Életerő, vagy valami más?
Nem életerő!!! Annál jóval több!!! A definiciója igen nehéz, ahány nép, nemzet, ősi kultúra, mind mást ért alatta, de van valami közös mindezekben. Ez pedig nem más, mint a rövid és hosszú távú életcél meg éléséhez szükséges materiális és nem materiális erők feletti uralom.
Van aki azt mondja, hogy szükségeltetik a fizikai test, az energetikai állapot, valamint a mentális jelenlét harmonikus együttléte, mert, ha bármelyik is hiányzik, már nem működik az egész!
Hallatlan tévedés! A történelem nem egyszer bizonyította, hogy testi cselekvésében korlátozott személyiség, olyan hallatlan lelki és szellemi rőtérrel rendelkezett, hogy társadalmi csoportokat, sőt országokat irányított.
A megértéséhez legközelebb a hagyományos kínai orvoslás CSÍ definiciója áll, de az európai értelemben ebben nincsenek benne a mi felfogásunk szerinti lelki, hitbéli mozgató rúgók.
megvannak viszont azok a materiális és univerzum ismereteit nem nélkülöző filozófiai kategóriák, amelyek segítségével közelebb juthatunk a megértéshez.
Kezdjük az öröklött erővel, csível, vitalitással. Az egyik baba az első szerelmi együttlét alkalmával már megkapaszkodik édesanyja szíve alatt és ott boldog kilenc hónapot tölt el, és amikor itt az ideje, pillanatok alatt ki kéredzkedik és megérkezik ebbe a világba, hallhatóan üdvözli a körülötte lévőket, pillanatok alatt felkúszik édesanyja keblére és elkezdi mohón szopni a életet adó anyatejet. A másik baba szülei már a sokadik mindenféle csoda eljáráson mennek keresztül, míg végül nagy nehezen megtörténik a termékenyülés, de fekve kell kihordani, mert komplikációk vannak, nem indul a szülés, gyöngék a szív hangok. Végül császárral segítik ki a világra az újszülöttet, aki csak nem akar felsírni, nehezen tér magához, nem szopik, az anyukánál a kevés tejecske is el apad, stb stb, és ez így meg egészen a felnőtt korig, az egyik betegségből betegségbe bukdácsol, gyógyszerek garmadát kapja, a másik szinte észrevétlenül megy át a sokféle immun iskolán.
A serdülő kor átalakulásai is hasonlóak. Az egyik kislány büszkén mondja barátnőinak, hogy már nagy lány, rendszeresek a havi tisztulásai, a másik hétrét görnyed a görcsöktől.
Az egyik kirázza a kisujjából a jó iskolai eredményeket, tele van vidámsággal, nagy az „udvartartása”, a másik meg hiába gürcöl, nem megy az ötről a hatra.
Ez pedig nem szerencse kérdése, hanem az, hogy az egyik valamely hatalmas élet erőt, élet igenlő, élet örömöt megismerő családban, környezetben fogant és nőtt fel, a másik meg pont az ellenkezőjében.
Ismeri a biológia tudománya a genotípus-fenotípus fogalmát, az epigenetikai hatások fogalmát.
Ez pedig azt jelenti, hogy senki sem stigmatizált örök időkre. Mindenki bizonyos szinten képes saját életét irányítani, képes a sors fordításra.
Képes a vitalitást nélkülöző állapotból,l vitalitással bővelkedő állapotba kerülni, mindössze elhatározás, hallatlan szívós kitartás,, akarat erő kérdése az egész.
Ez pedig nem életkor, nem anyagi helyzet, hanem a belső hit meglétének a függvénye.
Senkinek sem rózsaszirmokkal kirakott az élete, mindenki kap feladatot, nem is keveset és nem is egyforma nagyságút.
Sok nagyon súlyos betegségben szenvedő beteggel beszélgettem, s ezek közt igen nagy volt a lelki hozzá állás közötti különbség.
Vizsgáltam, hogy ugyanolyan diagnózissal, nagyjából mindenben megegyező körülmények közepette, mik a kimenetelei a betegségnek.
Teljesen egyértelmű az, hogy aki tele van hittel, élni akarással, pozitív lelki beállítottsággal, az mindenképpen jobban veszi az akadályokat, és azt is megfigyeltem, hogy ha az állapot nem a gyógyulás felé tart, hanem az égi születésnap felé, az élet igenlőek, akkor is annak örülnek, hogy mi volt a szép és jó, és nem az elmúláson keseregnek. Ez is élet igenlő vitalitás.
Tudunk-e valamit mi is tenni a napi és hosszú távú vitalitásunk érdekében?
Talán az egyik legfontosabb, hogy minden pótolható, kivéve az elfecsérelt idő!!! Tehát az idő a leg drágább, ami körülvesz a materiális világban. Nem véletlenül szól a közmondás: Lopja az időt!!! Tehát fölösleges vitákba, érthetetlen emberek meggyőzésére egy szempillantást sem szabad elpocsékolni. Ez rabolja nem csak az időnket, de az energiáinkat is, méghozzá teljesen fölöslegesen.
Az életerő, a vitalitás nem végtelen, azzal gazdálkodnunk kell. A gazdálkodás pedig több irányú!
Megőrizni azt, ami velünk született, amit szüleinktől kaptunk és ezt illő tovább is adnunk. Ez a generációk együtt éléséből sokkal jobban megvalósítható volt, mint a mostani széthullott családok, nemzedékek idejében.
Mi vezet az életerővel, élet örömmel kikövezett útra?
Első a hosszú távú életcél kitűzése! Ez főleg a beteg emberek esetében igen fontos.
rendelői tapasztalatom, hogy a beteg ember azért jön, hogy valamilyen betegség valamilyen tünete múljon el.
Becsületes gyógyító ilyenhez nem nyújt hosszú távú segítséget. Rövid távon valóban kötelező a panasz enyhítése. ne fájjon annyira, jobban működjön, könnyebben jöjjön a levegő, ne akadjon el a széklet, vizelet, stb stb
De az igazi segítség nem más, mint a mindenkori testi lelki, anyagi helyzet figyelembe vételével kitűzni a hosszú távú életcélt. Ez lehet arany lakodalom, unoka esküvője, a diófa termőre fordulása, egy nagy földkörüli utazás, lehet bármi!!! Amikor ez megvan, innen már minden a célhoz vezető út megtétele, tehát nem valamilyen betegség, vagy annak a tünete elleni harc, hanem az életcél. Erre aztán valóban sokkal jobban össze lehet szedni a mentális élet erőt, a vitalitást, mert a cél minden nappal egyre közelebb kerül!
Amikor az erőtlen, szinte az élet terhe alatt összeroppant beteggel mindezek megbeszélésre kerülnek, az esetek igen nagy százalékában döbbenetes pillanatok jönnek. A beteg kihúzza magát, elkezd mosolyogni, megtelik vitalitással, szinte már majdnem azt mondom, hogy büszke az állapotára. Egy nehézsége van a dolognak, a hit vissza adása nem lehet felelőtlen hitegetés!!!
Kezdjük a táplálkozásnál!
Élet csak életből fakad!
tehát a csírázó magvak rendszeres fogyasztása, lehetőleg sokfélét és váltogatva, olyan nagy biológiai értéket képvisel, ami semmi mással nem pótolható. Nem eldöntött mind a mai napig, hogy a daganatos beteg ehet-e élő csírákat!
Amíg ez biztonsággal nem bizonyított valamely irányba, addig inkább ne!!!
Bármilyen egyéb krónikus betegségben a csírák élet igenlő szerepe nem kérdőjelezhető meg. Ugyancsak óriási szerepe van a csíráknak az életkorunk minden szakaszában. Az anabolikus, azaz a felépítő szakaszban elősegíti a genetikai adottságok kibontakozását, az esetleges negatív hatások kiküszöbölését. Ugyanez vonatkozik a középső metabolikus szakaszra, de talán leginkább szükségeltetik az idősödő hölgyeknek, uraknak a csírák rendszeres fogyasztása, mert ezek élet minőség jobbító lelki, testi hatása nem vonható kétségbe.
A csírákat mindig magában, lehetőleg reggel fogyasszuk, pl vajas kenyérhez, de arra vigyázzunk, hogy mindég együnk elegendő mennyiséget, a hatás biztonsága érdekében. És hogyan jussunk a csírákhoz? magunk csíráztassunk, ha lehet sokféle magot és ízlés, ösztön szerint váltogassunk.
Az étkezésnél a zöldségeknél, amennyire lehet a nyers, szezonális, zöldségeket részesítsük előnybe, mert minél távolabb vagyunk térben, időben, formában az eredeti állapottól, annál nagyobb a vitális erő, a biológiai érték vesztés.
A savanyított termékek jó élettani hatása bizonyított.
A cukrok, a fehér liszt, a sok túl édes gyümölcs, a tej nem a vitalitást növeli, hasonlóan a napraforgó olajok, a margarin és az iparilag feldolgozott és gyors éttermi élelmiszerek sem.
A telített állati zsírokra alapozott, úgynevezett ketogén étrend, azonban a tudomány mai állása szerint egyértelműen a hosszú, boldog, egészség egyik alapja.
A sejtek mitokondriális részében termelődő energia, igen nagy mértékben függ a telített zsírok jelenlététől. A növényi olajoknál, meg inkább a len olaj, amit előnyben részesíthetünk, az állatiak közül, pedig a tengeri hal olaj, amire igent mondunk, a kedvező omega zsírsav arány miatt.
Igen jól vitalizálnak egyes méhészeti termékek is, úgymint a méhpempő és a virágpor, bár ez utóbbinál szükséges az előzetes allergia próba elvégzése.
Sokan megfeledkeznek az egyik legfontosabbról, a kellő mennyiségű és minőségű alvásról A magát modernnek mondott lakosság kialvatlan, este fölöslegesen olyan filmeket néz, amely az idegrendszert , hormonrendszert, immunrendszert felzaklatja, nyugtatókhoz kell nyúlni, reggel pedig serkentőkhöz
Bizonyított hogy ez az életforma erősen vitalitás csökkentő, élet megrövidítő, betegség elősegítő.
Az elektro szmog vitalitás csökkentő hatása ma már bizonyított!
Szomorú, hogy főleg a felnövő generáció már mobil telefon, Ipad, számítógép függő és ez már, mint kórkép bevonult napjaink medicinájába.
A napi rendszeres sport, ami az életkor, általános állapot függvénye az egyik alapja a jó vitális állapotnak
A rendszeres sport nagy mennyiségű úgynevezett boldogság hormont szabadít fel, amely élet igenlő hatását senki sem vonja kétségbe. Végére hygytam a leg fontosabbat, amit társadalom szociológiai hatásnak nevezünk.
Száz házasságból több, mint a fele válással végződik, a népesség szaporulati mutató a 2.3 helyett 1.3 körül van.
Tehát a magyar és európai társadalom NEM VITÁLIS, mert nem képes önmaga
természetes elmúlását, természetes szaporulattal pótolni. Ha mindenki csak egy kicsit a saját háza táján söpör, és nem a szomszéd kerítésén néz át, és megpróbálja családja és a saját életét élet erővel, élet igenlő vitalitással megtölteni, talán, talán ebből a veremből lesz kilábalás.
Béky László
www.beky-termeszetgyogyaszat.hu