az egész természetgyógyászat átnézeti szemléletének megadása, a hivatás szakmai, erkölcsi, etikai kérdéseinek bemutatása.

A hivatalos állami vizsga tétel szerinti oktatása, DE NEM TÉTELSOROSAN, hanem attól teljesen eltérő módon. Amit lehet, azt szak és tankönyvekből táv oktatási tutor rendszerű  módon oktatjuk, de a legtöbb esetben a rendelőhöz forduló betegek bemutatásán keresztül ismerjük meg a szakma szabályait

Tehát DUÁLIS rendszerű a képzés

Ennek eredménye képen hallgatóink nem csak a vizsgákon teljesítenek sikeresen, hanem az ÉLETBEN is megállják a helyüket, mert ezt iskolámban megtanulták, a kezelésekben részt vehettek.

A tanfolyam díja 90.000,- Ft, de ez magában foglalja az életmód tábor teljes költségét, a szállodai elhelyezést, valamint a napi háromszori bőséges étkezést is. Az életmód tábor Tápiószentmártonban van az energetikailag híres ATILLA dombon. Ugyanitt a tábor ideje alatt mintegy 50, esetenként több gyógynövényt is megismernek a hallgatók Ez előképzés a fitoterápia szak modulhoz.

Bővebb információ a 06 30 940 41 79 és 06 26 571 138 számú telefonokon elérhető.

Aki 2018 December 31-ig jelentkezik az alap modulokra, az a szak modulokból egyet fél áron kap!!!

Jelentkezési lap

2019 tavaszi természetgyógyászati tanfolyam:

Az elmélet mellett a gyakorlatot is tanulják a hallgatók: az ízületek kezelése

A 2017  tavaszi természetgyógyászati tanfolyamon a hallgatok nagyon ügyesen  végzik a gyakorlati feladatokat.


Természetgyógyász életmód tábor  terepgyakorlat, földmágnesesség műszeres vizsgálata és pillanatképek 2017 tavaszán az Atilla Dombon Tápiószentmártonban

2016 őszi életmód tábor az Attila dombon, éppen a gyógynövény ismeretet tanuljuk a frissen szedett csodákból

Korábbi évek – Életképek az Attila dombon az Életmód táborban

2017 őszén változatlanul sikeresek a természetgyógyászati tanfolyamok!

Masszázstechnikai alapismeretek

Készülődés a térd kezeléséhez.

Ismerkedés a felső légúti nyirokrendszerrel, reflexológiai alapokon.

Légzéskönnyítésre ősi módszer a hangrezgés-terápia.

Életmódtábor 2017 – akupresszrás pontok gyakorlatban

2017 őszi életmód tábor Tápiószentmártonon. Tanuljuk a reflexológia és akupresszúra alapjait.

2018 tavaszán változatlan vidámsággal, nem csak az elméletre, hanem főleg a gyakorlatra koncentrálva mennek az alap és szaktanfolyamok!!!

Május végén, június elején megint indítok egy összevont fülakupunktúrás addiktológia bioenergetika tanfolyamot Tápiószentmártonon az Atilla Dombon!

A tanítási idő a korábbi gyakorlatnak megfelelően most is reggel 8.oo tól este 22.oo-23.oo óráig tart!!!

Már most lehet jelentkezni rá.

A 2018 tavaszi természetgyógyászati alap modulon a bekötött váll masszírozását tanulják a hallgatók.

Az egész természetgyógyász társadalom részére új szakmai sorozat indítását beszéltük meg Czimber Szilvia újságíró, Dr. Görgei Katalin főszerkesztő Asszony és dr. Boros László professzor Úrral a mai napon, munkahelyemen az AURA Természetgyógyászati Gyógyító és Oktató Központban, a tavaszi természetgyógyászati tanfolyam keretén belül.

A fül, mint mikro rendszer hegyi kristály akupresszúrával is kezelhető

Dr. Béky László úr,
természetgyógyász részére
B u d a p e s t
HIHETETLEN, DE IGAZ, A PROBLÉMA MEGOLDÓDOTT!

Tisztelt Béky László Úr!

2018. március 13-án nagyon korán reggel hallottam az Ön „Kettesben” című műsorát, melyben kollegája, Dr. Guseo András főorvos úr mondta, hogy „egy gyerek elalélva, nem mozdulva, egyet pislog, majd rövid idő után, mintha mi sem történt volna ,felkel, tovább megy, „működik”.

Drága Doktor Úr!

Fentiek elmondásakor ráismertem Kisunokám tüneteire (mely tünetek nála minden alkalomkor hosszabb ideig tartottak), aki decemberben lett 3 éves.

Január eleje óta vizsgálják napi többszöri rosszullétei miatt, háziorvos, az I. sz. Gyermek Klinikán vizsgálatok, MR, EGG, vérvétel stb., a mai napig nem találták meg mi baja van.
Egy főorvos úr, azt mondta, hogy a félig ájult gyermek neveletlen azért nem kel fel, nem mozdul rá semmire, meg kell nevelni.!!!!

Műsoruk befejeztével azonnal telefonáltam a lányomnak, mondván, mostantól ne adjon neki semmiféle kenyeret, liszttel készült ételt.

Azóta, március 13.-a óta csak glutén mentes ételeket adunk Neki, azóta egyetlen egyszer sem volt rosszul, jókedvű, tud nevetni, kacagni, mer futni, játszani és „mer enni”. Valószínűleg azért evett csak minimális mennyiséget, mert tudta, hogy evés után jön a rosszullét érzés.
Jelenleg itt tartunk.

Örök hálával tartozunk Önöknek, áldja meg Önöket a Jóisten!

Évek óta hallgatom Önöket, nagyon sokat tanultam műsoraikból. Biztosan tudják, nem elfecsérelt idő amiért dolgoznak, bárcsak még több orvos lenne ennyire elhivatott, lelkiismeretes, mint Önök.

Szeretném megkérni Önt, ha nem okoz nagy gondot egy visszajelzés erejéig, hogy e-mailemet megkapta-e.

Köszönettel, tisztelettel

Sándor Márton,(68) a nagypapa

“Jönnek a DNS tesztek az intelligencia mérésére, bár elég buta az aki rendel is ezekből!”

Ezzel a találó címmel jelent meg a bostoni Massachusetts Institute of Technology (MIT) jelentése az IQ genomikai tesztelésének alkalmatlanságáról … bármire is! Itt az újabb szokásos genomikai baromság!

Egy közel kétszáz ezres esetszámú viszonylag homogén európai kohortnál a genomikai variácziók talán tíz százalékban magyarázták a mért intelligenczia (IQ) teszt eredményeket, azaz 90%-ban nem mutatott az intelligenczia semmilyen genetikai nyomot, ami a klinikai alkalmatlanságát mutatja bármire is a genomikai ökörködéseknek, újra csak, akármerről nézzük!

Tombol a globalizált genomika, tombol a baromság, most ki is mérték ezt maguknak a genomikus ökrök “nagy” műhelyei! Nem tudom akik mérik a DNS varianciákat azok csináltak-e maguknak Intelligence Quotient (IQ) tesztet? Nem a genomikásat, az túl könnyű, ahhoz csak köpni kell egy fiolába (annyit is ér hozzávetőlegesen), hanem a rendeset, amihez papír is kell meg ész!!! Na, annak lehet vajon tudni az eredményét ezeknél a genomIQ tudós ökröknél.

https://www.technologyreview.com/s/610339/dna-tests-for-iq-are-coming-but-it-might-not-be-smart-to-take-one/

László G. Boros, M.D.

Professor of Pediatrics (Endocrinology & Metabolism)

University of California Los Angeles – UCLA School of Medicine

Los Angeles, California, U.S.A.

A fabrikálások, hamisítások miatt visszavont “tudományos” közlemények kereshető adatbázisa alább található, több mint …17000 visszavont czikkel.

Néhány onkogéneket vizsgáló preczíziós koma nevét érdemes beütni, mint pl. Carlo M. Croce, aki a Cancer Research rangos rákújság főszerkesztője volt. Tizenhét fabrikálás miatt visszavont közleményét rögtön kidobja a rendszer!

Ijesztő, érdemes még beírni mondjuk az USA-ban “fejlesztett”, inkább fabrikált gyógyszer célpontokat, amelyek most buknak be a preczíziós onkológia oltárán!

http://retractiondatabase.org

P.S.: Az adatbázis szakmai felügyeletét az alábbi testület jegyzi (Board of Directors):

  • Ferric Fang, MD, editor in chief, Infection and Immunity; professor of laboratory medicine, microbiology, medicine and pathobiology, University of Washington, Seattle, Washington, USA
  • Jasna Markovac, PhD, Senior Director, Learning Design and Publishing, Medical School Information Services, University of Michigan Medical School, Ann Arbor, Michigan, USA
  • Miguel Roig, PhD, professor of psychology, St. John’s University, Staten Island, New York, USA
  • Steven  Shafer, MD, editor in chief, Anesthesia & Analgesia; professor of anesthesiology, Stanford University, Palo Alto, California, USA
  • Mary Simmerling, PhD, assistant professor, Weill Cornell Medical College, New York, New York, USA
  • Richard Smith, MBBS, CBE, former editor in chief, British Medical Journal and chief executive of the BMJ Publishing Group and adjunct professor Imperial College, London, UK
  • David Vaux, MBBS, PhD, deputy director and joint division head, Walter & Eliza Hall Institute of Medical Research, Melbourne, Australia
  • Elizabeth Wager, PhD, publications consultant, Sideview; former chair, Committee on Publication Ethics, Princes Risborough, UK

A 2018 tavaszi egészségügyi és természetgyógyászati alap modulokon is fontos szerepet kap a különféle állapotjobbító fogáskultúrák megismerése, amelyeket a hallgatók nagyon ügyesen, kitűnő hozzá állással sajátítanak el.

A 2018 tavaszi tanfolyamon is a  SOTE Anatómia Tanszék előtt gyülekezünk, megyünk a bonctermi gyakorlatra

Mágnes golyót ragasztunk a fül egyik pontjára

Itt már látszanak a felragasztott mágnes golyócskák

2018 tavaszi életmód táborban az energetikai reflexológiához tanító

Közzétette: László Béky – 2018. április 10., kedd

A 2018 tavaszi életmód tábor eseményei:

Az egészséges bélműködést egy speciális has masszázzsal is lehet elősegíteni

Életképek a 2018 tavaszi életmód tábor gyógynövény ismereti napjáról, április első napjaiban!

Mérés az Attila dombon

A természetes mágnesesség műszeres mérése!
200.000 nano Tesla feletti értékeket is találtunk

A különféle egyszerű masszázs fogásokat egymáson gyakorolják

Egyre nehezebb feladatokba vonom be a hallgatóságot: Megtanulják a csípő protézis előtti állapot, a sztómás vastagbélrák, az aszthma, a mellékhere ciszta, stb kiegészítő dietetikáját, fitoterápiáját, konzervatív kezelési módjainak számtalan változatát.

Biológiai alapok Boros professzor Úr  tv előadása alapján!

A 2018 tavaszi tanfolyamon egyre  magasabb szintű fogás kultúrákat alkalmaznak a hallgatók, különféle betegségek esetén!!! Minden tanfolyamon a GYAKORLATOT tartom elsődlegesnek!!! Az elmélet oktatása is a konkrét beteg bemutatók keretében történik meg!!! Így a hallgatók az ÉLETBE kikerülve, már bizonyos rutinnal rendelkeznek!!!

A frissen „lopott” szőlő venyigét, mint élő élelmiszert kóstoljuk! Ez is a tanfolyam része!

A természetgyógyászati alap és szak modulok oktatása 2018 nyarán sem szüneteltek!!!

Most éppen Tápiószentmártonban vagyunk, az Atilla Dombon!!!

Kitűnő a hangulat, de ez a képekről is sugárzik!!!

A varázslatos Velencei-tó idén sem maradt ki!!!

Nyár derekán, még így is, nem a vízről, hanem a partjáról, csodálatos a Mosoni-Duna!!!

Ilyen dzsungel van a szigeten!!! Mellettem lévő fán örvös galamb fészek, benne két csupasz fióka, kissé távolabb fakopáncs Egy valamiből van a leges leg több, és ez az ŐSNYUGALOM!!! Lakatlan sziget, Duna, napfény, csönd!!! Mi kell még? Ilyen sziget rengeteg van a Dunán, de ismerni kell a leg titkosabb helyeket is, ahol a madár sem jár!!!

 

Aki még nem hallotta a Drávát kajakból, kenuból, az nem tudja, hogy mi az, hogy beszélget, cseveg, csörög a fenék!!! A vad madárvilág csodájáról nem is beszélve!!!

A Tiszán és a Tisza-tavon inkább a madárvilágot figyeltem.

2018 őszén is sikeresen gyakorolnak a hallgatók a természetgyógyász alap modulokon.

Az őszi természetgyógyászati életmód táborban valóban a való életet tanultuk!!! Megkóstoltuk a valódi hosszan kovászolt kenyeret, előadást hallgattunk ennek élettani fontosságáról.

A 2018 őszi természetgyógyászati tanfolyamon az Atilla Dombon, a terepen tanultuk a fitoterápiát, az elcsöndesedést pedig a tibeti gong és hangtál bemutató segítette elő.

A 2018 őszi természetgyógyászati tanfolyamon egyre biztosabb a hallgatók alapfokú fogás kultúrája!!!

Fitoterápia vizsga elnökként 2018 őszén a kiemelkedően sikeres vizsgázónak, Végh Balázsné, Kállai Mária-Magdolnának adomát az oklevelet.

Közvetlen munkatársammal, Végh Balázsné Kállai Magdolna természetgyógyásszal jól sikerült előadást tartottunk 2018 őszén Mátraterenyén a Művelődési Házban!

A mikrorendszeri ingerterápiát nem lehet elégszer gyakorolni!!!